SZERZŐ: BOLDIZSÁR ZEYK ZSOMBOR
Az egyik legjobb dolog a lakásunkban a konyhasziget. Mi persze csak a főzés nézőpontjából szerettünk volna egyet, nem is gondoltuk, mennyi élményre nyújt majd lehetőséget a gyerkőcöknek – sajátjainknak és a vendéglurkóknak egyaránt. Tudományos magyarázatom nincs rá, de valamiért minden kisgyerek rajong a ház közepén elhelyezett bútorért, ami eltakarja a helyiség egy részét. Az ő magasságukból nézve - gondolom - ez a felfedezés újabb és újabb izgalmát rejti.
Matyi közel három év után sem unt rá a körbe-körbe rohangálásra, ami általában azzal kezdődik, hogy elkiáltja magát: Állj meg, Matyiii! Ebből tudom, hogy fogócskázni akar. Eredetileg persze ez a mondat tőlünk származik, amikor valami veszélyre szerettük volna figyelmeztetni, de ez valamiért számára nagyon viccesnek tűnt, s azóta is hahotázva kiáltja, ha hancúrozni támad kedve.
Ezzel egy kicsit melléfogtunk, ugyanis, ha tőlünk hallja a felszólítást, tutibiztos, hogy magasabb sebességre vált, s tovább szalad. Sajnos volt már rá példa, hogy hajszálon (meg az én gyorsaságomon) múlt, hogy elkerültük a balesetet. Szóval a veszélyes helyzetekre új felszólítást kell keresnünk.
Amúgy a játék megunhatatlan: elszaladsz, elbújok, megijesztelek, elkaplak, visítva lekacagod a fejem, aztán mindez elölről újra és újra. Újabb ötletekkel persze mindig lehet egy kicsit tunningolni a játékon, s Matyi már totyogós korában rájött, milyen vicces az, ha valamit kicsen a kezemből, elszalad vele, hogy aztán én üldözőbe vegyem, s így körözzünk a sziget körül – tiszta Forma1! Mióta Panna is járni tanulgat, az ő szemében is látom a huncut csillogást, amikor Apa eltűnik a sziget egyik felén, majd megjelenik a másikon. Lesz itt még banzáj a kiscsajjal is!
Az egyik legnagyobb Apa-élményem is ehhez a szigethez fűződik. Így történt, hogy körülbelül féltávjánál lehettünk a Konyhasziget Nagydíjnak, amikor Matyi valamiért úgy döntött, behajt a boxutcába, és tankolás közben kirámolja az egyik szekrényt. A pástétomok és paszulykonzervek kipotyogása még vicces volt, de amikor az üvegkantákat és ásványvizes üvegeket kezdte nem túl óvatosan kipakolni, sürgetőn rászóltam: Jaj, Matyi azokat neeeee!
Megsértődhetett, mert erre meg elkezdte rugdosni az ásványvizes üveget. Ekkor hangosabban szóltam oda: Matyi, ne rúgjad, az nem kugli! Erre ő hangos nevetésbe kezdett, felkapott egy paszulykonzervet, s elkezdett körbeszaladni, miközben kacagva kiáltozta: Kublii, kubliii, ez kublii. Persze én utána, hogy állj meg, Matyii! - mire ő letért a versenypályáról, egyenesen berohant a fürdőszobába, s ott átesett a középen felejtett konyhai létrán, majd fejjel a sarokban pihenő felmosóvederbe pottyant. Itt le is intettük a futamot, a kacagást pedig keserves sírás váltotta fel.
Ezt leírni vicces, de abban a pillanatban rajtam is elkélt volna néhány pelus, mialatt a kárfelmérést végeztem. Szerencsére nem lett totálkár, így miközben az ölemben vigasztalódva megbeszéltük, hogy buta-buta létra, ide mászott az útba, Matyi megpillantotta a földön heverő paszulykonzervet, amire hangos sírós-kacagós hangon elkiáltotta magát: Kubliiiii!
Megnyugodtam: egy strapabíró kis pilóta áll a startvonalon.
