VIDEO
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Régészettudományi Intézete népvándorlás kori és középkori régészeti tanszékének egyetemi docense, Mordovin Maxim által összeállított, régészekből és restaurátorokból álló csapat a sztánai egyházközség vendégházában alakított ki a leletek feldolgozására, dokumentálására és restaurálására alkalmas térrészt.
Az egyébként nagyon sok apró lépésből álló munkát olyan rendkívüli pontossággal és szakértelemmel szervezték meg és végezték el, hogy mire csütörtökön a helyszínre érkeztünk, már szinte teljes pompájában megcsodálhattuk a 16. századi főkötőt, annak apró részleteit, csillogó fonalait, aranyló, rezgő pitykéit is.
Földkupacból vették ki a törékeny leletet
„Amikor májusban itt dolgoztunk, az ásatás utolsó napján emeltük ki a földkupacot a koponyával és a főkötővel együtt. Amikor becsomagoltuk, nem tudtunk olyan körülményeket teremteni, hogy ez az értékes lelet hosszú távon megmaradhasson; sürgősen vissza kellett térni megtisztítani, különben elkezdett volna penészedni, korrodálódni” – mondta Mordovin Maxim. Az ELTE egyetemi docense egyébként a májusi feltárás során azonosította a sztánai református templom 12. századi elődjét, az Árpád-kori, félköríves szentéllyel rendelkező istenházát, és tisztázta az építéstörténeti összefüggéseket.
A restaurátoroknak a legnagyobb körültekintéssel kellett eljárniuk, hogy kiszabadítsák a félezer éves főkötőt a koponya körüli földkupacból – hangsúlyozta Mordovin Maxim. Elmondta: Egervári Márta, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum textilrestaurátora és Lengyel Boglárka, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti fémrestaurátora lépésről lépésre tisztította meg és konzerválta a hajhálós főkötőt, amely javarészt be is volt gyűrődve a fejtetőt fedő középrész alá. Tulajdonképpen a fejviselet formája is csak lassan, a munkafolyamat során bontakozott ki.
Mordovin Maximmal és Zay Orsolyával, az egri Dobó István Vármúzeum régészével, textilszakértőjével a lelet jelentőségéről, a történeti kontextusról, lehetséges összefüggésekről beszélgettünk.
Egyedi darab főúri megrendelőnek
A fémfonalakból, különböző technikák ötvözésével készített sztánai főkötő a 16. század első felére keltezhető, kétségkívül főúri megrendelésre készített, egyedi viseleti darab; ezt nem akárki engedhette meg magának – emelte ki Zay Orsolya. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kora újkor folyamán, már számos forrás igazolja, hogy a pártát a hajadon lányok, a főkötőt már a férjes asszonyok hordták. A sztánai templomba temetett elhunyt fején a felkontyolt haját is elfedő, hajhálós főkötő volt – ez a típus itáliai és délnémet divathatásra terjedt el a Kárpát-medencében – magyarázta a régész. Az írott források tanúsága szerint, a kora újkorra a fémfonalas hajhálós főkötő már igencsak kedveltté vált a magyar asszonyok körében.
A sztánai sírból előkerült főkötő meglepően jól megőrződött: kerekded formájú hálója ép, és az arról lógó applikációk is nagyrészt helyükön vannak. A többféle technikával készült hálót fémszalagok rögzítették a fejrészhez. Az értékes fejviselettel eltemetett halott nagy valószínűséggel fiatal asszony volt, aki a 16. század első felében élhetett. Az ékes fejviselet és az a tény, hogy a templomban a legelőkelőbb helyre, az oltár mellé temették, mindenesetre arra utal, hogy az elhunyt a templom kegyúri családjának tagja lehetett.
Textil- és fémrestaurátor együtt dolgozik a szerves és szervetlen anyagból álló fejviseleten (fotó: Rohonyi D. Iván)
Az elhunyt vélhetőleg az egyik Gyerőffy házastársa volt
Márpedig az írott források tanúsága szerint Sztána a késő középkorban, s a kora újkor folyamán végig a környék egyik nagybirtokos családjának, a Gyerőffyeknek a tulajdonában volt, csak a családnak hol egyik, hol másik tagjához került az idők során – mondta Mordovin Maxim. Érdekes viszont az, hogy a források nem említenek sztánai Gyerőffy-ágat, illetve sztánai rezidenciát sem.
Ugyanakkor, mivel a falu a család birtokában volt, a templomnak ők voltak a kegyurai, nyilvánvalóan ők gondoskodtak az istenházáról. A szakember szerint sokatmondó az is, hogy a szentélyrészben nem került elő más, előkelő sír. Mivel a 16. század első felében is viszonylag nyugtalan idők voltak, talán a fosztogatás elkerülése céljából temették a kis zsákfalu templomába a magas rangú elhunytat – fogalmazott meg egy lehetséges felvetést az ELTE docense. Mordovin Maxim megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy ha a hölgy Gyerőffy lány lett volna, akkor a férj birtokára temették volna. A sztánai templom előkelő halottja tehát valószínűleg beházasodott a Gyerőffy családba, és valamilyen megfontolásból ide hantolták el.
„Mivel a főkötő esetében szerves és szervetlen anyag van együtt, többnyire selyem alap, amelyre fémet dolgoztak rá, a textilrestaurátornak és fémrestaurátornak ajánlatos együtt dolgoznia” – magyarázta Egervári Márta.
„Az arany- vagy ezüstszálakat nem vékonyka fémdrótokként kell elképzelni: ezek, a főkötőt alkotó szálak úgy készültek, hogy a sodrott selyemfonalakra külön-külön rátekerték a nagyon vékony fémszalagot, úgynevezett S, vagy Z irányban” – részletezte a textilrestaurátor. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a 12. századtól kezdve már nemigen sodortak színarany szálakat a selyemre, inkább aranyozott ezüstszalagot használtak.
A restaurálási folyamat során derült ki az is, hogy a főkötő alsó pereme, a homlokrész végig csipkézett volt, ugyanis az alsó csipkeréteg lenyomata megmaradt a koponyán. Ezeknek a csipkéknek már nem volt textilrostjuk, de a mikroszkóp alatt jól láthatók voltak a lenyomatai, amelyeket le is lehetett rajzolni – részletezte Egervári Márta. A gyönyörű fejviselet készítésekor egyébként többféle technikát ötvöztek – például van egy ovális része, amely részben a fejtetőn, részben a homlokon helyezkedett el; ez a fonott rész arany- és ezüstfonallal készült; ehhez kapcsolódik, dupla fonalpárral, varrott csipketechnikával egy huroköltéses csipkerész is; a készítő a csipkézéskor a középső kis gombból indult ki, onnan építkezett körbe-körbe. A varrott csipkerészt aztán fölülhímezte egy sodrott mintának tűnő fonalköteggel. A hajháló fonatán kis csepp alakú lemezkékkel, islógokkal díszített boglárok vannak – emelte ki a restaurátor.
Mint mondta, nagyon lassan, óvatosan, apránként bontották ki a főkötőt, és ahogy tisztult, úgy jöttek rá, lépésről lépésre, hogy milyen lehetett az eredeti formája.
Az ezüst sói tartósították a textíliát
„A lelet lényegében a fémfonal ezüsttartalma folytán őrződött meg: az ezüst sóival átitatódtak a textilrészek, tartósította ezeket, gátolta a bomlást. Mivel a sírból való kibontás után rövid időn belül elindulhat a szerves bomlás, penészedés, nagyon fontos az ilyen leleteket mielőbb megtisztítani, s kezelni” – magyarázta Lengyel Boglárka. A régészeti fémrestaurátor nemcsak a főkötő konzerválásában vett részt, hanem az előkerült pénzérméket, a koporsókapcsokat, szegeket, mellkapcsokat is restaurálta. Az ásatáskor előkerült érmék ezüstből, illetve rezes ötvözetből készültek, van köztük Zsigmond kori érme, a 15. század első feléből, illetve egy 1546-os és egy másik, 1590-es évszámmal ellátott pénzecske is.
Az elhunyt ruhájának többi része – a mellkapcsoktól eltekintve – nem maradt meg. „Ugyanakkor az biztosra vehető, hogy ha ilyen főkötőt viselt, a ruhája sem lehetett egyszerű” – hangsúlyozta Zay Orsolya. Mint mondta, ebben a korban kifejezett halotti öltözékek nem voltak, a családtagok az elhunyt ruhatárából választottak egy szép, reprezentatív darabot. Hozzátette: a korszakból származó végrendeletekben van példa arra, hogy a hölgyek leírják, milyen ruhában temessék, vagy esetleg ne temessék el őket. Ha az illető azonban nem végrendelkezett, a család választott neki – például selyembársony, selyemtaft – öltözéket a ruhatárából.
„Érdekes, hogy a ruha kapcsai nem voltak díszesek: egyszerű vaskapcsok. Az elhunyt ruhájának egy gombja is megmaradt; ez csontalapú lehetett, valamilyen szövetszállal vagy fémfonallal kötve; a textilanyag mintázatának a lenyomata látható a gombon” – jegyezte meg Zay Orsolya.
Masek Zsófia régész, az ELKH BTK (Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpontja) Régészeti Intézetének munkatársa, valamint Rakonczay Rita régész, az ELTE doktorandusza a kerámia-leletanyagot dolgozta fel és dokumentálta. Masek Zsófia elmondta: a kerámialeletek többsége a templomban feltárt sírok földjéből, illetve kevert rétegekből származik, több korszakból.
Több korszakból maradtak fent kerámiák
A leletanyag tanúsága szerint a sztánai templom helye már az őskorban intenzíven lakott település volt: nagyobb mennyiségű kora bronzkori kerámia került ugyanis elő. A római korban, valamikor 106 és 271 között jól megalapozott, faragott kövekkel díszített, téglalap alaprajzú kőépületet emeltek a templom helyén, ennek egyik alapfalszakaszát találták meg az Árpád-kori szentélyrészben. Ennek a római épületnek a funkciója és pontos alaprajza nem tisztázott, de vélhetőleg egy villa lehetett. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy a fellelt kerámiaanyag egy része is római kori, 2–3. századi.
„Érdekes például a két pecsételt tál töredéke, amelyek különben jellemzőek a térségre. Ezt a pecsételt kerámiát a Meszesi kapunál, Porolissumnál kiépített római erődben gyártották nagy mennyiségben, s a jelek szerint erre a környékre is eljutott. Az emberfejes, füzérmotívumos díszítés a római területek díszkerámiájának helyi utánzata” – magyarázta Masek Zsófia. Ezeken kívül viszonylag nagyszámú festett római kerámiatöredék is van az anyagban – tette hozzá. Mint kiemelte, minden lelet azonosító számot kap, leírják, lerajzolják az egyedi darabokat, majd mindegyik korszak anyagát publikálják. A kerámiák között szép leletnek számít egy írókázott, mázazott, falra akasztható, 18. századi tálnak a töredéke, valamint egy 14–15. századi festett palack maradványa.
Ilyen viseleti elemek általában kevéssé őrződnek meg
A sztánai főkötőlelet azért is rendkívül jelentős, mivel ilyen viseleti elemek jellemzően kevéssé őrződnek meg sírokban; többnyire csak töredékeik maradtak fenn hasonló daraboknak, és egyik sem tökéletes mása a másiknak, mivel mindegyik egyedi megrendelésre készült. A sztánai főkötőhöz hasonló, vélhetőleg 17. századi darab Szombathelyen, a Szent Márton-plébániatemplom egyik kriptájában került elő – tudtuk meg Zay Orsolyától. A régész felhívta a figyelmet arra is, mennyire örvendetes, hogy a feltárás után nem sokkal kiváló szakrestaurátorok konzerválták, restaurálták az értékes leletet.