Kelemen Hunor elégedett az eredményekkel
Kelemen Hunor szövetségi elnök az exit poll felmérések eredményeinek vasárnap esti ismertetése után Kolozsváron kijelentette, hogy nagyon elégedett a parlamenti választások eredményével, és azt szeretné, ha az RMDSZ-nek beleszólása lenne abba, hogy Románia milyen irányba haladjon.
A politikus elmondta, hogy saját számításai szerint az RMDSZ több mint 540 ezer szavazatot kapott, és 5,5-5,6 százalékos eredményt ért el a választásokon.
Kelemen megköszönte azoknak a románoknak és magyaroknak a támogatását, akik vasárnap az RMDSZ-re szavaztak. Szavai szerint nagyon büszke arra, hogy a magyarok lakta vidékeken, első közt Hargita megyében, országosan a legmagasabbak között volt a részvételi arány.
Szerinte ezzel a magyarok megmutatták, hogy egy erős közösség, amelyik bele akar szólni abba, hogy Románia milyen irányba haladjon.
Șoșoacă: A szuverenista pártoknak szövetségre kell lépniük
A szuverenista pártoknak szövetségre kell lépniük, hogy közösen alakítsanak kormányt - véli az SOS Románia párt elnöke, Diana Şoşoacă.
Az urnazárást követően adott nyilatkozatában az európai parlamenti képviselő azt mondta, hamisak az exit poll eredmények, nem hisz ezekben az adatokban. Közölte azt is, hogy pártja feljelentette a közvélemény-kutató cégeket, amelyek szerinte félrevezetik a választókat és félrevezető kampányt folytatnak a pártok ellen.
Şoşoacă kijelentette: nem tud örülni annak, hogy pártja bejutott a parlamentbe, "mert az országban káosz van és zűrzavar". Ugyanakkor felszólította a szuverenista pártokat, hogy állapodjanak meg egy közös kormányról, "még akkor is, ha kisebbségi kormány lenne".
Arra a kérdésre, hogy kikkel tárgyalna egy esetleges kormányalakításról, az SOS Románia elnöke azt válaszolta: az egyetlen szuverenista párt a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), "legalábbis annak egy része". Szerinte a Fiatal Emberek Pártja (POT) és a SENS nem tartozik ehhez a vonulathoz, ezeket Florian Coldea volt SRI-tiszt "kreációinak" nevezte. Az AUR-ról Şoşoacă megjegyezte, hogy George Simion pártelnöknek el kell döntenie, "kinek az oldalán áll".
Az SOS Románia elnöke kijelentette, hamarosan el fogja dönteni, hogy EP-képviselő marad vagy visszatér a román parlamentbe. Diana Şoşoacă azt is elmondta, hogy az elnökválasztás második fordulójában Călin Georgescu független jelöltet támogatja.
Simion: A jelenlegi politikai osztály a saját vermét ásta meg
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion az exit poll felmérések eredményeinek vasárnap esti ismertetése után kijelentette, hogy Románia jövője a párbeszéden múlik. A politikus szerint az eredmények azt mutatják, hogy a jelenlegi politikai osztály a saját vermét ásta meg a választások előtt. "Túl sokáig követték egymást áruló kormányok. Büntetlen maradt a korrupció és az ország kirablása. Romániát nem fogják megmenteni a korrupt politikusok vagy az az elit, amelyik eladta a lelkét a globalizmusnak" - jelentette ki.
Simion úgy vélekedett, hogy Romániát az egyszerű, becsületes emberek fogják megmenteni, akik hisznek az igazságosságban, a kemény munkában és a szolidaritásban. "Ma nagyobb szükségünk van az egységre, mint valaha. A történelem során bebizonyítottuk, hogy egységesen legyőzhetetlenek vagyunk" - nyilatkozta a pártelnök.
Hozzátette, hogy az AUR kész vállalni a kormányzás felelősségét. Felszólította az állam intézményeit, hogy tegyék lehetővé a hatalom demokratikus átadását.
Leszögezte, hogy az AUR nem fog koalícióra lépni a Szociáldemokrata Párttal (PSD), csak a szuverenistákkal fog kormányt alakítani. "Nem szövetkezünk korrupt pártokkal, amelyek tönkretették Romániát" - jelentette ki.
Közölte azt is: pártja a teljes szabad világ előtt kötelezettéget vállal amellett, hogy küzdeni fog a demokráciáért, és nem téríti le Romániát az euroatlanti pályáról.
Lasconi: meg kell újítani a politikai elitet
A régi politikusok által létrehozott rendszer feldühítette a román népet - jelentette ki a vasárnap esti urnazárás után a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi, aki szerint meg kell újítani a politikai elitet.
Elena Lasconi nyomatékosította, hogy "az elmúlt napok rémálma" után a választások most nem a jelöltekről és a pártokról szólnak, hanem a romániai demokráciáról, az ország uniós és NATO-tagságáról. "Ami most történik, a régi politikusok 35 éves munkájának az eredménye. Létrehoztak egy saját rendszert, amelyik most feldühítette a román népet" - jelentette ki. Hozzátette, valós változásra van szükség, meg kell újítani a politikai elitet, és nagyobb szerephez kell juttatni az intellektuális, kulturális elitet. "Egyesíteni akarom a románokat, és ezt is fogom tenni. Mindenki elnöke leszek" - hangsúlyozta.
Az USR elnöke ugyanakkor felkérte az alakulat delegáltjait, hogy kövessék figyelemmel a szavazatszámlálást.
Lasconi beszélt arról is, hogy az országban járva azt tapasztalta, hogy az emberek félnek és aggódnak az elmúlt időszak fejleményei miatt. "Közös erővel csodákra vagyunk képesek. Ha egységesek vagyunk, az orosz TikTok-botok nem tudják legyőzni a demokráciánkat" - szögezte le az USR elnöke.
Ciolacu: Fontos jelzés a politikai osztálynak
A parlamenti választások eredménye fontos jelzés, amelyet a romániaiak a politikai osztálynak küldtek - jelentette ki Marcel Ciolacu a vasárnapi urnazárás után. A Szociáldemokrata Párt (PSD) hét elején lemondott elnöke szerint a politikusoknak figyelembe kell venniük a parlamenti választások eredményét.
"Ez fontos jelzés a választók részéről a politikai osztálynak. A lényege az, hogy folytassuk az ország fejlesztését európai pénzekből, de ugyanakkor védjük meg identitásunkat, nemzeti értékeinket és hitünket. Arra kell összpontosítanunk, hogy minden szavazóhelyiségben minden szavazatot helyesen számoljanak meg" - mondta Ciolacu a PSD központi székhelyénél.
Bolojan: Elkerülhetetlennek látszik a koalíciós kormányzás
Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke kijelentette az exit poll felmérések eredményeinek vasárnap esti közzététele után, hogy pártja kész részt venni a kormányzásban, és a tárgyalások alapja a PNL reformprogramja lenne. A politikus szerint a parlament összetétele várhatóan több pártra aprózódik, és elkerülhetetlennek látszik a koalíciós kormányzás.
"A PNL kész részt venni egy koalícióban úgy, hogy országunk modernizációs tényezője legyünk, és tárgyalási kiindulópontunk az általunk vállalt reformprogram" - nyilatkozta.