Majó Zoltán: az előadóművésznek fontos a színpadi fellépés
– Mi késztette önt arra 2000-ben, hogy megalapítsa a Flauto Dolce barokk zenei együttest?
– Akkoriban barokk furulyát oktattam a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. Két tehetséges diákommal megalapítottam a Flauto Dolce együttest, hogy legyen kifutási lehetőségük a tanult hangszerrel.
– Melyek voltak a kezdeti célkitűzések, amikor még nem volt annyi régizene-együttes, mint most?
– Érdekes, hogy akkoriban az együttes „mindenevő” volt: mind régi, reneszánsz és barokk, mind pedig az ehhez a hangszercsaládhoz kapcsolódó kortárs zenét játszott.
– Úgy tűnik, az együttes tagjai az elmúlt évben stabilok: Szabó Mária és ön (barokk furulya), Miklós Noémi (csembaló) és Mihaela Maxim (szoprán). Sőt, a vendégművészek is: Erich Türk (orgona- és csembalóművész), Ciprian Câmpean (gordonka). Az utóbbi években többször lépett fel az együttessel vendégművészként a magyarországi származású, ám évek óta Németországban tevékenykedő Hegyi Gábor barokk trombitaművész.
– Bő tíz éven át a felállásunk furulya trió és egy szoprán énekes volt. Ez gyökeresen megváltozott Miklós Noémi csembaló és orgonaművész belépésével az együttesbe. Ekkor alakult ki a mai, tipikusan barokk együttes: két furulya, csembaló/orgona és énekes/ütős. Az időközben velünk közreműködő művészek úgymond megszínesítették a műsorainkat. Ilyen értelemben 2019-től szinte állandó vendégünk a kölni (Németország) barokktrombita-művész, Hegyi Gábor, akivel egy lemezt is felvettünk, illetve egy ötkoncertes argentínai turnét is megejtettünk.
– Melyik volt az első fellépésük bel- és külföldön?
– Első koncertünk a Segesvári Középkori Fesztiválon volt 2000 júliusában. Számtalan külföldi turnén vettünk részt az idők folyamán. Legtöbbször Németországban léptünk fel, de koncerteztünk Franciaországban, Svájcban, Szlovákiában, Magyarországon, Szerbiában, Spanyolországban, Olaszországban, Szlovéniában, Izraelben, ahol mesterkurzust is tartottunk egy ottani barokk furulyás nemzetközi találkozón.
– Mikor készült el az első lemezfelvételük? Hány lemezük volt az elmúlt huszonöt évben?
– Természetesen több lemezt készítettünk az elmúlt negyedszázadban. Fel is sorolom ezek címét: Ensemble Flauto Dolce in Concert, Ensemble Flauto Dolce in the Castle, BAROQUE – 1ST Music Festival, Early music from Romania (1750 –1850) és az utolsó, amikor a Flauto Dolce fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte.
– A pálya elején részt vettek-e mesterkurzusokon?
– Az idők folyamán az együttes összes tagja részt vett mesterkurzusokon. Csak így lehetett megtanulni ezt a különleges zenei szakmát, a korhű, historikus játékmódot, amelynek Nyugat-Európában már jó nyolcvan éve hagyománya van, hozzánk egy ideje kezd bejönni. Például én legelőször 1987-ben léptem kapcsolatba ezzel az előadásmóddal, amelyet azóta is művelek, és terjesztek.
– Az önök koncertjeinek van egy jól kialakult arculata, átgondolt szerkezete, amihez hozzájárulnak, mintegy kiegészítésként az ön magyarázatai.
– Igen, nagyon bevált – több szempontból is – a magyarázatokkal megtűzdelt, kiegészített Flauto Dolce-koncert. A közönség legtöbbször nem ismeri az elhangzó műveket, az énekesünk pedig, ahogy az szokás, eredeti nyelven szólaltatja meg az alkotásokat, továbbá a hazai régi zenénél felhívom a figyelmet erre a gazdag kulturális kincsünkre, amelyet kevésbé ismerünk. Néha nem árt egy-egy poént elsütni a zeneszerzőről, az elhangzó műről. Mindez közelebb viszi a koncert zenei anyagát a közönséghez, illetve sokkal felszabadultabb, családiasabb lesz a koncert hangulata.
– Az erdélyi régizene felkutatása is nagyon fontos az együttesnek és önnek. Erről mit lehet tudni?
– Ami a hazai régi zenét illeti, és amelynek a bemutatását együttesünk tudatosan felvállalta, mind több és több régizenei kézirat (17. és 18. századi) válik elérhetővé. Ennek köszönhetően reánk, előadókra hárul a feladat, hogy azt megszólaltassuk, kivigyük a színpadra, s ismertté tegyük itthon és külföldön egyaránt.
– Eltelt huszonöt év, amikor a közönséget illetően is változások következhettek be. Mennyire tudnak fiatalokat is bevonzani a koncertekre, van-e valamilyen nevelői vonal, amit követnek?
– Mind az idősek, mind a fiatalok eljönnek a régi zene koncertre. Itt említeném meg, hogy komoly nevelő munkát is folytatunk: már vagy húsz éve németországi turnéinkon úgynevezett leckekoncerteket tartunk ottani Waldorf-iskolákban, különböző intézetekben. Van belőlük bőven. Végül is ezek nyílt zeneórák, amelyek ott nagyon divatosak.
– Hogyan látja az elmúlt több mint két évtizedet?
– Huszonöt év nagy idő. Voltak jobb és kevésbé jó időszakok, szűkösebb évek is. Aránylag könnyű megalapítani egy együttest, de annál nehezebb fenntartani!
– Melyek a terveik az elkövetkező évekre, mondjuk a következő öt évre?
– Az előadóművésznek mindig az a legfontosabb, hogy színpadon legyen, tehát dolgozzon. Ilyen értelemben a világjárvány borzalmas volt, s igencsak megviselte a magunkfajtáját.
