
A kétórás tanácskozás után Nicusor Dan a település lakói és a sajtó képviselői előtt elmondta: azért látogatott Parajdra, mert ott olyan súlyos helyzet állt elő, amely egy egész közösséget érint. Mivel a baj megelőzhető lett volna, azt kéri az ügyvivő miniszterelnöktől, hogy a kormány ellenőrző testülete indítson vizsgálatot a felelősök beazonosításra érdekében.
Az elnök szerint a sóbányát működtető Országos Sóipari Társaság (Salrom) vállalta, hogy három héten belül megoldja a Korond-patak vizének elterelését, oly módon, hogy meg lehessen kezdeni a bányába ömlött víz kiszivattyúzását, arra azonban, hogy meg lehet-e menteni a mélyebben fekvő kitermelési részleget, vagy csak a bánya felsőbb szintjein lévő idegenforgalmi és gyógyászati látogatóközpontot, csak egy alapos tanulmány adhat választ.

Dan szerint a bányászok segélyezésére lehetőséget nyújt a kollektív munkaszerződés, a térségben működő vendéglátóhelyek kárának enyhítésére pedig a világjárvány idején alkalmazott módszerekhez hasonló megoldásokat dolgoz ki a kormány.
Ami a hosszú távú intézkedéseket illeti, olyan megoldást kell keresni, hogy a patak vize ne érhesse el azokat a talajrétegeket, amelyeken utat találhat a mélybe: itt egy új patakmeder kialakítása, illetve az esetleges áradások többlethozamának felfogására alkalmad vízgyűjtő tó kialakítása is szóba jöhet- magyarázta Nicusor Dan. "Senkit nem hagyunk magára" - ígérte az államfő.
Elmondta: azonnali és hosszabb távú intézkedésekre egyaránt szükség van, és egy átfogó tanulmány is készül annak megállapítására, hogy megmenthető-e vagy sem teljes egészében a bánya, tehát a felső szinteken korábban kialakított turisztikai résszel együtt az alsó, kitermelői rész is. A tanulmánynak 3-4 hónapon belül el kell készülnie - tette hozzá.
Az azonnali intézkedések egyike az, hogy a Salrom vállalat három hét alatt megépíti azt a vezetékrendszert, amely elvezeti a talajból érkező vízfolyásokat. Ezt követően pedig elkezdik elvezetni a bányából a vizet a nagy teljesítményű szivattyúkkal, folyamatosan ellenőrizve a sótartalmat - ismertette az államfő.
Elmondta azt is, hogy segélyt fognak folyósítani a sóbánya 130 alkalmazottja számára, miután a kollektív munkaszerződést megvizsgálták, és azoknak is pénzügyi támogatást nyújtanak, akik a térségben a turizmusból éltek, és 'szervezett formában' nyújtottak ilyen szolgáltatásokat.
A hosszú távú intézkedések között szerepelnek azok, amelyek megakadályozzák a víz további beszivárgását a sóbányába. Két lehetőség körvonalazódott: egy vízgyűjtő tó kialakítása, illetve a Korond-patak elterelése, és megvalósíthatósági tanulmány készül a megfelelőbb megoldás kiválasztására - számolt be az államfő. Hozzátette azonban, hogy 'mindezeket a dolgokat már régen meg kellett volna tenni', mivel - amint a tanácskozáson megtudta - egy 2007-ben készült tudományos kutatás rámutatott a sóbánya potenciális problémáira. “A bánya vezetősége tehát már 2007 óta tud a potenciális problémákról” - nyomatékosította az államelnök.
A hódok a hibásak…
Az államfő érkezését megelőzésen Bogdan Ivan gazdasági, digitalizációs, vállalkozásfejlesztési és turisztikai miniszter Parajdon azt mondta: az első becslések szerint 130 millió lejre lesz szükség a lesürgősebb teendő a Korond-patak eltereléséhez, ami négy hónapot vehet igénybe.
A miniszter szerint a korábban megkezdett munkálatokat a környezetvédelmi engedélyek hiánya hátráltatta, amelyet tudomása szerint a térségben élő, védettséget élvező hódok jelenléte miatt nem adtak ki. Kedden a tárcavezető szerint külföldi szakemberek érkeznek a helyszínre, hogy víz alatti drónokkal térképezzék fel az elöntött bánya állapotát.
A Salrom péntek esti közleményében azt állította, hogy az utóbbi évben 15 millió lej értékű beruházásokat hajtott végre a Korond-patak vizének levezetése, medrének szigetelése érdekében, de mindezt a vízügyi illetékesek útmutatásai alapján, tekintettel arra, hogy a bányavállalatnak nincsenek saját vízügyi szakemberei.
A vízügy viszont azt állítja, hogy már 2012-ben kiadta a bányavállalatnak az engedélyt a Parajd-patak elterelését, illetve medrének szigetelését célzó munkálatokra, de a bányavállalat területén a vízügy nem végezhet - csak engedélyezhet - folyószabályozási munkálatokat, erről csak a terület tulajdonosa rendelkezhet.
Predoiu is megérkezett
Cătălin Predoiu ügyvivő kormányfő vasárnap szintén Kovászna megyébe látogatott, hogy személyesen felmérje a helyzetet a Nagyborosnyó, Kökösbácstelek és Bélmező térségében pusztító árvizek nyomán. Kijelentette, hogy az árvíz sújtotta területeken az emberek életének védelme az első számú prioritás, a parajdi sóbányáról pedig elmondta, tárcaközi bizottság alakult a fenntartható megoldások megtalálására. Ebben az esetben egy egész közösség védelméről, gazdasági helyzetéről van szó, emiatt tárcaközi bizottságot hoztak létre a fenntartható megoldások megtalálására.

Az ügyvivő kormányfőt Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, valamint Raed Arafat és Bogdan Despescu belügyminiszteri államtitkárok is elkísérték a terepszemlére.
Kilakoltatnak tíz családot, a sóbánya beomlásától tartanak
A katasztrófavédelmi hatóság (DSU) vasárnap elrendelte tíz parajdi ház azonnali kiürítését és a lakosok biztonságba helyezését, mivel egy helyszíni terepszemle nyomán a gazdasági minisztérium szakemberei úgy értékelték: fennáll a veszélye annak, hogy a vízzel elöntött régi sóbánya teteje beomlik - közölte a bukaresti kormány sajtóirodája.
Az evakuálás előzményeiről Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat elnöke vasárnap Facebook-oldalán azt írta: a katasztrófavédelmi bizottság döntése alapján vasárnap terepszemlét tartott a Sóháton, ahol a Korond-patak bezúdult a bányába. A vízügy és az Országos Sóipari Társaság (Salrom) megállapították, hogy a Dózsa-bánya fölött megjelent két-három süllyedés, ezért elrendelték a veszélyeztetett terület közvetlen közelében élő családok ideiglenes kitelepítését.
UPDATE: NEM TÍZ, HANEM 45 HÁZBÓL EVAKUÁLJÁK A LAKOSSÁGOT
Bíró Barna-Botond Hargita megyei tanácselnök vasárnap az Agerpresnek elmondta, a parajdi régi bánya beomlásának veszélye miatt biztonságból 45 házból evakuálni fogják a lakókat Parajdon. A tanácselnök szerint a Román Vízügyi Igazgatóság közölte a pontos koordinátáit a területnek, amelyet a legpesszimistább forgatókönyv értelmében elönthet a víz, és ebben a körzetben nem 10, hanem 45 ház van. A katasztrófavédelmi felügyelőség és a parajdi polgármesteri hivatal emberei elmennek mind a 45 házhoz, és megkérik az embereket, hogy saját biztonságuk érdekében hagyják el a házat, ne aludjanak otthon. Ha nincs hová menniük, biztosítanak számukra menedéket éjszakára - magyarázta Bíró. A tanácselnök szerint ugyanakkor Ro-Alert üzeneten keresztül is értesítik Parajd lakóit az intézkedésekről. Megemlítette azonban, hogy az evakuálási intézkedés preventív jellegű, az állampolgárok biztonságát szolgálja, és hangsúlyozta, hogy az utóbbi órákban nem rosszabbodott a helyzet azon a területen. Eredetileg a hatóságok azt jelentették be, hogy 10 ház lakói fogják a biztonság kedvéért evakuálni. Ezeket a házakat az emberek már elkezdték elhagyni, a legtöbben azt mondták, rokonoknál húzzák meg magukat.