Augusztusban már a templomban szeretnék tartani a konfirmálást
Tavaly kezdődött el a sztánai református templom felújítása, amelyhez a magyar kormány az Erdélyi Református Egyházkerületen keresztül nyújtott támogatást. A restaurálási munkálatokkal összefüggő régészeti feltárást a kolozsvári székhelyű Történeti Múzeum régésze, Csók Zsolt vezeti. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemről (ELTE-BTK) érkezett régészcsapat a Történeti Múzeum felkérésére működött közre a kutatómunkában.
– Dokumentáljuk a korábban elkezdett ásatást, illetve két újabb szelvényt is nyitottunk a még kérdéses összefüggések tisztázására – magyarázta lapunknak Mordovin Maxim régész, az ELTE Régészettudományi Intézete népvándorláskori és középkori régészeti tanszékének egyetemi docense. Az ELTE-s csapat tagjaként jött el a sztánai feltárásra Rakonczay Rita régész, doktorandusz, Fülöp Máté mesteri szakos régész, és Zay Orsolya, az egri Dobó István Vármúzeum régésze, gyűjteménykezelő, textilszakértő is.
A mai református templomnak vannak középkori elemei, így a régészeti feltárást megelőzően úgy vélték, hogy az 1470-es években gótikus stílusban épített templom lehetett a mai épület elődje. A templom belsejében végzett régészeti feltárás során azonban előkerültek egy jóval korábbi istenháza alapfalai, többek között egy félköríves szentély, amely egyértelműen az Árpád-korra keltezhető; valószínűleg az 1100-as években, de annál korábban is épülhetett – mondta Mordovin Maxim. A 12. századi templomot római épület maradványaira építették, amelyet viszont egy őskori település helyére emeltek annak idején.
Az ELTE-s csapat a helyi kőművesek segítségével kiemelte a nagy méretű római kori faragott követ, amelyet még az ásatás korábbi szakaszában találtak meg az egykori Árpád-kori szentélyben. Ezt követően hozzá tudtak férni az Árpád-kori félköríves szentély alatt rejtőzködő római falmaradványokhoz is. A középkori, római és az őskori rétegekből egyaránt számos kerámialelet került elő, köztük néhány látványos példánnyal.
Már a 12. században állt a sztánai templom
– A falut először a 13. század végén említik (Zthara néven – szerk. megj.) – ehhez képest az Árpád-kori szentélyrész egy évszázaddal korábbi, mint a település első említése – magyarázta Mordovin Maxim. Ez azt jelenti tehát, hogy már a 12. században állt itt templom. A faragott római kő, amelyet az egykori szentélyrészből kiemeltek, a római épület egyik oszlopának a talapzata volt, és egykori katolikus templom oltáránál hasznosították.
Az ásatás során a hajóban is egy hosszú szelvényt nyitottak, és rábukkantak a korai templom nyugati falára, így most már azt is tudni lehet, hogy az Árpád-kori épület (amely egyébként jóval kisebb volt a mainál) mekkora területet foglalt el. – Az a tény, hogy ilyen kis faluban is már a 12. században templom épült, azt mutatja, hogy a keresztény egyházszervezet már meglehetősen sűrű volt abban az időszakban. Lehet, hogy Farnason, Zsobokon is találnánk hasonlókat – jegyezte meg az ELTE kutatója.
Az Árpád-kori falak egy része is áll még
– A legizgalmasabb ugyanakkor az, hogy kiderült: az Árpád-kori templom nyugati falát és a szentélyt ugyan a következő építkezési fázis során lebontották, de a déli falát és az északi falának egy szakaszát megtartották, s csak nyugati és keleti irányba bővítették az épületet – hívta fel a figyelmet a régész. Nyugati irányban a 15. században bővítették a templomot (a gótikus stílusú bejárata meg is maradt, csak a 19. században befalazták), a keleti oldal pedig az 1830-as években épült át.
A 15. századi bejáratnál is kutatóárkot nyitottak; mint kiderült, a járószint jóval lejjebb volt a mainál – a középkorban a küszöbhöz egy lépcsőt készítettek, amelynek az első foka szintén római kőfaragvány, amit helyben bányászhattak ki, s valószínűleg a római kori épület egyik architrávjának töredéke. A római építmény funkciója nem ismert, talán egy villa lehetett. A gótikus nyugati ajtót a 19. században falazták be, akkor nyitották a mostani, déli bejáratot.
– A római falakat a középkori építkezésen úgymond kőbányaként használták; azokra a falszakaszokra pedig, amelyek a tervezett templom falai vonalának megfelelően húzódtak, ráépítettek – magyarázta Mordovin Maxim. – Egyébként, mivel az épület agyagos talajú dombon áll, ahol nem a római kori alapozást használták, nem is állt olyan biztosan a falazat. Nyoma van annak, hogy a szentélyt utólagosan egy kis emelt támpillérrel meg kellett támasztani, hogy a fal ne dőljön ki – tette hozzá a szakember.
A hajóban nyitott hosszú szelvényben egyébként jól látszanak a különböző korok járószintjei is: a legelső periódusban téglapadló volt; mivel gyakran temetkeztek a templomba, ez elkezdett süllyedni, így később másik téglapadlóréteget raktak rá. Aztán az is elkopott, elöregedett, ráhordtak egy sárga agyagréteget, amelyre újabb téglapadló került. A későbbiekben azt is felszedték, agyagot hordtak, majd deszkát fektettek rá. Az utolsó két padlószint már deszkából készült.
A régészek megtalálták továbbá a katolikus templom oltárának felszámolása után, a reformáció idején kialakított, legkorábbi keleti karzat alapozásának helyét is a szentélyben, amelyre annak idején a karzat oszlopát rakták.
Az ásatáson az elért legnagyobb mélység 1,8 és 2 méter között van, a legmélyebb réteg az őskori. A középkori rétegek többnyire másfél méter mélyen kezdődnek. A feltárás során számos sírt is találtak, amelyeknek legjelentősebb leletei a 15–16. századi néhány pénzérme, a viseleti elemek, koporsószögek voltak.
– A középkori templomokban különböző rangú temetkezési helyek voltak: a legelőkelőbbeket a szentélybe, az oltár közelébe temették. Az általunk feltárt sírok között van ilyen: az Árpád-kori templom egykori oltára mellett találtuk meg egy kislány sírját, aki vélhetőleg a kegyúri család tagja lehetett – magyarázta az ELTE docense. Mint mondta, három elhunyt maradványait épségben találták meg, a többi csontok bolygatottak. A hajóban feltárt egyik sírban a koporsó deszkamaradványai is megmaradtak.
Pénzt tettek a kora újkori sírokba
A régészek az összegyűjtött szép leletanyagot is megmutatták: mint már említettük, sok kerámiatöredékre bukkantak a különböző korszakokból. Kiemelkedően szép darabok voltak a római kori, bepecsételt díszű tál töredékei, vagy a 16–17. századi, körösrévi jellegű kerámiamaradványok. Ez valószínűleg virágváza lehetett annak idején a templomban.
A sírokból előkerült ezüst pénzérmék egyikén az 1546-os évszám látszik. Egyik oldalán Szűz Mária a kis Jézussal ábrázolás látható, és a KB jelzés, azaz, hogy Körmöcbányai veret – magyarázta az ELTE docense.
Kérdésünkre válaszolva, hogy miként maradhatott meg az az egyébként pogány hagyományként ismert szokás a 16. században, hogy a halottal együtt egy-egy pénzérmét is eltemettek, a régész megerősítette: a római korban valóban jellemző volt ez a szokás, de az érdekes az, hogy a Kárpát-medencében a késő antikvitás kora után már nem maradt meg; úgy tűnik, a Kárpát-medencébe éppen a honfoglaló magyarok hozták vissza ezt a hagyományt, ők viszont nyilván nem a rómaiaktól vették át, tehát keleten is lehetett hasonló gyakorlat. A honfoglalás korától a 12. század végéig, a 13. század elejéig maradt meg aztán a szokás, hogy pénzérmével temessék a halottat; a 13. században újra kiment a divatból, majd a 14. századtól ismét megjelent és a kora újkorra nagyon intenzívvé vált – magyarázta Mordovin Maxim.
Islógos pártát viselt az előkelő helyre temetett kislány
Az egykori Árpád-kori oltár közelében levő sírban a régészek az elhunyt öltözékének néhány maradványát is megtalálták, amelyek legalább ötszáz évesek. „Valószínűleg egy kislány pártájának maradványai az első látásra bársonynak tűnő textilek, amelyen fémfonalas applikációk vannak. Islógok is kerültek elő: pici, csepp alakú fémlapok, a korabeli flitterek, amelyek szépen rezeghettek pártákon, főkötőkön” – magyarázta Zay Orsolya.
A kislányoknál a párta a szűziesség jelképe a kora újkorban. A 16. század időszaka az, amelyről biztosan tudjuk, hogy a kislányokat pártában, az asszonyokat főkötőben temették (ezeket viselték egyébként ünnepekkor is). A sírból – amely helyszíni látogatásunk során még bontás alatt volt – előkerült négy darab, valószínűleg vasból készült ruhakapocs is, amelyek az úgynevezett (ruha)vállhoz tartozhattak. „Ismerünk hasonlókat 16. századi főúri temetkezésekből, aranyból, ezüstből is készültek ilyenek. Itt a kapcsok egyszerűbb változatát találtuk, de mivel a sír a régi szentélyrészben található, és pontosan középtengelynél, ezért következtethetünk arra, hogy rangos család fiatal nőtagja lehetett az elhunyt” – magyarázta a régész. A leletek azért is értékesek, mivel jellegzetes környezeti összhatások, nedves föld, adott pH-érték kellene ahhoz, hogy az anyagok ne bomoljanak le az évszázadok során.
Múzeumi térben állítanák ki a tárgyi leleteket
A templom felújításához szükséges előtanulmányok, helyreállítási tervek 2017-ben, a Rómer Flóris Terv keretében kapott támogatásból készültek el. Az átfogó felújítás elkezdésére nagy szükség volt: amint a gyülekezet lelkésze, Papp Hunor elmondta, a templom már 1999-ben, amikor a tisztséget átvette, nagyon leromlott állapotban volt, de megfelelő anyagi lehetőségek híján csak kisebb beavatkozásokat tudtak időről időre végezni rajta. A templom strukturális megerősítését a magyar kormánytól kapott támogatásnak köszönhetően kezdhették el tavaly; a munkálatok előrehaladtával kiderült, hogy ezek a vártnál többe fognak kerülni, a régészeti feltárást például nem számolták bele a pályázatba, és a 18. századi kazettás mennyezet restaurálására is kell még támogatást szereznie a kis gyülekezetnek.
A lelkész reményei szerint a felújítás nagy részét nyárra befejezhetik, hogy augusztus 15-én már meg lehessen tartani a konfirmálást a templomban. Az ásatási szelvényeket visszatemetik, és a most feltárt falak helyét a padlóburkolatnál használt anyagok (valószínűleg kő és tégla) variációjával jelzik majd ki. Ki fogják bontani a 15. századi nyugati bejáratot is, hogy azt is használják. A római oszlop talapzatára új úrasztalát készítenének. „Az alapvető szempont az, hogy a templom jellegét és értékeit megtartsuk és láthatóvá tegyük; a templomnak ugyanakkor templomként kell továbbra is maradnia, és a régiből sem teremtünk modern templomot. Az álmom az, hogy a most előkerült tárgyi leleteket, múltbeli értékeket a templom felső részén múzeumként kialakított térben állítsuk majd ki” – emelte ki Papp Hunor.
A sztánai templomot, mint említettük, a 15. században bővítették nyugati irányba; 1640-ben történt első ismert átépítése, majd 1836–1838 között újra bővítették, átalakították. Tornya a 19. század utolsó harmadában készült. A templom egyik legfőbb értéke a 18. század elején, Gyalui Asztalos János által készített 42 kazettás mennyezet, ami a templom nyugati felét fedte. A famennyezetet egy felújítás során leszedték, részben átfestették, majd az eredetitől eltérő elrendezésben újból felszerelték. A 18. század második felében Umling Lőrinc műhelye tevékenykedett a templomban, 1767-ben a papi széket, 1777-ben a szószékkoronát festették. A 19. század eleji nagyobb átalakítás alkalmával készült a templom keleti részének 36 táblás kazettás mennyezete. Az értékes kazetták a tetőszerkezet megrongálódása, a beázások, és a fertőzött faanyag beépítése miatt szintén károsodtak. Ezeket leszedték, s amint a lelkész is kiemelte, restaurálásra várnak.
