Hamar kiderült, hogy várandósan és egy totyogóval nem is olyan egyszerű bevállalni egy ilyen kiruccanást, ezért úgy döntöttünk, hogy Panna érkezése utánra halasztjuk a kirándulást. Úgy gondoltuk, hogy egy közel négyhónapossal már elég stabil program szerint lehet működni, akkorra ütemezzük a családi utat. Matyinak meséltünk a tervezett utazásról, hogy merre járunk majd, mit fogunk ott csinálni, és szállodában fogunk aludni, hotelben.
Addig az esti fektetés nagyjából úgy zajlott, hogy meseolvasás közben Panna is vacsorázgatott, hosszú-hosszú büfiszünetekkel, belealvásokkal. Azután, hogy a hasfájós sírások meg ne zavarják a szendergő Matyit, lejöttem Pannával a földszintre, s még jó ideig folytattuk az etetést, altatást, s csak az alvó babával mentem be újra a hálóba, ahol a nagylegény már az igazak álmát aludta.
El se tudtuk képzelni másképp a dolgokat, mígnem a családi kirándulás helyszínén szembesültünk a ténnyel: egyetlen szoba áll rendelkezésünkre az esti rituálé idejére is. Nem csaptak be a szállásadók, mi foglaltunk egy szobát, annyi történt csak, hogy nem gondoltuk át, ez mivel is jár. Kicsit elsápadtunk, amikor kiságyrendezés közben elképzeltük az estét, de egyetértettünk: előbb-utóbb úgyis az a terv, hogy a két gyerkőc egyszerre kerüljön ágyba, hát itt az alkalom az első kísérletre.
Könnyebben ment, mint reméltük. Esti mese után Matyi még párszor ki-bemászott régen látott kiságyába (ő már gyerekágyban alszik), de utána szépen lenyugodott, Panna pedig szép lassan evett, hosszú büfiszünetekkel. Egyszer aztán megérkezett a hasfájás, kezdődött a sírás. Azt már tudtuk, hogy ez ellen nem sokat tehetünk, ki kell várnunk, amíg elmúlik. Próbáltuk ringatni a kicsit, hogy a nagy tudjon aludni, de egy pár négyzetméteres kis szobában ez elég lehetetlen vállalkozásnak bizonyult. Nem volt mit tenni, lehetőségeink szerint próbáltuk legyűrni a babasírás és tehetetlenség szülte feszültségünket, s vártuk a hascsikarás végét.
Egyszer csak a félhomályban megszólalt Matyi: sokat sírsz Panna, itt vagyunk a FOTELBEN, alukálj, ne sírjál! Ez aztán feloldotta a feszültséggel teli hangulatot, majd megpukkadtunk a nevetéstől, s párnánkat az arcunkhoz szorítva igyekeztünk nem megzavarni a szép lassan álomba merülő kismanóinkat.
