A kiállítás 2023. október 9-től november 17-ig látogatható a Quadro Galériában (Napoca/Jókai utca 16., Kolozsvár), hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között.
„Van valami primitívség, valami meseszerűség [...]. Van valami női báj, és ilyenkor eszembe juttatja az olasz primitívek közül Simone Martinit...” – írta Tasso Marchini levélben barátjának, Fülöp Antal Andornak válaszolva, aki festményeinek reprodukcióit küldte el neki véleményezésre. Tasso a levelét Olaszországból, az Arco di Trento-i szanatóriumból postázta 1936 májusában, csupán öt hónappal a halála előtt.
Az elemzett alkotások között olvashatunk a kiállításon szereplő Lány mandolinnal című festményről is: „A kompozitio itten volt azt hiszem a legszebb, de amilyen nehéz volt, éppen olyan jól oldottad meg. Igen finom a fej és tele van bájjal, szinte pasztellszerű, nem beszélve a gyönyörű nyakról és nagyszerűen megfestett gallérról. Egyedül a hajjal nem vagyok teljesen megelégedve, habár stílszerű a többihez”, írja empatikus melegséggel az, akit a kolozsvári művészeti élet szívének tekintettek a kortársak, s aki sokakra, iskolatársaira, de még a mestereire is nagy hatással volt.
Az olasz-szerb származású Tasso Marchinit (1907–1936) az első világháború viszontagságai vetették előbb Nagyváradra, majd Kolozsvárra, ahol az éppen induló Művészeti Iskola első évfolyamára iratkozik be. A 29 éves korában elhunyt festő emlékezetét beezüstözte a még életében kialakult mítosz, amelynek alapja kedvessége és roppant tehetsége volt. Néhány év alatt, már az iskolai évektől kezdődően sikerült egy olyan festészeti életművet megteremtenie, amelyben sajátos stílusjegyek, biztos rajztudás és hihetetlen színérzék nyilvánult meg, amely temperamentumosan fejezte ki rajongását az élet iránt.
Tasso Marchini és Fülöp Antal Andor (1908–1979) barátsága a gyerekkorba nyúl vissza, és miután Tasso beiratkozott a művészeti iskolába, meggyőzte félénkebb barátját, hogy néhány hónappal később ő is beiratkozzon. Fülöp Antal Andor művészi fejlődése, természetével összhangban, fokozatos volt. 1929-ben Rómába látogatott, ahol a kora reneszánsz mestereket csodálta, és nem mert ecsetet venni a kezébe. Mire saját hangját megtalálta, és sikeresen bemutatkozott a bukaresti Hivatalos Szalonban (1932) és a Fiatal erdélyi képzőművészek kollektív kiállításán (1933), addigra a spanyolnátha szövődményeként, 1934-ben elvesztette látását az egyik szemére. Ezt követően hosszabb időnek kellett eltelnie, hogy ismét bátorságot merítsen a rajzoláshoz és festéshez.
A mostani kiállítás ihletője Fülöp Antal Andor Margit zöld ruhában (1939) című festményének a felbukkanása volt, amelyet a tulajdonos a #41. Quadro Aukción eladásra bocsát. A lappangó kép előkerülése arra ihlette a galéria csapatát, hogy a festő Tassóval való barátságának a nyomába eredjen, s az eredményeket kiállításon mutassa be. A két művésznek egymásról festett arcképe, Fülöp Antal Andornak a saját festményeibe bekomponált Marchini-művek reprodukciói, mind a baráti szeretet vallomásai. Ők azonban nem ezeket a festészeti dialógusokat kívánták bemutatni ezúttal, hanem inkább ritkábban látható képekből építeni diskurzust, úgy, hogy a két művész nagyon eltérő habitusát hagyják érvényesülni. Így sikerült a kiállításukra gyönyörű kompozíciókat és csendéleteket beszerezni mindkét művésztől, olyanokat is, amelyeket utoljára a harmincas évek elején láthatott a közönség a bukaresti szalonban. Keresgélésük legnagyobb és nem remélt hozadéka két azonos kinézetű jegyzetfüzet megtalálása volt. Az egyiken olvasható a név: Tasso Marchini, és a festő 1932 körül készült tusrajzait tartalmazza. A másik füzetben pedig Fülöp Antal Andor rajzai láthatóak, amelyek 1934 és 1939 között készültek. Mindkét füzetet Fülöp Antal Andor őrizte meg majdnem fél évszázadon keresztül, mint a legnagyobb barátság emlékét. Fülöp Antal Andor rajzai által első alkalommal lehet betekintést nyerni a festő kezdeti periódusának kereséseibe és ihletforrásaiba; ezekben érezhető az a fiatalos, de harmonikus érzéki erő, amely a későbbi festményekben mindinkább spiritualizált eleganciává merevedik.
Az anyagi nyomorral, a pályakezdés útkeresésének nehézségeivel és egészségügyi megpróbáltatásokkal szemben a két barát számára az emberi szolidaritás adott erőt a folytatáshoz, és ez tette művészetüket az esztétikán túlmutatóan tartalmassá. A külvilággal szembeni elhagyatottság érzésével és a barátságba vetett bizalommal írhatta Tasso Andornak: „Rájöttem, hogy a művészet a művészeké.”
Mindkét művésznek sikerült olyan életművet megalkotnia, amely az európai korabeli irányzatokra odafigyelt és tartotta velük a kapcsolatot, de ugyanakkor egyedien kimagasló lett.
A kiállítás keretében, a Román Televízió Magyar Adásának jóvoltából vetíteni fogják Huszár Irma és Emil Lungu 1979-ben készült, Az én életemben nincsen árnyék című Fülöp Antal Andor-portréfilmjét.
