Fél év egy világjárvány „életében” talán rövidnek számít, azonban már elég ahhoz, hogy adatszerű kimutatásaink legyenek bizonyos változásokról, és ezek tükrében szakszerű képet alkothassunk a járvány várható, középtávú hatásairól. A Babes-Bolyai Tudományegyetem járványkörkép rovatában a legkülönbözőbb tudományterületeket képviselő BBTE-s szakembereket szólította meg, hogy bemutassa, életünk mely területein tapasztalhatók máris kézzelfogható változások, milyen természetűek ezek, és mit vetítenek előre a következő fél-egy évre vonatkozóan.
SERESTÉLY ZALÁN
Keszeg Annát, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció-, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének egyetemi adjunktusát kérdeztük: hogyan íródik be a designkultúrába a világjárvány tapasztalata? Hogyan viszonyulnak hozzá a nagy fashion cégek? Van már olyan, hogy „járványdivat”? Egyáltalán, milyen helyzetbe hozza a járvány a divatcégeket?
- Gyorsan tisztázom, designkultúra alatt materiális környezetünket, egyéni/családi/közösségi tárgyi világainkat értem. Az egyik legnagyobb hozadéka a világjárványnak, hogy egymás designdöntéseiről már nemcsak közeli barátságok esetében van tapasztalatunk. Nem volt még olyan korszaka az emberiség történelmének, amikor a lakhatási körülményeinkbe ilyen sokan kezdtek belelátni. A materiális kultúra kutatójaként én is nagyon aláírom azt az állítást, hogy a járvány a társadalmi olló kinyílásának a tapasztalatát valósággal az arcunkba vágta: az otthonok közötti különbségek egy tanszéki megbeszélésén, egy egyetemi órán rögtön látszódtak, s ilyenkor gondoljunk arra is, hogy a hálózatba kapcsolt, látható otthon eleve privilégium. A nagy megmondóembert, Michel Foucault-t parafrazálva azt mondanám, hogy a közbeszédből kitaszítottak most nemcsak meghallhatatlanok, hanem megláthatatlanok, elérhetetlenek is lettek. Tagja voltam én is a Magyar Nemzeti Múzeum kezdeményezte My Home Office Challenge-nek, és nagyon megdöbbentő volt azt látni, mennyire a középosztály bulija volt a homeoffice. A designkultúrára leginkább tehát így volt hatása a járványnak, hogy tudatosította bennünk, a társadalmi megmérettetésünk minden korábbinál erősebben függ a lakás, a design, az eszközparkunk jelentette státuszjelölőktől.
A divatcégeket nagyon telibe kapta a járvány tapasztalata: 2020. március elején jártak le a nemzetközi divathetek (New York-London-Milánó-Párizs sorrendben), a milánói éppen akkor zajlott, amikor Lombardia tartományban elszabadultak a járványmutatók. Az iparág vezető személyiségei, akik évente többszáz repülést bonyolítottak, máról holnapra otthonmaradásra kényszerültek. Soha nem hallottam többet beszélni iparági szereplőket a társadalmi egyenlőtlenségekkel való szembenézés szükségességéről, mint ebben az időszakban. Li Edelkoort holland trendkutató antidivat-manifesztóját szokás ezzel kapcsolatban idézni: Edelkoort március elején már hangoztatta, hogy szerencsés esetben a világjárvány a divatipar nagy öntudatra ébredését idézheti elő. Végre kiderülhet a túlfogyasztáson alapuló üzleti modell fenntarthatatlanná válása. Edelkoort szerint a pandémia segít beláttatni az iparág csúcspozícióban levő szereplőivel, hogy a fenntarthatóságra való radikális átállás az egyetlen megoldás. Az elmozdulás jelei látszanak: sok divatház tette át divatbemutatói helyszínét online platformra, gondolta újra termelési görbéjét. Ugyanakkor e pár hónap tapasztalata alapján nem lehet még arról beszélni, hogy a túlfogyasztás modellje komolyan átalakult volna. Ha formai szempontból tekintünk a járványdivatra, a maszkok, a socialdistancing jelenségére reflektáló darabok (fejre kerülő burák, széles fazonok, amelyek mesterségesen is távol tartanak másoktól stb.) ugyanúgy fogyasztásra, új ruhadarab megvásárlására sarkallnak, mint a korábbi iparági modell termékei.
