Szinte bármely sport űzhető a lélegzetelállítóan szép ausztriai tartományban
Szerencsémre a szervezők fedezték az üzemanyaggal és az útdíjakkal kapcsolatos kiadásokat, így soha vissza nem térő alkalom adódott a természeti szépségeiről, tavairól, biciklis és gyalogos útjairól, valamint a vasalt útjairól híres ausztriai régió részleges felfedezésére. A szervezők döntése alapján az újságírói tanulmányút „főhadiszállása” a Klopeini-tó (Klopeiner See) partjának elérését is lehetővé tevő Sankt Kanzian am Klopeiner See üdülőtelepen lévő egyik panzió volt, így két héttel indulás előtt ebben a kistérségben kerestem kanapészörfölős szállást. A nagy számok törvénye alapján Klagenfurt am Wörthersee tartományi fővárosban kerestem házigazdát, ám nem jártam sikerrel. Látva, hogy a körülötte lévő falvak és kisvárosok egyáltalán nincsenek messze, gondoltam egyet, s 25 kilométeres körzetben található kistelepüléseken keresgéltem házigazdát. 
Érkeztemkor a Karnburg faluban található, történelmi jelentőségű templom közelében éppen születésnappal egybekötött esküvőt tartottak... (Saját felvételek)
Így akadtam rá Peter Deibler római katolikus lelkipásztorra, akinek személyre szabott „kanapékérőt” írtam, szövegemben természetesen megemlítettem, amit profilján láttam: 2009-ben regisztrált, járt Romániában és kedvenc országomban, Iránban. Kitértem arra is, hogy mivel 2019 óta nem fogadott vendégeket, én lehetek az első poszt-COVID kanapészörfölője.
Meglepetésemre, Peter 14 perccel később máris válaszolt: csak egy éjszakát tud fogadni, ugyanis én leszek a harmadik vendég azon a héten – barátai, ismerősei is nála aludtak. Felajánlotta: részt vehetek az általa celebrált vasárnapi szentmiséken, ezek után pedig elmehetünk kirándulni.
Házigazdám szentmisét celebrál a karnburgi templomban...
Örömmel vettem szívélyességét: mégis, külföldön mikor van lehetősége az újságírónak egy lelkipásztornál megszállni…
A másik házigazdám is rendhagyó lett: Diane (becenevén Didi), az 56 éves, kizárólag csak nyers növényi alapú ételeket fogyasztó világjáró, aki fél évet Ausztriában dolgozik, az év hátralévő részét pedig valahol külföldön, rendszerint az átlagturisták által nem frekventált országban tölti. Döntő volt, hogy ő is járt a második kedvenc országomban, Palesztinában, tudtam, az általa is kedvelt utazás, kirándulás, lovaglás és társasjáték mellett, lesz miről társalogni. Közölte, hogy amennyiben tudok megfelelő felszerelést vinni, szívesen megmászhatjuk a közelben lévő, ingyenes vasalt utakat. Azonnal riasztottam a baráti társaságot: vajon ki tud kölcsön adni egy ilyen speciális felszerelést, mint beülő, kantár és sisak. Végül az Andrenalin Parkot is működtető Szélyes Levente barátom segített ki.
Szállás a Bécsből érkezett katolikus papnál
Indulhatott az út! A professzionális sofőrök tanácsára hallgatva, nem vállalkoztam a Kolozsvár-Sankt Kanzian am Klopeiner See közötti 1000 kilométeres táv megállás nélküli levezetésére, egy éjszakát Budapesten töltöttem az egyik barátomnál. Kiváló alkalom a beszélgetésre, közös vacsorára.
Budapestig szerencsére voltak telekocsis (bla-bla car applikáció) utasaim, így társalgással sokkal gyorsabban eltelt az idő, a magyar fővárostól az ausztriai Maria Saal településig viszont egyedül utaztam a kocsiban. Az ajándékba kapott 16 éves Dacia Logan személygépkocsival maximum 110 kilométer óránkénti sebességgel „repesztettem” a magyarországi és szlovéniai autópályákon, majd egyenesen a Maria Saal közelében fekvő, Karnburg faluban lévő impozáns paplakra mentem. Mit sem tudtam még a hely különleges történetéről és az úgynevezett herceg-kőről…
Vasárnap délelőtt házigazdám, Peter Deibler a Maria Saal településen lévő templomban is misét tartott
Míg házigazdám foglalt volt, a közeli erdőben túráztam: a szokásosnál több fekete áfonyára lettem figyelmes, szinte egyetlen gombát sem láttam. A rendkívül egészséges bogyós, hatalmas tápértékű, antioxidánsokat tartalmazó gyümölcsből rendesen „bespájzoltam”, majd a házigazdám által rögtönzött, ám rendkívül ízletes vacsorát fogyasztottuk el a paplaknak a Karavankák hegyvonulataira néző teraszán. Elmondta, hogy a Maria Saalban és a Karnburgban szolgáló paptársa súlyos beteg, ezért őt Bécsből helyezték át körülbelül egy évvel ezelőtt. Természetesen nem könnyű feladat a helyi konzervatív, többnyire állattartással és mezőgazdasággal foglalkozó hívekkel elfogadtatni az ötvenes pap újító gondolatait és szertartási kisreformját. A teológiai tanulmányait csupán tizenvalahány éve befejező Péter sokat utazott és most is azt teszi: látni szereti a világot, élményekre, kalandokra, tapasztalatokra, nem pedig tárgyi javakra vágyik. Az 1980-as években kezdte el járni a világot, máig legalább 100 országban megfordult már, rengeteg történetet mesélt a vacsora során.
A középkori paplak, ahol Peter ingyen fogadja kanapészörfölő (CouchSurfing) vendégeit
Vasárnap reggel először a karnburgi templomban celebrált, innen pedig az impozáns és történelmi jelentőségű Maria Saal városkában lévő istenházában tartott szentmisét. Érdekesség: Bécs 1683-as ostroma után a hátrahagyott török ágyúkból egy 6,6 tonnás harangot öntöttek a templom számára; máig ez Karintia legnehezebb harangja.
Bár házigazdám csak utalásokat tett erre vonatkozóan, utólag döbbentem rá, hogy kiemelkedett fontosságú helyeken járok.
Színre lép… Mátyás király
A történészek szerint az 1200-as évek környékén fontos esemény történt a régióban: az úgynevezett hercegbeiktatás. Ennek során éppen itt Karnburgnál, a hajdani Carantania tartomány volt fővárosában, házigazdám templomának közvetlen közelében történelmi jelentőségű esemény zajlott, amelynek máig fennmaradó tárgyi nyoma is van: bár a hercegkő (szlovénül Knežji kamen) jelenleg Klagenfurtban van, a hercegbeiktatás legutóbbi 1414-es ünnepségén karnburgi szállásomtól nem messze állt. A szertartás során Habsburg Vas Ernestet iktatták be, s egy szlovén szabad paraszt a „föld népének” nevében a kövön ülve „kihallgatta” az új karintiai herceget és figyelmeztette kötelezettségeire. Ez fordulópontot jelentett az akkori társadalmi viszonyokban.
Dombormű a Maria Saal teleplésen lévő templomon
Maria Saal egyébként Karintia legrégibb egyházi központja. Péter paplakjától jól látszik a kéttornyú gótikus temploma, a karnburgi templomban celebrált mise után oda igyekszünk. A szertartás után Péter a hívekkel társalog az istenháza közvetlen közelében található kávézó teraszán, verőfényes napsütés lepi be az egész helyet. Míg ő kapcsolatokat épít és ápol, addig egy könyvecskéből a templomról olvasok. Megtudom, hogy a védfalakkal és lakóházakkal körülvett magaslatra épített háromhajós templom története egészen 767-ig nyúlik vissza, akkor emeltetett Maria Saalban templomot Modestus salzburgi püspök, innen kezdték terjeszteni Karintia-szerte a kereszténységet. 1072-ig püspöki templom volt, majd jelentős búcsújáró hely. A mai kéttornyos, háromhajós, késő gótikus templomot a XV. században védfalakkal erődítették a magyar és a török ellen, Mátyás király Fekete Seregével azonban nem tudott dacolni.
A templom több korszak lenyomatával büszkélkedhet. Értékes emlékek a déli falba és a homlokzatba beépített római domborművek Virunumból, a római kori tartományi székhelyből. Különösen érdekes egy római postakocsit és az Achilles szekerétől vonszolt, halott Hektort ábrázoló mű. Ugyancsak nevezetes látványosság a Mária megkoronázását megjelenítő Keutschach-epitáfium, melyet Valkenauer készített vörös márványból a XVI. század elején.
A templom Maria Saal községben
A Búcsújáró-templom belső hangulatát a pazar csillag- és hálóboltozatok teszik méltóságteljessé. A barokk berendezési tárgyak ellenére egységesen gótikus a belső, különösen a mellékhajókban, melyek szentélyeiben késő gótikus szárnyas oltárok állnak 1520-ból. A legrégibb a Sachs-kápolna oltára, mely ugyan 1461-ból származik, de oltárasztala Karoling-kori, valószínűleg még az első templomból való, áldozati asztal vagy esetleg szarkofág lehetett, alatta őrzik az alapító, Szent Modestus csontjait.
A főhajó XV. századi mennyezeti freskói figurális és ornamentális díszítéssel készültek – Jézus családfáját és profán arcképeket ábrázolnak. Gazdagon aranyozott barokk főoltárának (1714) középpontjában áll a szép, festett kő Mária-kegyszobor (1425). Számos gótikus freskó látható még a templomban, a diadalív falán, a szentélyben és a keresztház boltozatán. Értékes műemlék még az 1520-ban készült Arndorfer-oltár (1520), a főoltártól balra és a jobbra lévő Szent György-oltár (1526) is.
Említésre méltó kincs az eredetileg a XIII. században kápolnának épült, kerek csontkamra. A román kori oktogon épület, a Csontház a háborús időkben a védelem funkcióját töltötte be. A földszint és az emelete is árkádos, körbe nyitott folyosókkal. A helyi temetőben nyugvó halottakat védte a helyi legenda szerint a csontkamra előtt magasodó gótikus halotti lámpa, melyben folyamatosan őrzött láng fénylett.
A közelben szabadtéri tájmúzeum mutatja be a karintiai parasztság mindennapjait, építkezési kultúráját. Nem túl messze innen található egy másik nevezetesség a hajdani időkből, az ún. hercegi trón (Herzogstuhl). A karintiai hercegek ebben a hatalmas, római időkből származó kődarabból kifaragott széken tették le esküjüket, itt hirdették ki törvényeiket a hercegek, s itt várták alattvalóik panaszát és hódolatát.
A lelkipásztor közben befejezte a műszakot, valamint a kapcsolatépítést, hazatértünk, átöltöztünk és „vadászni” indultunk.
Íjjal vadászunk… műállatokra
Rövid autózás után számomra új sportot mutatott be Péter. A helybéli klub egy közeli erdőben műállatokat (medve, hiúz, oroszlán, vaddisznó, majom) helyezett el, amelyekre előre egyeztetett időpont nélkül lehet „vadászni”. Az erdő szélén tájékoztató tábla és jegyzetfüzet áll, előbbi arra figyelmezteti a kirándulókat, hogy a balesetek elkerülése végett csak bizonyos ösvényeket használhatnak, utóbbi pedig arra szolgál: mindenki lássa, éppen hány „vadász” tartózkodik a pályán.
Műállat-vadászaton a katolikus pap
Az életnagyságú vadállatokra három, különböző színnel jelölt állásról lehet íjjal vadászni: kezdő, haladó és profi. A közelebb és értelemszerűen a távolabb található állást nemcsak a távolság, hanem a taktikai elemek (szög, akadályok, a terep és talaj sajátossága stb.) könnyítik, illetve nehezítik. A műállatok testén körökből álló célpont található, a vadász-játékos ezek alapján határozza meg saját pontszámát. A játékszabály szerint a négy körön belül található nyílvessző „halálos sebet” ejtett, így a teljesítmény ennek függvényében értékelendő.
Telitalálat
Péter jól célzott ugyan, több „állaton” halálos sebet ejtett, de nem döntötte meg korábbi saját rekordját. Sebaj, mondta, csobbanjunk egyet, ilyen hőségben csakis a közeli tó, a Wörthersee segíthet. Néhány perc múlva máris a vízben voltunk, házigazdám ingyenes helyre vitt. Mondta, az évtizedek során a helyi közösség eladta a hatalmas tó partján fekvő telkeket, így egyre nehezebb díjmentes lubickoló helyet találni.
Lehűsöltünk, elbúcsúztunk egymástól, ő csupán egy éjszakára tudott fogadni. Indultam tovább a Griffen és a Sankt Andrä (szlovénül Sveti Andrej) között a főút melletti házba, az erdőben lakó új házigazdámhoz.
Csodás és ingyenes vasalt utakat másztunk meg Didivel
Diane, becenevén Didi, házát nem könnyű megtalálni, ám pontos leírást adott, így eltévedés nélkül érkeztem meg a főút közeli, de mégis elszigetelt, szomszédok nélküli házához. Egyedül él és lakik, fél évet otthon, az év másik részét pedig mindig külföldön tölti. Hosszú évek óta kizárólag csak nyers, növényi alapú ételeket fogyaszt, szinte mindent maga javít meg a házban és annak a környékén.
Másnap nehezebb szakaszokkal tűzdelt via ferrátát nézett ki nekünk, a Klettersteig Eitweg/Seven Summits nevűt, amelynek C/D a besorolása, s az 1263 méteres Koralpe-hegyen található.
A Klettersteig Eitweg/Seven Summits via ferrata egyik legnehezebb szakaszán halad át az 57 éves Diane. Kétszer másztuk meg a vasalt utat
Körülbelül negyven perc után, helyenként technikás mászást követően máris elértük a hetedik csúcsot (a Himalájában találhatókról nevezték el a vasalt úton lévőket), negyedóra alatt visszaereszkedtünk a kiindulóponthoz, s úgy döntöttünk: ismét nekivágunk. Ezúttal 25 perc alatt sikerült teljesíteni a feladatot…
A hőség miatt egy környékbeli patakban hűsöltünk le, majd egy délutáni alvás következett, este pedig házigazdámat beavattam a geoládázás rejtelmeibe. A szabadidős játéknak nagy hagyománya van Ausztriában, sokan rejtenek el különböző méretű ládákat közterületen, a házigazdám háza közelében is van néhány, ám sajnos nem sikerült megtalálnunk őket.
Másnap viszont a csodálatos várromhoz vezető Rabenstein Klettersteig megmászása után Diane elégtétellel nyugtázta az első geoláda megtalálását. A vasalt út kevésbé volt nehéz, és sokkal látványosabb. A sziklafalon néhányszor teljesen függőlegesen kellett felmászni, a híd is hosszabb volt és jobban kilengett, növelve az átkelő adrenalin- és félelmi szintjét.
A Rabensetin vasalt úton. Ezt is kétszer másztuk meg
Hazautazásom előtt felötlött bennem, amit Péter mondott. Legtöbb karintiai lakós alig utazik más országokba, hisz a tartományban szinte minden megtalálható: a mediterránihoz hasonló klíma, a hegyek, a kis tengerekként dukáló óriástavak, télen pedig a régió minden szeglete síparadicsommá változik át. Lehet kirándulni, úszni, búvárkodni, túrázni, vasalt utat vagy sziklát mászni, festői szépségű tájakban gyönyörködve kocogni, bringázni, rollerezni, barlangászni, siklóernyőzni, lovagolni stb. Éppen csak a sivatag hiányzik, ám egy leleményes vállalkozó nemsokára erre is megoldást talál…
A vasalt út egy csodás várromnál ér véget. A fotó induláskor készült
