Az évek során azt kellett tapasztalnom, hogy a közvélemény egy része nem is nagyon találja jogosnak a pedagógusok bérköveteléseit. Sok helyen még mindig az a szemlélet uralkodik, hogy a pedagógusok „délután nem csinálnak semmit”, nem dolgoznak napi nyolc órát, mint a többi ágazatban, és persze ott a hosszú nyári vakáció, ami szintén külön „bónusz” a más szakterületeken dolgozó munkavállalókkal szemben.
Hiába is magyaráznám, mennyire tévesek ezek az előítéletek, mert úgyis csak az tudja – és hajlandó tudomásul venni – mennyit és hogyan dolgozik egy tanító vagy egy tanár, akinek családtagja, ismerőse, barátja ezen a szakterületen tevékenykedik.
Gyakran megtörténik, hogy a tanügyi sztrájkokat a kezdeményezők igyekeznek a legkritikusabb időszakra időzíteni. Ilyen például a dolgozatírások ideje, a félév vagy a tanév vége – vélhetően a nagyobb hatás-nyomás kedvéért. Most hasonló a helyzet: a 2021/2022-es tanév első féléve január 3-án, illetve január 10-én folytatódik, ám január 14-én mindenki számára véget is ér. Rögtön utána, már január 17-től kezdődik a második félév. Egy január 10-én kezdődő általános tanügyi sztrájk mindenféleképpen „érezhető” lesz, hiszen akadályozza a félév befejezését, és talán a következő félév elkezdését is.
A tanügyi szakszervezetek kérdőívekre, kutatásokra alapozva hangoztatják: tagságuk többsége a sztrájk mellett van. Nem tudom pontosan, hogy a jelenlegi tanügyi dolgozók hány százaléka szakszervezeti tag, illetve közülük hányat kérdeztek meg, hogy a válaszokból azt szűrjék le: a megkérdezettek 67 százaléka – ami ugye kétharmados többséget jelent – az általános sztrájk mellett foglalt állás. Nem japánsztrájk, nem figyelmeztető sztrájk, hanem egyenesen általános sztrájk, ami teljes munkabeszüntetéssel jár. Azt is kétségbe vonom, hogy a tanügyi szakszervezetek szerint a megkérdezettek 77,8 százaléka egyetértett azzal, hogy ne zárják le az első félévet. Ha ez bekövetkezne, akkor ez újabb támadási felületet jelent a pedagógusokkal szemben. Kinek a részéről? Az ismerős, a szomszéd, a rokon részéről, akinek a gyermekét nem zárták le az első félévben. Tiltakozni persze lehet, de a kívánt eredményt senki sem szavatolja.
A mindenkori kormányok legalább tíz éve beharangozták: ha majd kormányra kerülnek, megadják az oktatásnak a GDP 6 százalékát, hiszen 2011-ben többpárti konszenzus, mi több, törvény is született erről. Nem tették meg soha. Ilyenformán csakis arra tudok gondolni, hogy ez nem más, mint felelőtlen ígéret, amelyet szavazatszerzés érdekében lobogtattak meg a választási kampányok során vagy a szakszervezetek által szervezett tiltakozások előtt. Persze, a bizonyítványt meg lehet magyarázni: most ezért, majd azért nem lehetett kiutalni a tanügynek a megígért 6 százalékot a GDP-ből. Az európai átlag 2019-ben 4,7 százalék volt, ami az oktatásra fordított összeget illeti, Románia ezúttal is az utolsó helyen. A kívánatos az lenne, ha a tagállamok a GDP-nek legalább 5 százalékát fordítanák oktatásra, vélik EU-s oktatási szakemberek. Ahogy azt mondani szokás: amilyen most az oktatás, olyan lesz húsz év múlva a társadalom…
Több közvélemény-kutatás mutatott rá évekkel ezelőtt arra, hogy a lakosság bizalma mennyire csökkent a politikum irányába. Ezért inkább arra kérném a döntéshozókat: ne ígérjenek felelőtlenül, ha úgyis tudják, hogy az ígéretüket nem tudják betartani. Vajon mikor érünk el oda, hogy a valóságnak megfelelő és teljesíthető ígéret még több szavazatot fog hozni, mint a hazudozás, a felelőtlen ígérgetés?
