A tisztánlátásban nem segít, hogy a NATO-főtitkár megválasztása nem túlságosan egyértelmű a nagyközönség számára, mindig a tagállamok NATO-nagykövetei között zajló háttéregyeztetések, illetve a fontosabb nyugati fővárosokból kiadott utasítások alapján dől el, hogy ki vezeti politikai értelemben a katonai szövetséget. Traian Băsescu volt államfő máris lekicsinylően állapította meg, hogy az észak-atlanti szövetséget amúgy is a tábornokok vezetik, de mondjuk belőle az irigység is szólhat, hiszen neki nem sikerült jelentősebb nemzetközi karriert befutni elnöki mandátuma után.
Persze több jel is arra mutat, hogy egyelőre Iohannis is messze áll a sikertől még akkor is, ha Mark Rutte holland kormányfő nem élvezi több kelet-európai ország támogatását. Egyelőre Iohannis önjelöltnek tűnik. Hazai támogatói mindenáron azt akarják elhitetni, hogy van esélye elnyerni a tisztséget, de ennek ellentmond az, hogy a katonai szövetség legnagyobb súllyal rendelkező tagállamai letették már voksukat a holland kormányfő mellett.
Ruttét Magyarország nem támogatja, spekulációk vannak arról, hogy egy román-lengyel-török összefogás olyan hátszelet jelent Iohannis számára, hogy akár esélyes is lehet. Elég nehéz helyzetben van Magyarország, ha e két jelölt közül kell választania, mégis elképzelhető, hogy Iohannis támogatása mellett dönt Orbán Viktor, mert a kelet-közép-európai érdek felülírhatja, többet nyomhat a latban, ilyen megfontolásból pedig Budapest eltekinthet attól, hogy Iohannis tíz év alatt semmit nem tett a román-magyar kapcsolatok előmozdítása érdekében. Mi több, Bukarest és Budapest elsősorban Iohannis távolságtartása és inaktivitása miatt vált fagyossá. Kérdés, hogy Iohannis hajlandó lesz-e másként viszonyulni Budapesthez a NATO-főtitkárság megszerzése reményében? A politikában semmi nem lehetetlen, és azt látjuk, hogy bármikor bármi áthágható, ha létezik egy úgynevezett stratégiai érdek. Ez most már Nyugaton is így működik, ott is egyre kevésbé bebetonozottak az elvek és az ígéretek. Nem beszélve arról, hogy fogalmak, szavak jelentésének átértelmezése is a szemünk előtt zajlik.
Iohannis jelöltsége mindenképpen rávilágít az elmúlt évek ámokfutásnak tűnő belpolitikai döntéseire. Második mandátumában visszahozta a kormányba a Szociáldemokrata Pártot (PSD), ami meglehetősen kiábrándította támogatóinak egy részét. Az elkötelezett jobboldali szavazók fejében összeférhetetlennek bizonyult, hogy az az elnök, aki egy egész választási kampányban kígyót-békát rákiáltott ellenfelére, és a PSD-t kiáltotta ki bűnbakként a koronavírus-járvány ideje alatt, kampányeszközzé degradálva az elnöki palotát miért éppen őket hozta vissza a kormányba egy évvel a 2020-as választások után. Miután folyamatosan korruptokként, hazaárulókként szidalmazta őket – emlékezzünk csak vissza a gusztustalan Jó napot kívánok!-ozására – mintha mi sem történt volna, tető alá hozta a nagykoalíciót.
Iohannis ennél is továbbment és meggyőzte egykori pártját, a liberálisokat, hogy a választásokon és az után is folytassák ezt a szövetséget. A liberálisok szempontjából ez meglehetősen logikátlan lépés, hiszen helyi szinten a két párt nem tud megállapodni, túl nagy a konfliktus a két politikai erő között, ahhoz hogy a helyi vezetők a fejükben felül tudják írni az elmúlt harminc év történéseit, és a központból érkezett parancsra egyből összefogjanak az ellenséggel. Az első felmérések azt mutatják, hogy a két párt közös listája az európai parlamenti választáson kevesebbet fog konyhára hozni, mintha a két párt külön indult volna, ennek ellenére a felek kitartanak a terv mellett, amely leginkább Iohannis érdekeit szolgálja.
Az elnöknek szüksége van arra, hogy erős kormánya legyen, amely kiáll mellette, hiszen nemzetközi karriert a kormány támogatása nélkül aligha futhat be. A NATO-főtitkári állásra is elengedhetetlen a bukaresti kormány támogatása, ezért mondta Băsescu irigykedve és magyarázta, mi akadályozta meg őt abban, hogy nemzetközi tisztségre pályázzon. Băsescu ugyanis folyamatosan harcban állt a kormánnyal, mandátuma végén a Ponta-kormány semmiképpen sem volt partnere. Iohannis belpolitikai lépéseire tehát a saját nemzetközi politikai karrierje iránti vágya ad magyarázatot. Ezért a PNL fennállását is kockára tette, hiszen a PSD-vel szövetkezve teljesen súlyukat veszíthetik a liberálisok, akik a történelem szemétládájába kerülhetnek a szociáldemokratákkal való második halálos szövetkezés után. Nem először teszik, vélhetően ez sem tart sokkal többet, mint a 2012-es szövetség, a különbség az, hogy akkor a Băsescu elleni antipátia és gyűlölet kovácsolta össze a Szociálliberális Szövetséget (USL), most viszont egy személy egyéni politikai ambíciója tartja össze a nagykoalíciót. Gyenge és ingatag kötelék.
Borítókép: Klaus Iohannis és a leköszönő NATO-főtitkér, Jens Stoltenberg
