Rémisztő nézni a Kolozsvári Rádió Facebook-oldalán közzétett filmecskén, ahogy hömpölyög a völgyben a víz, majd egyszerűen eltűnik a mélybe. A következmények lesújtóak: Parajd és a térség turizmusa gyakorlatilag lenullázódik, hiszen évente több százezren azért látogattak oda, hogy egyrészt megcsodálják a bányát, másrészt, kezeljék a légzőszervi betegségüket. Százak és százak, ezrek és ezrek éltek közvetlenül, vagy közvetetten abból, hogy létezik a sóbánya. A bányász, a sarki butikos, a pincér, a gyógyszerész, a vendégszobát működtető család, a szakács, a jegyszedő, a pizzás, a bányába turistákat szállító buszsofőr, a parkolós, a kocsmáros, a takarító személyzet, a szuvenír boltos, gyakorlatilag mindenki a bányából élt. És ez most egyik napról a másikra megszűnik.

A hatóságok közleményei érik egymást, mindenki együttérez, mindenki támogatásról biztosít. Persze, ez fontos, de felvetődik a kérdés, hogy miként lehetett eljutni idáig? Hogy lehetett hagyni ennyire elfajulni a helyzetet? Ki a felelős azért, hogy tulajdonképpen a szó szoros értelmében ki fognak éheztetni egy teljes közösséget? A helyiek évek óta tudnak a problémáról, évek óta segítségért kiáltanak. A Korond-patak egy szűk völgyön folyik keresztül, nincs hova elterelni, az egyedüli megoldás a meder lebetonozása, hogy ne tudjon befolyni a meder alatt lévő bányába. A helyzet tragikuma, hogy az utolsó métereken meglett a pénz, meglett a kivitelező, de a természet úgy döntött, hogy nem ad több haladékot. Vége. Mire ez a jegyzet elhangzik, nem kizárt, hogy a bánya teljesen feltelik vízzel.

A hogyan tovább lesújtó. Felvetődnek olyan kérdések, amelyekre nem vagyok meggyőződve, hogy van valaki, aki tudja a választ. Miként lehet a gigantikus mennyiségű vizet kiüríteni a bányából? Nagy teljesítményű szivattyúkkal, jön a válasz. Jó, jó, de hova lehet kinyomni a sósvizet úgy, hogy ne tegyük tönkre a természetet? Sehova. Tegyük fel, hogy mégis sikerül valahova kiüríteni. Mi marad a bánya helyén? Biztonságos lesz? Vagy beomlik? Vagy beomlik, mielőtt kiürítik, hiszen a víz oldja a sót? Ami biztos, hogy emberek ezrei hónapokig, de ismerve a döntéshozók döntési és végrehajtói sebességét, évekig a levegőben maradnak. De a számlák jönnek, az ebédet az asztalra kell tenni. Szívszorító helyzet.

Mit tudunk mi, távoli szemlélők tenni? Parajdra megyünk nyaralni. Ott költjük el a pénzünket. Nem a hazai vagy egy külföldi tengerparton költekezünk, hanem itthon, Parajdon. Ezáltal hónapokig levegőt biztosítunk az ott élőknek. Bányába nem tudunk menni, de minden más ott van. És minden más csodálatos.

(Elhangzott a Kolozsvári Rádió Kanapéfilozófia rovatában)