Felvonulás a katalán nemzeti ünnepen Barcelonában, újra és újra
A katalán kisebbséggel, helyzetükkel, függetlenségi küzdelmükkel ismerkedhettek meg a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesületéhez (MIDAS) tartozó újságok, így a Szabadság munkatársa is, az újságírók a Katalóniai Közdiplomáciai Tanács meghívására látogathattak Barcelonába.
Fiatalos, gondozott középkorú nő olvas az útpadkán, talán épp a kedvenc regényét bújja, talán valami új olvasmányba szerelmesedett bele. Már a kötet felénél tart, s míg falja a nyár utolsó leheletét, a szeptemberi nap utolsó meleg sugarait is magába szívja. Mellette különböző társaságok, idősek, fiatalok, családosok, gyermekcsoportok ülnek szerteszét, beszélgetnek, kacarásznak, isznak-esznek. Csak jól érzik magukat az elköszönő nyárban. Egy kisfiú épp legújabb trükkjeit gyakorolja rollerjével, egy betonkockára ugrik fel, forgatja a járművet, pörgeti a kormányt, emeli kezét vagy lábát. A háttérben hatalmas összejövetel moraja hallszik, szól a zene, az egész utca, szegelet hangos a fesztiválos, örömteli, mégis hadba hívó doboktól, fúvósoktól, énektől, kiáltásoktól, skandálásoktól. A hangosbemondókon különböző követelések hangzanak fel, újra és újra és újra. A mikrofonból felcsendülő érvekkel az utcára sereglett több mint félmillió ember pedig hangosan egyetért, demokráciát, alapvető emberi jogokat, függetlenséget, megbecsülést és emberséget kér. De szépen! Nem erőszakkal, nem fegyverrel, nem kényszerítve, hanem mert ez jár nekik, megilleti őket, mert a józan ész, a történelem, a politikai, társadalmi és gazdasági valóság, a modern alapvető értékek alapján ez lenne a normális. Így zajlik a katalán nemzeti ünnep és az ahhoz illeszkedő felvonulás, ahol Katalónia függetlenségét, a politikai foglyok szabadon engedését kérte az elmúlt néhány évben meghurcolt spanyolországi, tízmilliós kisebbség.
A háttérben hatalmas összejövetel moraja hallszik, szól a zene, az egész utca, szegelet hangos a fesztiválos, örömteli, mégis hadba hívó doboktól, fúvósoktól, énektől, kiáltásoktól, skandálásoktól
Katalóniában jártunk, egy olyan kisebbségnél, amelyet nem a közös kultúra, nyelv, vallás vagy történelem, hanem az azonos nézetek és a jelen problémái tartanak össze, amely nem követelőzik, hanem pólókkal, irodalommal, mosollyal és embertornyokkal harcol függetlenségéért, amelyet megvertek, megaláztak, lefejeztek, amely még nem tudja merre tovább, de amelynek alapvető és követnivaló értékei vannak.
A Diplocat, vagyis a Katalóniai Közdiplomáciai Tanács (Public Diplomacy Council of Catalonia) meghívására látogathattak Barcelonába a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesületéhez (MIDAS) tartozó lapok. Finnországi svéd, dél-tiroli német, trieszti szlovén, szlovákiai magyar, romániai szász és magyar kisebbséghez tartozó újságírók költöztek ki szeptember 9–13. között a katalán autonóm tartomány fővárosába, hogy megismerkedhessenek a katalán kisebbséggel, megértsék harcukat, gondjukat, a függetlenségért folytatott küzdelem útvesztőjének megannyi kérdését, és hogy világossá váljon számukra, mi történt az elmúlt két évben, miután 2017 októberében a függetlenségi referendumukat a spanyol kormány egyszerűen megsemmisítette.
A kirándulás apropóját a Diada, a katalán nemzeti ünnep adta, amely szeptember 11-re esik, és amelyet 2012 óta mindig óriási függetlenségi felvonulással ünnepel meg a katalán nép. Idén mintegy 600–700 ezren tüntettek Barcelonában, amit kevésnek ítéltek meg a helyiek a 2017-es egymillióhoz viszonyítva. Számomra a 600–700 ezer sem tűnik kevésnek, ha figyelembe vesszük, hogy mintegy 10 millió katalán él Spanyolországban és Franciaország bizonyos területein. A katalán nemzeti ünnep Barcelona 1714. szeptember 11-i elestét jelöli, amikor a katalánok elvesztették függetlenségüket a spanyol királysággal szemben. A kisebbség, ahogy 1714-ben, most is a spanyolok ellen küzd, jelenleg is függetlenségért.
Tiltakozó feliratok lepték el a várost
A Katalónia autonóm tartományban élő katalánok már évek óta szeretnének nagyobb függetlenséget maguknak, ezt nyelvi, kulturális, történelmi és gazdasági okokkal magyarázzák, ám csak 2017-ben jutottak addig, hogy népszavazást írjanak ki a témáról. A referendumot a spanyol kormány megsemmisítette, a katalán politikai vezetést pedig lefejezte, számos politikust börtönbe zárt, több vezető pedig száműzetésben él – akik közül kilencet épp hétfőn ítélt el a spanyol legfelsőbb bíróság, miután két évig halogatták az ítélet meghozatalát. A rendőrök által szétvert és ellehetetlenített szavazáson a katalánok 47%-a vett részt, mert csak ennyien tudtak az urnákhoz járulni, akik 3% híján a függetlenségre szavaztak.
Azóta eltelt két év, és a katalánok jelenleg csak a célt látják, de az egységet nem. Azt tudják, hogy függetlennek kell lenniük, ám a függetlenség jellegét, mértékét, és az ahhoz vezető utat egyelőre még nem ismerik. A katalánoknál betelt a pohár, torkig vannak, hiszen lábbal tiporják őket, alapvető emberi jogaikat, az országos döntésekben pedig gazdasági, politikai, kulturális érdekeiket figyelmen kívül hagyják. A helyzet megoldására vonatkozó elképzelések természetesen léteznek, és alapvető értelmezések, értékek is, de annyi az eltérő vélemény és hozzáállás, hogy egyhamar saját maguk közt sem egyeznek ki, nemhogy a külső szereplőkkel.
A kis csapatunk egy része
De ők nem bánják, mint többen mondták, a tízmilliós katalán kisebbség összetett, és a függetlenség, valamint annak megszerzésére vonatkozó elképzelések ezt a komplex társadalmat képezik le. Nem tudják eldönteni, hogy Spanyolország része maradjanak-e vagy sem, nem tudják, hogy kik lesznek a következő politikai foglyok, nem tudják, hogy a száműzetésben élő vezetőik mikor térhetnek haza, nem tudják, miért vették el szavazati jogukat, nem tudják, hogy választott képviselőik mikor mehetnek végre dolgozni. Azt viszont tudják, hogy nem alkalmaznak erőszakot, mosollyal, ünneppel, kultúrával, nemzetközi segítséggel, embertoronnyal, társadalmi egyetértéssel és egységgel, magasra tett elvárásokkal és külső nyomással akarnak valamilyen, még nem körülírható függetlenséget szerezni.
Barcelonáról
Az egyre hűvösebb kolozsvári estéket, az őszülő, szellős és egyre rövidülő szeptemberi napokat szívesen hagytam itt, hogy még egy kicsit élvezzem a nyarat Barcelonában, még egy kicsit ne kelljen felvennem a kabátom, a vastagabb cipőm. Persze, ez csak olyan hab volt a tortán, a kirándulás, az emberek, a téma vonzott igazán Barcelonába. A katalán fővárosban már jártam 9 évvel ezelőtt, éppen a katalán–spanyol viszony elmérgesedése előtt. A városra nem, de a hangulatra emlékeztem, az utcazenészekre, a vidámságra, melegségre, nyitottságra. Tudom, hogy a Sagrada Familia nem tetszett – most se nyert meg –, de a fűben heverésző nyugodt emberek, a csendes tengerpart, hömpölygő turistacsoportok, a lélegzetelállító építészet annál inkább. Szerencsére ez az idill nem változott.
Gaudi temploma, ahogy 9 évvel ezelőtt, most se nyűgözött le
Már az első órában újra megtapasztalhattam, mennyire kedvesek, jóindulatúak és szerények a katalánok, a reptéren a rendőr, a buszmegállóban a jegyárus, a buszon a sofőr, a központban a járókelők, a szállodában pedig a recepciósok segítettek nekem mindenben, serényen, előzékenyen és kiváló angolsággal. Onnan indul a busz, persze megmondom, hol kell leszállni, a harmadik utca balra – érkeztek a tanácsok. Nem hiszem, hogyha egy katalán turista a nagy „nyugati, multikulti értékeket követő kolozsvári metropoliszban” a jegyárusoknál angolul, spanyolul vagy franciául érdeklődne afelől, hogy mikor indul a busz, bármit is megtudna. A kedvességről pedig már ne is beszéljünk.
A reptérről a szállodáig vezető majdnem egyórás úton sikerült a város ízét feleleveníteni, megfűszerezni, most a pezsgés, a nyüzsgés, vidámság, lazaság, jó hangulat fogott meg, és közben gyűjtögettem, lopkodtam megoldásokat, attitűdöket, amelyekkel Kolozsvárt igazi nyugati várossá lehetne varázsolni.
Kis utcák ötvözik a hagyományt a modern értékekkel
A szállodában már várt a Diplocat egyik munkatársa, Martí Estruch Axmacher, a tanács sajtófelelőse, aki nemcsak a program koordinátora volt, de idegenvezetőnk, beszélgetőtársunk, vendéglőajánlónk, jó barátunk is egyben. Martínak mindig volt mindenkihez egy kedves gondolata, egy vicce, mosolya, a teljes társasághoz türelme. Minden kérdésünkre a legnagyobb örömmel és odaadással válaszolt, a jelenlegi katalán helyzetre vonatkozó beszélgetéseink után pedig szívesen osztotta meg velünk saját nézeteit, a problémákról és megoldásokról még mélyebb értelmezést kínált, és a háttérben meghúzódó, eltérő tényezőkről is szívesen beszélt.
A Katalán Nemzetgyűlésről
Az első estét egy hajóból kialakított vendéglőben töltöttük, ahol társaságunk szotyogva érkező tagjai Elisenda Paluzieval, a Katalán Nemzetgyűlés igazgatójával vacsorázhattak. A hatalmas hajókabinokban kialakított, egymástól elszigetelt kicsi ebédlőrészek, az ezekhez tartozó, szintén elzárt terasz, valamint a jachtkikötőre való kilátás mindenkit elvarázsolt, míg az egzotikus étel, valamint a kiváló beszélgetés minden fáradt újságírót feltöltött. A kellemes, nyugodt este, a katalánok nyitottsága és a meghívott, többnyire fiatal újságírók sokszínűsége megismételhetetlen hetet ígért már első este.
A vendéglőből a jachtkikőtőre nyílt a kilátásunk
Elisenda Paluzie a Barcelonai Egyetem közgazdaságtan professzora, az intézmény Gazdaságtudományi és Business Karának dékánja volt, egyben az egyetem történetének első női vezetője. Martí szerint Elisenda a katalán gazdasági helyzet egyik kiváló ismerője, a függetlenségpárti gazdasági szakember 2018 márciusában vette át a Katalán Nemzetgyűlés vezetését, miután az előző elnököt, Jordi Sánchezt bebörtönözték.
A Katalán Nemzetgyűlés egyfajta elődje 2011 áprilisában ülésezett először, a független államról szóló Nemzeti Konferenciának elnevezett eseményen mindössze 1300 ember vett részt. A konferencia célja az volt, hogy létrehozzanak egy olyan átlátható függetlenségi mozgalmat, amely nem tartozik egyetlen politikai párthoz sem, és amely összefogja, hálózatba foglalja a már létező civil eseményeket. A nemzetgyűlést egy évvel később, 2012. március 12-én alapították meg hivatalosan, 7000 személy részvételével, az eltelt egy esztendő alatt a konferencián kijelölt személyek számos eseményt szerveztek, és több száz helyi szervezetet hoztak létre. A mozgalom él és növekszik, a hálózat bővül, az aktív fiókszervezetek száma nő, jelenleg 48 ezer fizető tagjuk és 49 ezer szimpatizánsuk van, tudtuk meg Elisendától.
A kisebbségi újságírók Elisendával (balról a negyedik)
A nemzetgyűlés első elnökévé Carme Forcadellt választották, 2012-ben pedig meg is tartották az első függetlenségi felvonulást szeptember 11-én, Katalónia, Európa egy új állama szlogennel. 2014-ben a felvonulásra 1,8 millió ember ment el, akik egy hatalmas V betűt formáltak, a szavazat (votar), akarat (voluntat) és a győzelem (victoria) szavakra utalva. A nemzetgyűlés 2014-ben függetlenségi konzultációt tartott, amelyen több mint 2 millió ember vett részt, ezek 80%-a a függetlenség mellett szavazott. A mozgalomban 2015 hozott nagy változást (ekkor már az a Jordi Sànchez vezette a mozgalmat, akit hétfőn 9 év börtönbüntetésre ítéltek), amikor függetlenségpárti politikai alakulatok, a Together for Yes és a CUP, abszolút többséget értek el a katalán kormányban, a kiemelkedő részvétellel zajlott választásokon a szavazatok 48%-át, azaz 78 parlamenti helyet kaptak. Az új katalán kormány elnöke, a jelenleg Spanyolországból külföldre menekült Carles Puigdemont lett, az új kormány pedig már megalakulását követően a függetlenséget tűzte zászlajára. Ezzel letették a Katalán Köztársaság felé vezető út első köveit.
A Katalán Nemzetgyűlés 2017 után tüntetéseket szervezett, és új technikákat dolgozott ki. Ilyen technika például a gazdasági szereplők felvilágosítása az önállóság fontosságáról és elérésének, megtartásának módszereiről.
– Az egyik gyengeség, amit 2017 októberében mutattunk az volt, hogy alábecsültük a spanyol kormány erejét, és nem mértük fel, hogy nemcsak a politikába szól bele, csápjai sokkal messzebbre elérnek. Abban az időszakban hatalmas félelemkampányt folytattak, és számos vállalkozás emiatt áttette a székházát Madridba, mert félt a következményektől. A gazdasági tőke, munkások, gyárak, szolgáltatások stb. itt maradt Katalóniában, csak a székház került máshova – közölte. Jelenleg azon dolgoznak, hogy ezeket a vállalatokat visszacsábítsák, megmutassák nekik, hogy nem veszítenek gazdaságilag, ha Katalóniában maradnak.
A nemzetgyűlés a gazdasági kamarát is „meghódította”, hiszen ők kértek fel különböző vállalkozókat arra, hogy pályázzák meg a kamara helyeit. A kezdeményezésük rendkívül sikeres volt, ugyanis jelenleg a függetlenségpártiak vannak többségben a testületben, és egy függetlenségpárti személy vezeti azt, tudtuk meg Elisendától. Ugyanakkor nem erőszakot alkalmazó, tudományos módszereken alapuló függetlenedési technikákat dolgoznak ki, ezekről beszélgetéseket, vitákat szerveznek. A gyűlésnek 25 külföldi leányszervezete is van, amelyek külföldi segítséget próbálnak szervezni az ügyük mellé, ezeknek a módszereknek a bemutatásával – sorolta Elisenda.
A városházát készítik a Diadára (Fotók: Sarány Orsolya, Nagy András, Petra Acker)
– Most, szeptember 11. reggelén lesz egy helyszín, ahol a nemzetgyűléssel együttműködő szervezetek mutatkozhatnak be, ilyenre eddig nem volt példa. A célunk ezzel az, hogy megadjuk a lehetőséget a fogyasztóknak arra, hogy átiratkozzanak kisebb, helyi vállalatokhoz, bankok, szolgáltatók stb., a nagy spanyol, külföldi cégek helyett, ezzel is erősítve Katalónia gazdaságát. Ez jelenség, trend mostanában, az emberek a kicsi helyi vállalkozásokat részesítik előnyben – közölte Elisenda.
A legfontosabb lépésnek azonban azt tartotta, hogy a 2017-es eseményekből tanulva, először felépítik az államot, megteremtik az annak működéséhez szükséges keretet, és csak utána függetlenednek.
– Számos hiányosságot pótolunk, olyan dolgokat, amelyek nem voltak meg 2017-ben. Legközelebb már függetlenek leszünk – összegezte.
Elisenda rövid bemutatkozója és az elmúlt két évről szóló összegzője hamar élénk vitába, beszélgetésbe fordult, benyomások, előzetes ismeretek, elképzelések, sztereotípiák és hazai példák váltottak gazdát. Már az első beszélgetés elég volt arra, hogy a különböző kisebbségek tagjaiként rájöjjünk arra: noha más-más nemzethez tartozunk, eltérő a kultúránk, történelmünk, ugyanazt a kisebbségi nyelvet beszéljük. Egymás közt végre nem kell az alapvető, egyértelmű kisebbségi problémákat megvitatnunk – hiszen mind ismertük az anyanyelvhasználat, oktatás, gazdasági helyzet, politikai viták, döntéshozatal, asszimiláció, kisebbségi jogok stb. egyetemes, mégis minden esetben egyedi helyzetét. A beszélgetés végre nem onnan indult, hogy ti mégis hogy kerültetek Romániába, hanem azzal kezdhettük, hogy a kisebbségi oktatás helyzetét, jogvédelmet, vagy éppen Katalónia függetlenségi harcát hogyan lehetne még hatékonyabbá tenni. Megnyugtató, kényelmes és hasznos így társalogni.
