Művészete nagy hatással volt a magyar festészet alakulására

Bánsági német család sarjaként Bécsben, Freund Károly néven anyakönyvezték. Magyar érzelmű földbirtokos édesapja magas rangú tisztviselő, a kiegyezés után az első erdélyi vasút vezérigazgatója volt, aki 1886-ban nemesi előnevét felhasználva változtatta családnevüket Ferenczyre. Édesanyját korán elveszítette, egy évvel idősebb bátyjával, Ferenccel együtt nevelők felügyelete alatt, gavosdiai birtokukon nevelkedett. Budapesten jogot tanult, majd a magyaróvári gazdasági akadémián mezőgazdász oklevelet szerzett. Tanulmányait befejezve a családi birtokon kezdett gazdálkodni.

Festészettel unokatestvére, a nála tizennégy évvel idősebb Fialka Olga festőművész hatására kezdett igazán foglalkozni. Együtt utaztak 1884-ben Rómába, a következő évben összeházasodtak és megszületett első gyermekük, Valér. 1885-ben a nápolyi akadémiára iratkozott be, egy év múlva Münchenbe ment festészetet tanulni, majd 1887 és 1889 között Párizsban a Julian Akadémián képezte magát. Tanárai között volt Tony Robert-Fleury és William-Adolphe Bouguereau, példaképének azonban társaival, Csók Istvánnal és Iványi-Grünwald Bélával együtt a plein air első mesterét, Jules Bastien-Lepage-t tartották. Az ő hatását tükrözik ekkoriban készült képei: Kallós Ede szobrász arcképe, Leányok virágot gondoznak, Kavicsot hajigáló fiúk, Kertészek.

Ferenczy Károly: Önarckép (1893)

Hazatérve 1889-ben Szentendrén telepedett le, a közönség a Műcsarnok téli kiállításán ismerhette meg munkásságát, ahol két képet állított ki. 1890-ben ikrei születtek, Noémi és Béni is a magyar művészet kiemelkedő alakjai lettek. 1893-ban családjával Münchenbe költözött, hogy tovább képezze magát. Itt alakult ki sajátos festői nyelve, amely kiemeli a természet és az ember mély kapcsolatát. Fejlődésére ez időben Ludwig von Herterich hatott igen erősen (Madárdal, Orfeusz stb.). Megismerkedett Hollósy Simonnal és szabadiskolájának tagjaival, körükben fogalmazódott meg a nagybányai festőiskola megalapításának gondolata.

A millenniumi Magyarország négy híres művésztelepe, a szolnoki, a gödöllői, a kecskeméti és a nagybányai közül az utóbbi esett legtávolabb a fővárostól, de ez vonzotta leginkább a fiatal festőket. A Máramaros megyei csöndes kisvárosban 1896-ban telepedett le Hollósy Simonnal, Réti Istvánnal, Thorma Jánossal, Csók Istvánnal, Iványi-Grünwald Bélával, céljuk az új, korszerű magyar festészet megteremtése volt.

Ferenczy Károly: Hazatérő favágók (1899)

A művészcsoport vezetője Hollósy lett, a kibontakozó mozgalom másik vezéralakjává Ferenczy vált. A művész ráérzett a nagybányai táj bibliai jellegére, az esti vagy erdei környezetben ábrázolt bibliai témájú kompozíciói a természet szenvedélyes szeretetét mutatják, sajátos, álomszerű, költői hangulatot sugároznak (A hegyi beszéd, 1896; A három királyok, 1898; Józsefet eladják testvérei, 1900; Ábrahám áldozata, 1901). Megragadja a szemlélőt kisebb képeinek lírai hangulata (Esthangulat lovakkal, 1899; Hazatérő favágók, 1899; Napsütés, 1899; Gesztenyefák, 1900), Nagybányán kezdődött arcképeinek sorozata is (Gömöry Olivér, 1898; Herrer Cézár, 1899). A színek minél tökéletesebb és pontosabb ábrázolására törekedett, a tájat minden órában tanulmányozta, követve az árnyalatok hajszálfinom változásait. Mindez az impresszionizmushoz közelítette, megteremtve a plein air sajátos magyar válfaját (Nyári reggel, 1902; Márciusi est, 1902; Keresztlevétel, 1903). Impresszionista jellegű képein a napfény hatása dominál (Festőnő, 1903; Napos délelőtt, 1905; Majális, 1906).

Ferenczy 1903-ban művészeti magániskolát nyitott a budapesti Andrássy úton. 1906-ban kinevezték a Mintarajziskola (1908-tól Képzőművészeti Főiskola) tanárává, Nagybányára ezután csak ritkábban, főleg nyaranta tért vissza. A szabadiskolát 1910-től – évente forgó rendszerben – Réti Istvánnal és Thorma Jánossal felváltva vezették. A fővárosban változott műveinek tematikája: a műtermi adottságok között csendéleteket, birkózókat, artistákat, atlétákat, női aktokat és pszichológiailag kitűnően felépített arcképeket festett (Béni arcképe, 1906; Hármas arckép, 1911; Női akt, 1912; Ernst Sándorné, 1916.).

Ferenczy Károly: Festőnő (1903)

Rendszeresen vett részt kiállításokon, 1897-ben és 1898-ban a nagybányai festők csoportos kiállításán, a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatain, a magyar művészetet bemutató külföldi seregszemléken. 1903-ban rendezte első gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban, 1905-ben Festő és modell című művével nagy aranyérmet nyert a Velencei Biennálén. Az 1907-ben alakult MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) alapítóinak egyikeként részt vett a csoport mindhárom budapesti kiállításán. 1913-ban, második gyűjteményes kiállításán 83 művet mutatott be a Műcsarnokban. A müncheni Glaspalast XI. nemzetközi kiállításán Anya gyermekével című festményével elnyerte a kiállítás nagy aranyérmét. 1915-ben a Műcsarnok tárlatán Pieta című képével megkapta a 4000 koronás nagydíjat. Egyre súlyosbodó krónikus betegségét Svájcban is kezelték, utolsó képét (Parkrészlet Lipikfürdőn, 1916) már nagybetegen vázolta fel.

Ferenczy Károly: Vörös fal (1910)

1916-ban gyermekeivel közös családi kiállítása volt az Ernst Múzeumban. 1917 elején romló egészsége miatt lemondott a Nagybányai Festők Társaságának elnökségéről, s március 18-án meghalt. A Szépművészeti Múzeumban ravatalozták fel, majd a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra. Művészi törekvéseit gyermekei vitték tovább: a festő Valér, a szobrász Béni és a gobelineket, szőnyegeket alkotó Noémi.

Ferenczy Károly művészete nagy hatással volt a magyar festészet további alakulására. Fő művei a Magyar Nemzeti Galériába kerültek, a szentendrei Ferenczy Múzeum a művészcsalád alkotásait mutatja be.

(Borítókép: Ferenczy Károly  Október, részlet, 1903)