A projekt második nemzetközi fórumának november 3–6. között a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium adott otthont. Az eseményhez kapcsolódóan november 5-én, csütörtökön tartottak bemutatót az iskola dísztermében, ahol a diákok eddigi munkáiból összeállított kiállítás is látható volt.
Miklós Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium Erasmus-koordinátora a Szabadság kérésére elmondta, a projekt tevékenységeiben, azok időpontjában és lebonyolítási módjában a partnerintézmények közösen állapodnak meg. Mind a négy országban szerveznek egy-egy nemzetközi találkozót, úgynevezett fórumot, amelyeken a résztvevő diákok bemutatják és kipróbálják az előzetesen kidolgozott műhelyfoglalkozásaikat.
A pályázat témájának kiválasztásakor az Európai Unió oktatási prioritásaihoz igazodtak. Az Erasmus+-program iránymutatásai között az állampolgári nevelés mellett a digitalizáció és a környezetvédelmi problémák kezelése is szerepel. A tevékenységek kidolgozása, a közös munka formája és a kitűzött célok megvalósításának ellenőrzése a partnerszervezetekre hárul.
A projekt legfontosabb sajátossága, hogy a diákok nem csupán résztvevőként szerepelnek, hanem aktív alkotói is a folyamatnak. A négy partnerország egy-egy tágabb témakört kapott, amelyhez kapcsolódóan a diákok saját műhelyfoglalkozásokat terveztek és valósítottak meg. Franciaország az európai értékekkel, Spanyolország a társadalmi és kulturális örökséggel, Finnország a befogadással, Románia pedig a kulturális identitással foglalkozik. Ezeken belül olyan részterületeket is feldolgoznak, mint a pluralizmus, a demokrácia különböző formái, a totalitarizmus, az egység és sokszínűség, illetve az európai értékek. Miklós Márta ismertette, a választott témát a tanulók először önállóan járják körül, kutatnak, majd feladatokat, játékokat és olyan tevékenységeket találnak ki, amelyek segítségével más diákok számára is érthetővé és átélhetővé tehetik a feldolgozott kérdéseket. A kolozsvári találkozón mind a négy ország diákjai saját foglalkozással készültek, így a résztvevők egymás módszereiből és tapasztalataiból is tanulhattak. A különböző osztályokban történő tesztelésnek köszönhetően a megszerzett ismeretek nemcsak a projektbe bevont tanulókhoz jutottak el.
A diákok és a pedagógusok a fórumok közötti időszakokban is közösen dolgoznak: a műhelyfoglalkozások előkészítése mellett letölthető oktatási anyagokat állítanak össze. Ezeket olyan pedagógusok számára készítik, akik a világ bármely részén szeretnének hasonló témákkal foglalkozni a diákjaikkal.
A kolozsvári fórum a projekt második nemzetközi találkozója volt. A következő alkalommal, 2027 áprilisában Finnországba utaznak a résztvevők, a program pedig Spanyolországban zárul 2027. november 2–6. között.
A kolozsvári iskola már a kezdetektől hosszabb távra tervezett a diákok bevonásával: összesen 15 tanulót választottak ki, akiket három csoportra osztottak. Mindegyik csoport más-más partnerországba utazik, így valamennyi résztvevőnek lehetősége nyílik külföldi tapasztalatcserére, miközben a teljes projekt munkafolyamatában is részt vesznek. A partnerség egyik alapelve, hogy a diákokat a külföldi találkozók idején családoknál szállásolják el. Miklós Márta szerint ez lehetővé teszi, hogy a fiatalok ne csupán az iskolai programokon keresztül ismerjék meg a vendéglátó országot, hanem a mindennapi életbe is betekintést nyerjenek, és több lehetőségük legyen az angol nyelvű kommunikációra.
