Nem kell sok matektudás ahhoz, hogy belássuk: a magyar sport messze jobban teljesít, mint a román, pedig ez elméletileg pont fordítva kellene, hogy legyen: 20 millió emberből nagyobb eséllyel születik – például – egy magasugró zseni, mint 10 millióból. Így aztán az egyre szerényebb hazai éremtermést vagy a génekre fogjuk, vagy a lehetőségekre. Utóbbiakról sok mindent elmond az a tény, hogy Novák Eduárd sportminiszter Bulgáriában készült fel a tokiói olimpiára…
A tendencia egyébként – egyre kevesebb román, de egyre több magyar siker a világversenyeken – már évek óta észrevehető, és egyre hangsúlyosabb a különbség. Úgy is fogalmazhatnánk, a román sport lassan a béka feneke alatt van, tisztelet egy-két kivételnek – de ugye a kivételek erősítik a szabályt…
Hogy jutottunk ide? – kérdezhetnénk, hiszen azért az elmúlt 30 év sportminiszterei között volt néhány korábbi élsportoló is. Nekik kellett ismerniük a rendszer hiányosságait, és saját tapasztalatból tudniuk, min és mit kell változtatni ahhoz, hogy a gyerekeket – esetekben szunnyadó tehetségeket – a sport felé irányíthassák, hogy a már leigazolt sportolók megbecsülve és motiválva érezzék magukat, és hogy a lehető legjobb edzési feltételeket tudják biztosítani számukra. Ráadásul a sport és az egészség közötti kapcsolat vitathatatlan, tehát az országnak érdekében kellene állnia, hogy minél többen sportoljanak – még ha nem is versenyszerűen –, nem utolsó sorban a világversenyeken elért sikerek hozzájárulnak az ország hírnevéhez is.
Mégis, a román sport egyre kevesebb kimagasló teljesítményt, eredményt tud felmutatni. Nem volt tehát nehéz helyzetben Novák Eduárd, amikor kitalálta, hogy sportstratégia kidolgozására van szükség. Rögtön jöttek is a kritikák, merthogy a Tokióban (is) ezüstérmes paralimpikon és csapata a magyar mintát veszi annak alapjául…
Az az igazság, hogy kellő információk hiányában nehéz hirtelenjében összehasonlítanunk a magyar sportstratégiát mondjuk az amerikaival vagy a kínaival – általában e két óriásnemzet sportolói állnak a legtöbbször a világversenyek éremtáblázatainak élén –, de azt hiszem, nem lenne olyan román, aki bánkódna, ha Párizsban nem egy-két, hanem már 10–20 érmet szereznének a trikolór színeiben versenyző sportolók. Persze, ez túlzás, hiszen nincs az a sportstratégia, amely három év alatt ilyen látványos eredményeket szülne, ám három-négy olimpiai ciklus múlva már szemmel látható kellene, hogy legyen a változás.
Csak hát ahhoz valakinek gyakorlatba is kellene ültetnie a most kidolgozás alatt álló sportstratégiát, márpedig a hazai politikai helyzet már évek óta nem arról szól, hogy egy miniszter végig tudja vinni mandátumát és be tudja fejezni azt, amit elkezd. Ilyen szempontból Novák azon nyilatkozata, miszerint szeretné, hogy Románia visszatérjen az olimpiai éremtáblázat első tíz helyezettje közé, csupán egy ötkarikás álom. Enyhén szólva fából vaskarika…
