Rövidesen online igényelhetünk születési bizonyítványt

Rövidesen online igényelhetünk születési bizonyítványt
Végre nem a születési bizonyítvány lesz az apává válás egyik első hivatalos próbatétele: digitalizálják az anyakönyvi iratok kibocsátási folyamatát, rövidesen interneten keresztül folyamodhatunk az újszülöttek születési bizonyítványáért, házassági, válási vagy halotti bizonyítványért. A rendszert idővel Kolozs megye egészére kiterjesztik.

Nem kell a hivatalba menni, sorban állni és okmányokat másolgatni – ígéri az anyakönyvi hivatal szolgáltatásainak digitalizálása kapcsán Alin Tise, a Kolozs Megyei Tanács elnöke, aki szerint ennek az integrált informatikai rendszernek a kialakításával fokozódik az adatbázisok átjárhatósága, ami végső soron azt jeleni, hogy gyorsabban kiszolgálják a lakossági igényeket.

Már megtörtént a Kolozs Megyei Lakosságnyilvántartó Hivatal ellátása a digitalizációhoz szükséges informatikai berendezésekkel, a későbbiekben a megye mind a 81 lakosságnyilvántartó irodáját hasonló felszerelésekkel látják el. Az informatikai platform beüzemelését és tesztelését követően elkezdődik a Kolozs megyei anyakönyvvezetők rendszerkezelői kiképzése. A Kolozs Megyei Tanács közleménye nem terjed ki arra, hogy mikortól várható a mintegy 185 millió lejes, országos szintű, európai uniós támogatású projektben kialakítandó rendszer működése.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Júniustól kezdődően azok a állampolgárok, akik elvesztették gépkocsivezetői jogosítványukat, vagy az okmányuk megsérült, közvetlenül a http://dgpci.mai.gov.ro internetes oldalon elérhető online szolgáltatáson keresztül igényelhetnek másolatot, és nem kell személyesen megjelenniük az ügyfélszolgálatnál. Az Agerpres hírügynökség közölte: a rendőrség szombaton kiadott közleménye szerint az online ügyintézés elsődleges feltétele a felhasználói fiók megnyitása a http://dgpci.mai.gov.ro oldalon.

Közhír