A népdaléneklési versenyt megelőzően Károly Károly református lelkipásztor igehirdetésében, amelynek alapjául Máté evangéliumának részlete szolgált, elmondta: ez a nap szóljon az Istenbe vetett erős hitről.
A versenyen, amelyre a hagyománynak megfelelően egyénileg és csoportban is lehetett jelentkezni, két népdalt kellett elénekelni: minden versenyző egy kötelező és egy szabadon választott népdalt adott elő. Ezt követően megemlékeztek a márciusban elhunyt Buzás Pál zongoraművészről, aki népzenekutatásaival, írásaival jelentős szerepet töltött be Kalotaszeg kulturális életében. Szerveztek továbbá gyermekjátékokat, a felnőtteknek pedig ügyességi vetélkedőket. Az est tábortűzzel és koncerttel zárult.
A népdaléneklési versenyen ötvennél több gyermek vett részt. Az óvodásokat, az előkészítő és az első osztályosokat tömörítő első csoportban első díjat nyert Vincze Tamara (kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola, 1. osztály), második díjat nyert Antal Tímea (körösfői Kós Károly Általános Iskola, 1. osztály), harmadik díjat nyert Lázzári Zsófia (kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola, előkészítő osztály). A 2–4. osztályosok kategóriájában első díjat kapott Nemes Andrea (gyalui Gelu Voievod Elméleti Líceum, 2. osztály), második díjat nyert Bálint Zsejke és Pap Sára (kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola 2. és 3. osztály), harmadik díjat nyert Lázzári Auróra (kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola 2. osztály). Az 5–8. osztályosok egyéni versenyében első díjat nyert Szőke-Okos-Rigó Csenge (kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola 7. osztály), második díjas lett Kozma Lilla Erzsébet (bánffyhunyadi Vlădeasa Elméleti Líceum, 5. osztály). A verseny nagydíját Mihály Kriszta nyerte (kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola, 8. osztály). A csoportos versenyben az 1–4. osztályosok korcsoportjában a körösfői és a kalotaszentkirályi elemisták második díjat kaptak. Az 5–8. osztályos tanulók csoportjában első díjas lett a körösfői csapat, második díjat nyert a Bánffyhunyadi Vlădeasa Műszaki Líceum csapata, harmadik pedig a kalotaszentkirályi csapat lett.
A népdaléneklési verseny után a kalotaszentkirályi iskolásokból álló Joy együttes fokozta a jó hangulatot, majd röviden megemlékeztek az idén március végén elhunyt Buzás Pál zongoraművészről, aki népzenekutatásaival, írásaival jelentős szerepet töltött be Kalotaszeg kulturális életében. A hagyományos gyermekjátékok mellett sportvetélkedőket szerveztek, délután a felnőttek vehettek részt ügyességi vetélkedőkön. Este a Kalota Rock együttes lépett színpadra, majd a tábortűz meggyújtása után Retro Partyval zárták a rendezvényt (DJ Zoly közreműködésével). Az ifjúsági rendezvényt idén is Körösfő önkormányzata, a Kalotaszeg Motoros Társaság, a körösfői Kós Károly Általános Iskola és a bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület szervezte.