Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó 2024. pünkösdi számában.
– Mi késztetett arra, hogy az internet fénykorában „belső”, nyomtatott lapot alapíts, honnan eredt a kezdeményezés, milyen megfontolásból született ez az egyházmegyei értesítő?
– A Kolozsvári Református Egyházmegye 2012-ben 23 év szétszórtság után két egyházmegyéből és több csatlakozó egyházközségből alakult újra. Az együvé tartozás tudatosítása és az egyházmegyei események közlésének igénye vezetett oda, hogy egyházmegyei lapot alapítsunk. A lap első számának indító gondolata így szólt: „A Kolozsvári Egyházmegye hivatalos lapjának (KEHELY) a neve szimbolikus jelentőségű. Jelzi református múltunkat, de jelzi azt is, hogy merre szeretnénk haladni. Az új egyházmegyei közösség a Jézus Krisztusba vetett hitben lehet egy, a sokszínűség megőrzése által. A képzeletbeli kelyhet meg lehet és meg kell tölteni tartalommal.” Egy Kehelybe szerettük volna az egységes evangéliumhirdetést önteni.
A nyomtatott formára azért volt szükség, mert a vidéken, Kolozsvár vonzáskörzetében élő református híveket tíz évvel ezelőtt csak ebben a formában tudtuk tájékoztatni. Sok visszajelzés érkezett, főleg az idősebb egyháztagok részéről azzal kapcsolatban, hogy olvassák a nyomtatott formát. Az egyházmegye honlapján (kolozsvárireformátus.ro) digitális formában is közzétettük az első két évfolyam számait, de nagyon kevesen keresték fel ott. A visszajelzések alapján a kézbe vehető, megfogható, színes értesítő még mindig vonzóbb sokak számára a digitális változatnál.
A lap címe kettőnk magánbeszélgetéséből származik. Csak példaként hangzott el, címmé nemesedett a gondolat. KEHeLy – azaz a Kolozsvári Református Egyházmegye Hivatalos Lapja. Közel két év szervezés után meg is jelent 2014 pünkösdjén. Az eredeti cél az volt, hogy minden gyülekezet beleszerkeszti középre 9. oldalként, hasonló formában a maga helyi értesítőjét, de ez a lépés már nem valósult meg.
Az eredeti elképzelés szerint évente négy alkalommal jelent volna meg. Erre csak 2015-ben került sor. Összesen 10 évfolyam 23 lapszáma látott napvilágot. 2500 példányt nyomtattattunk alkalmanként, legalább ennyi háztartásba jutott el. Legkevesebb 5000 egyháztag, és nem csak egyháztag olvashatta.
Induláskor segítséget nyújtott a lap arculatának kialakításában néhai dr. Tunyogi Lehel lelkipásztor. A szerkesztői munkát önzetlenül ingyenesen végzi tíz éve Somogyi Botond lelkipásztor, újságíró. Adorjáni László lelkipásztor az első szám megjelenésekor álmodta és rajzolta meg a grafikai arculatot, amihez azóta is hűségesek maradtunk. Dávid Zoltán, a Misztótfalusi Kis Miklós Református Sajtóközpont és nyomda igazgatója pedig nagy türelemmel, olykor utolsó pillanatban is gondoskodott a jó minőségű színes megjelenésről. Köszönet illesse őket az önzetlen, önkéntes munkáért.
– Az évtized alatt számos változás történt az egyházmegyében, Bethlen Gábor szobrot kapott a Kétágú templomnál, megépült a szászfenesi reformátusok temploma, szerkezetében átalakult az egyházmegye, stb. Ha valaki átlapozza a Kehely kollekcióját, mondhatjuk, hogy sikerül általános képet kapnia a főbb egyházmegyei történésekről vagy ez inkább csak kihagyásokkal sikerül?
– Átlagban évente két szám jelent meg. Volt olyan, amikor több, volt olyan, amikor kevesebb. Voltak tematikus számok is, de minden alkalommal hír formájában beszámoltunk az előző megjelenés óta történt napi eseményekről. A 8. oldal Aktuális rovatát, amely később Hírek rovattá alakult, Oroszhegyi Attila Zsolt pusztakamarási lelkipásztor írja, gyűjti immár tíz éve. Emellett az egyházmegye kiemelkedő eseményeinek alkalmanként külön riportot, beszámolót szenteltünk. A lap rendszeresen tudta tájékoztatni az egyházmegye történéseiről a tagokat.
Két tematikus szám is megjelent: a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával 2018-ban és a koronavírus-járvány idején. A magyar napokra megjelent lapszám 3500 példányát Csákvári Dániel Németországban élő lelkésztársammal személyesen osztottuk ki a Farkas utcában sétálva. Nagyon sokan szívesen fogadták a kezdeményezést. Talán ez volt az az alkalom, amikor a Kehely utcára ment. A járvány ideje alatti bezártságban 2020 tavaszán a lap azt járta körül, hogy miként viszonyult a református egyház a járványokhoz a történelemben és mit lehet tenni a Covid-járvány alatt az elszigeteltségben. Hogyan lehet úrvacsorát venni otthon vagy bibliát olvasni, imádkozni, online istentiszteletet hallgatni. Ez lett a legaktuálisabb, meglátásom szerint a legjobban sikerült lapszám.
– Lelkipásztorokon kívül kik írják a Kehely cikkeit? És kik írhatják/írhatnák még?
– A Kehelyben a közel 30 ezer egyháztagból bárki írhat. A valóságban a lelkipásztorokon kívül alkalmanként presbiterek publikáltak az elmúlt tíz évben. Volt arra is példa, hogy újságírók cikkeit vettük át.
Művészeknek is lehetőség nyílt a megnyilvánulásra. Egy-egy lapszámot illusztráltunk Gy. Szabó Béla, Zsombori Erzsébet-Zsimbi, Mayer Hella és Nemes András Csaba alkotásaival.
– A szerzők gyakran lelkipásztorok, akikről köztudott, hogy – természetesen személyiségüktől függően – többnyire sokrétű teendőkkel terheltek a közösségszervezéstől az adminisztrációs feladatokon keresztül a lelkigondozásig, így valahol érthető, ha a cikkírás, tudósítás feladata háttérbe szorul. Milyen érvekkel lehet cikkírásra bírni őket? Volt-e arra példa, hogy ez a munka „megtérült”, a lelkészek pozitív élményekről, következményekről számoltak be ennek kapcsán?
– A lelkipásztor könnyen fogalmaz, beszél, de nehezen kerít időt arra, hogy gondolatait le is írja. Tisztelet a kivételnek. A személyes felkérés gyakran a leghatásosabb meggyőző forma volt. A szóbeli felkérések mintegy 30 százalékát utasították vissza a felkértek. A presbiterek ritkábban utasítottak vissza, annál több feladatot hagyva az olvasószerkesztőkre.
Egy-egy megírt cikk után derült ki, hogy kinek van újságírói vénája, és ki az, aki nem tud kiszakadni a sematikus, kronologikus felsorolásból.
– Gyakran olvasni a Kehelyben lelkészbeiktatásokról, kívülállóként is fokozott öröm például arról értesülni, hogy szórványgyülekezetek lelkészt kapnak. A cikkek alapján úgy tűnik, ezen a téren folyamatos a mozgolódás, szervezkedés, bár az elnéptelenedő gyülekezetek problémája állandó, nehéz feladat. Az egyházmegye és az esperes, az egyházközségek és lelkipásztorok teendőit, a kihívásokkal való szembenézést hogyan segítheti sikerre a Kehely?
– A lap célja tudatosítani az olvasóban, hogy egy nagyobb református közösséghez, az egyházmegyéhez tartozik, máshol is élnek reformátusok a környéken, egymástól tanulhatunk helyi megoldásokat, és ebben a közösségben mindenki számít.
Az új lelkipásztorok érkezése mindig a jövő reményét is jelenti a gyülekezetek életében. A lelkészbeiktatókról szóló beszámolók pedig azt a tudatot erősítették az olvasóban, hogy van élet és van remény az egyházi életben is. Nemcsak létszámfogyás és anyagi gondok vannak, hanem mindig van új kezdet, új remény. A közösség mindig megújulhat. Ilyen értelemben a Kehely nagy segítséget nyújtott az egyházmegye kebelbeli gyülekezeteinek optimistább jövőképéhez.
– Milyen visszajelzések érkeztek az egyre inkább az audiovizuális médiára átszokott olvasóktól? Van-e még konkrét haszna a leírt szónak szemben az éterbe elszálló tartalmakkal?
– Van értelme a leírt szónak. A szó az éterben „elszáll”, hátrább kerül a keresőtalálatokban, a lapban leírt megmarad. A Farkas utcában sétálva megszólított egyszer egy olvasónk. Közölte, hogy minden példányt olvas, és várja a következő lapszámot. Sőt gyűjti a lapszámokat. Ilyen visszajelzések adtak erőt a lap továbbviteléhez.
Sok évtizedes hiányt próbáltunk orvosolni 2012-ben. Nagyon gyengén állt az írott egyházi sajtó általában Erdélyben. Speciel a kolozsvári nem is létezett. Ezt kívántuk orvosolni kifelé a nagyközönség irányába a 2011 óta a Szabadság mellékleteként megjelenő Református Híradóval, befelé az egyháztagok felé pedig a Kehely példányaival. Mára az Országos Széchényi Könyvtár bekérte a megjelent lapszámokat archiválás céljából. Ezek szerint számontartják a lapot hivatalos szakmai fórumokon is. Ha csak egy csepp ez a tengerben, mégis történt valami. Elkezdődött a nyomtatott kolozsvári református újságírás az elmúlt bő évtizedben.
Bár elfogult vagyok, de mindaddig, amíg lesz olvasóközönség, addig érdemes kiadni nyomtatott formában is, párhuzamosan egyre szükségesebb lesz az online terjesztés is.
– Érzésed szerint mennyiben sikerült az induláskor megfogalmazott törekvéseknek érvényt szerezni?
– Annyiban sikerült a megfogalmazott törekvéseknek érvényt szerezni, amennyiben ezt a közösség, jelen esetben az egyháztagok komolyan vették. Egy lap olyan, amilyenek a mögötte állók. Ebben az esetben a Kolozsvári Református Egyházmegye lelkipásztorai, presbiterei és tagjai. A lap egyfajta korképe, látlelete a kolozsvári református társadalmunknak. Ami sikeres benne, az a szervezettséget, fejlődést jelenti, ami még hiányzik, annak megvan a társadalmi háttere is.
A lap átlendítette a sajtó szintjén a közösséget a múltból a jelenbe. Hogy mivel töltjük meg, az a teljes közösség mondanivalójától, közlendőjétől függött, függ és fog a jövőben is függeni.
– Milyen mértékben kapcsolódik a Kehely személyedhez? Várhatóan addig fog megjelenni, amíg esperes leszel (Bibza Gábor idén ősszel teljesíti be szabály szerinti utolsó, második esperesi mandátumát – szerk. megj.), vagy sikerülhet tovább is éltetni?
– A Kehely ötletgazdája voltam. A címet tőled kölcsönöztem. Tagja voltam az alapító csapatnak. Tíz éven keresztül meghatároztam a lap tartalmát, kinézetét, megjelenését. Vele együtt fejlődtem az újságírás-szervezés szintjén. Beleláttam a lapon keresztül az írott sajtó kulisszáiba. Sikerében osztoztam, hiányosságait magaménak tudom. Életem része lett.
Tudom, hogy ennél többet is lehetett volna több összefogással. Talán a holnapban. Most ennyire tellett.
A lap létezik. 2024-re a költségvetés is biztosított. Azon múlik a folytatás, hogy a fiatalabb lelkipásztorok közül valaki átveszi-e a szervező-, szerkesztő munkát. Tapasztalat alapján azt javasolom, hogy egy szerkesztőbizottságra kellene bízni a további szervezést, szerkesztést, kiadást. Szóban már felajánlottam a lehetőséget a lelkipásztorok számára. Most megteszem írásban is. Eljött az ideje az őrségváltásnak.
