Románia nincs egyedül a topon, a közép- és kelet-európai - még mindig „zsengének”, instabilnak számító - demokráciák az átlagosnál is jobban ki vannak téve a gazdaságpolitikai populizmus csábításának – vélik a szakemberek.
Bukarest erre a besorolásra azzal szolgált rá, hogy a világjárványt követően – annak következményeként/ürügyén - hagyta elszaladni az állami kiadásokat. A jövő évi választási maraton előtt a kormány nyilván nem vállalja a megszorító, népszerűtlen intézkedéseket a felpúposodott költségvetési deficit csökkentésére, a hiányt kölcsönök felvételével igyekzett orvosolni. Azt hiszem, nem kell Baba Vanga látnoki képessége ahhoz, hogy ennek az útnak a végén az (újabb) gazdasági válság rémét vizionálja ne csak a bankár, hanem az egyszerű választó is.
Az egyszerű választó azonban nem számol, nem vizionál, nagyrészük inkább a Baba Vangáknak engedi ezt át, és az ugyanabban a kategóriába tartozó okkult társaságoknak, mint amilyen a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR). Persze, mint láttuk, a gazdasági populizmushoz nem kell feltétlenül az AUR, jól teljesít ezen a téren bármilyen más felelőtlen kormány is. George Simion és társai azonban messze túlmennek ezen.
Dănescu szerint megoszlanak a vélemények arról, hogy a populizmus ideológiai, esetleg retorikai kérdés, vagy egyszerűen a gyengék, bizonytalanok „beetetése” olyan irreális ígéretekkel, amely a nehéz idők gazdasági hatásait leginkább megérző alacsony jövedelmű és alacsony iskolázottságú választók fogékonyak. Simionék ennek a „beetetésnek” az éllovasai – nevezzük azt populizmusnak, vagy csak egyszerűen cinikus manipulációnak. Átverésnek.
Többször elhangzott: az AUR növekedése nem elsősorban Simionék érdeme, hanem a mai romániai elit kudarca. Annak az elitnek, amelyik elszakadt választóitól, amelyik nem tudja hitelesen közvetíteni, hogy érti, átérzi, képviseli az egyszerű emberek gondját-baját. Ez a szakadék, ez az elidegenedés, az embereknek ez a magára maradottság-érzete a táptalaja ezen pártok sikerének – Európában, vagy épp az óceánon túl.
A populista pártok térnyerését tanulmányozó Noreena Hertz közgazdász azt kutatta, mi a közös azokban a választókban, akik a populista pártokra szavaztak. Ha lehet közös vonást megnevezni, akkor az mindenképpen a magány – véli. Az a csalódottság, hogy a hatalmon levők közül, akiktől támogatást, segítséget vársz, lényegében senkit sem foglalkoztatnak a te problémáid. Hogy magadra maradtál ezekkel. A magáramaradottság, egyedüllét érzete pedig nagyon közel van a kitaszítottság érzetéhez. Az olyan pártok, mint az AUR, lehet, hogy nem is ígérnek konkrét megoldást a mindennapi megélhetési gondokra, de azt az érzetet keltik “célközönségükben”, hogy azok nincsenek egyedül. Hogy (végre) tartoznak valahova. Végre valaki felvállalja gondjaikat. “Mi, együtt!”
Noreena Hertz ugyanakkor felhívja arra is a figyelmet: ez a “mi, együtt” csoporttudat minden esetben az “ők”, vagyis egy másik csoport ellenében hat. Mi, AUR-osok szemben a politikusokkal, kormánnyal, a rendszerrel, az unióval, Nyugattal… - ragozhatnánk. S ha a szükség úgy adja, szemben a magyarokkal… -tehetnénk hozzá. Aggodalommal…
