Palkó Csaba esetében is efféle gondolatokat ébresztenek a festményei, amelyekben már több kiállításon is gyönyörködhettünk. Ám ennél is súlyosabbakat a grafikái, amelyek egy része ezúttal kerül első alkalommal a nagyközönség elé, ezen művek őrzőjének, a néhai művész szintén alkotóművész testvérbátyjának, Palkó Ernőnek a jóvoltából, akinek a hagyaték gondozásáért és a mostani kiállításért külön köszönettel tartozunk.
A csütörtökön a Kolozsvári Művészeti Múzeumban megnyílt emlékkiállítás csak megerősít bennünket a korábbi meggyőződésünkben, miszerint Palkó Csaba igen tehetséges, sokféle érdeklődésű, művelt és folyamatosan további műveltségre éhes, sokféle technikában jártas, kiváló forma- és színérzékkel megáldott alkotó volt. Amit ránk hagyott, egyáltalán nem kevés, és mindenképpen figyelemre méltó. Párlatja annak a tudásnak, amelyet kiváló kolozsvári, budapesti és pécsi tanáraitól szerzett, akik művészi tanulmányait irányították, alkotói gondolkodását meghatározták, és a megszerzett tudással feltarisznyázva a saját útjára engedték.
Talán az önarcképeivel kellene kezdenünk a vele való megismerkedést. Jóképű fiatalember tekint ránk, akinek a tekintete egyszerre kíváncsi, gondterhelt és szomorkás. A portrék technikája, forma- és színvilága nagyvonalú – kiforrott és határozott egyéniségre utal. Határozottan meglepik a szemlélőt az ezek után látható tájképek, amelyek – akár olajjal, akár pasztellel vagy vegyes technikával készültek – egészen más világot tárnak szemeink elé.
Olajfestményei nemcsak dekoratívak, hanem bravúrosak is. A színfoltokban reprezentált tájat a síkokban felépített kompozíció szorítja harmonikus egységbe, és ez a posztimpresszionizmusból és a realizmusból is merítő habitus olykor meglepő, az alkotók többsége által tiltottnak vélt képi elemek jelenlétét is bőven lehetővé teszi. Kolozsvári és pécsi urbánus tájak, erdélyi és baranyai tájképek sorozatát képezik ezek a munkák, amelybe Palkó Csaba a világhoz való mély ragaszkodását, az örök szépségeknek a vágyát és múlhatatlanságát egyszerre beleálmodta.
Külön figyelmet kell fordítanunk grafikai munkáira, amelyek azt bizonyítják, hogy alkotójuk a tehetségét sokféle technikában sikerrel tette próbára. Kiemelkedő munkáknak tekintem a grafikai sorozatait, amelyek az emberi lét és a minket körülvevő világ alapkérdéseit feszegetik.
Már sohasem fogjuk megtudni, hogy Palkó Csaba melyik reneszánsz nagymester hatásának köszönhetően merült el ennyire mélyen ezekben a kérdésekben. Csak gyaníthatjuk, hogy mit kívánt valójában üzenni nekünk az egyik vagy a másik sorozatával. Hogy vajon ezúttal a művész célja a dantei purgatórium elrettentő vezeklésteraszainak, illetve a csúcsa fölött lebegő paradicsom vonzó ígéreteinek az elkötelezett megerősítése, avagy éppen ellenkezőleg, az elszánt relativizálása, netán éppenséggel tagadása volt. Mivel azonban az utóbbiak sehogyan sem férnének össze az életműből erőteljesen áradó humanizmussal, csakis az előbbire tippelhetünk. Mindenképp: gyönyörűek ezek a sorozatok, amelyeket jó volna külön kiállításon, esetleg a művész többi grafikáival együtt látni.
Palkó Csaba, igencsak rövidre szabott pályafutása ellenére, eljutott a kiteljesedésig. Rendkívül egységes, érdekes, elgondolkoztató és sokszor felmutatandó életművet hagyott ránk. Kegyelettel, hálával és csodálattal emlékezünk rá. Kedves olvasóinknak ajánlom a kiállításának megtekintését.
Borítóképen Palkó Csaba 1997-es Egyensúly című monotípiasorozatának munkái. A kollázs Tibori Szabó Zoltán és Feleki István fotói alapján készült. A Palkó Csaba-emlékkiállítás július 16-ig látogatható a kolozsvári Művészeti Múzeumban.
