Ha mindezt készpénznek vennénk, végre megnyugodhatnánk: nem baj, ha világunkban egyre rosszabbul érezzük magunkat, mert egy másik világban egyre jobban vagyunk; nem baj, ha ellenségesen viszonyulnak hozzánk embertársaink, hiszen a másik világban a legnagyobb barátságban élünk; nem baj, ha kirabolnak, megaláznak, megölnek itt, a mi világunkban, mert van olyan világ is, amelyben nem rabolnak ki, nem aláznak meg és nem ölnek meg; nem baj, ha a hatalom képviselői a fejünk fölött hozzák a döntéseket, rendszerint a saját érdekükben, nem számolva az esetleges negatív társadalmi következményekkel; nem baj, ha a huszonegyedik században is van háború, nemzetgyűlölet és vallási fanatizmus; nem baj, ha az újabb, nemzetek felett álló pénzemberek által irányított népvándorlás bomlasztja a társadalmat, növeli a bizonytalanságot, az erőszakot, rontja az emberek közérzetét; nem baj, ha minálunk a közéletben, a politikában a kiválóságot azzal mérik, hogy ki a jellemtelenebb, vakmerőbb, talpraesettebb szélhámos; nem baj, ha a bűnözők és a terroristák tartják rettegésben a világot; nem baj, ha van sok olyan ember, aki nem rágódik egy gondolaton, nem érez soha lelkifurdalást, érzéketlenül átgázol mindenen, ami útjába kerül; nem baj, hogy a lelketlen technokrácia lebontja a kultúrát, s mindent önmagára, önmaga fenntartására vezet vissza, száműzve az emberit a világból. Mondom, nem baj, mert mindez a multiverzum-elmélet szerint egy másik valóságban, amelyben szintén létezünk, nem történik meg. Csakhogy mi itt élünk és szenvedünk. 2022-t írunk, és “semmi új a nap alatt”.
A „kvantum-multiverzum” emélete (amely szerint nemcsak itt vagyunk, hanem máshol is ugyanakkor, és máshol talán jobban) senkit nem boldogít, annál inkább, mivel a világmindenség egyáltalán nem mutatkozik etikusnak. Ahogy a kis herceg mondja : „Millió éve gyártják a virágok a töviseket. Millió éve, hogy a báránykák mégis megeszik a virágokat.” Multiverzum ide, multiverzum oda, hiperesztéziám gyógyíthatatlan: elég egy reggeli rosszindulatú gesztus irányomban ahhoz, hogy aznap ne érezzem jól magam. Ezért nem titkolom, szeretném, hogy a „kvantum-multiverzum” valóságos legyen, hogy átjárhatók legyenek a világok és alkalomadtán választhassak, milyen univerzumban óhajtok élni. Ám attól tartok, be kell érnem a közvetlen, tapintható szomorú valósággal, ugyanis — amint már mondtam — nem vagyok tudós, sem filozófus, csak egy átlagos szemlélődő, aki tapasztalatból tudja, hogy van valami, csak azt nem tudja, hogy mi.
