Kedves ismerősként köszönti és régóta várt vendégként kíséri a helyére Albert Csilla Ügyelője a gyanútlan nézőt. A teret gőz borítja, az ember lánya érzi, hogy légkondicionálás nincs. Ekkor még nem tudja, hogy ennek oka van. Bár tudhatná, hiszen a szereposztás valamennyi tagja szaunában várja a közönséget. Grover’s Corners lakói a gőzfürdőből kitörve átadják a teret az Ügyelőnek, a színpadmesternek, aki egyszerre része a város életének, mégis kívülálló, mindentudó narrátor. Néhány szereplő jövőjét is ismerteti velünk, ugyanakkor érzelmi kötődését sem rejti véka alá. Ha úgy tetszik, az Ügyelő a darab főszereplője: az ő irányítása és narrációja mentén zajlik a cselekvés, ő hoz be karaktereket, magyaráz jelenségeket, mindezt úgy, hogy a közönséget az előadás szerves részévé, játékosává teszi. Kiszól, kérdez, válaszol. A darab korábbi megvalósításaiban az Ügyelő szerepét általában férfi színészekre bízzák. Sőt a narrátorok figuráját rendszerint kellemes hangú, mély orgánumú férfiak játsszák. A darab egyik leghíresebb megvalósításában, a Broadwayen a nemzetközileg is ismert és elismert Golden Globe-díjas Jim Parsons kapta az Ügyelő szerepét. A Kolozsvári Állami Magyar Színház és Jesca Prudencio rendező megvalósításában ez azonban nem így történt, a színpadmester szerepét Albert Csilla kapta. A bemutató előtti sajtótájékoztatón kiderült, hogy ez tudatos rendezői döntés volt.
Albert Csilla Ügyelője empátiával és érzékenységgel egyensúlyoz a távolságtartás, a mindentudás, az érzelmi kapcsolódás és a cinkosság között. Hiszen, legyünk őszinték, a mindentudó narrátor óhatatlanul cinkostársává válik a nézőnek: a néző és az Ügyelő látják kívülről azt, amit a szereplők belül megélnek, ez természeténél fogva is összekacsintást eredményez.
Albert Csilla kellő érzékenységgel vezeti be a nézőt Grover’s Corners életébe és mindennapjaiba, a legapróbb részletekig mindent megtudunk tőle. Ez sokszor akár szájbarágósnak is tűnhet, hiszen az európai színház inkább mutat, érzékeltet, sorok, mozdulatok között olvastat, mint közvetlenül mond és vezet. A darab megjelenésekor, a múlt század első felében ez a közvetlenség meglepettséget váltott ki az emberekből, s bár ma már az interaktív színház létező jelenség, mi talán még most sem szoktunk igazán hozzá. Az Ügyelő finomságával, jelzéseivel és harmóniájával azonban feloldja a zavart és kellemetlenséget a nézőtéren. Talán ez a női Ügyelő sajátja.
A háromfelvonásos darab 1901-ben, a Mindennapi élettel indít. A Webb és a Gibbs família rutinját követjük párhuzamosan. Mrs. Webb (Csutak Réka) és Mrs. Gibbs (Varga Csilla) reggelit készít a családnak, a gyermekeket unszolja, megszólítja, iskolába indítja. George és Rebecca Gibbs (András Gedeon és Daradics Hannah) testvéri civakodásba kezdenek a reggelinél, nem különben Emily és Wally Webb (Román Eszter és Kiss Tamás). Mint az Ügyelőtől megtudjuk, a családfők Dr. Gibbs (Kardos M. Róbert) és Mr. Webb (Bogdán Zsolt) a nem egészen háromezres város köztiszteletben álló lakosai, előbbi orvos, utóbbi a város lapjának szerkesztője. Tegyük mindjárt hozzá, hogy a darab korában forradalminak számított azért is, mert az instrukciók minimális díszletet és majdhogynem nulla kelléket írnak elő. Magyarul, a színészeknek mímelniük kell mindent. A darab színpadra állításának, feltételezhetően, ez az egyik legnagyobb nehézsége. Hogyan érzékelteti Csutak Réka, hogy Mrs. Webb a reggeli készítése közben a sült szalonna forró zsírjával megégeti magát? Hogyan adja át Pethő Anikó Howie Newsome-ja, hogyha Bessie, a ló, megmakacsolja magát? Mit csinál Laczkó Vass Róbert Joe Crowellje, amikor kihordja és elhajítja a reggeli újságot? Óriási energia, munka, ugyanakkor gyermeki játék rejtőzik ebben a drámai megoldásban.
Lévén, nincsenek kellékek és a díszlet is minimális, egyfelől a néző fantáziájának elkerülhetetlenül dolgoznia kell, másfelől azonban, miután az ember hozzászokik a „kelléktelenséghez”, áthelyeződik a fókusza: arra koncentrál, amiről a darab szól, magáévá teszi az érzelmeket, a tanulságot, egy hullámhosszra kerül Grover’s Corners lakóival.
A második felvonásban a Szerelem és házasság kerül terítékre, s bár a felvonás középpontjában Emily és George szerelmének kibontakozása áll, a város más párkapcsolataiba is betekintést nyújt a darab az Ügyelő vezetésével, így árnyalva a szerelemről alkotott képet. A fiatalok középiskolás korukban veszik észre egymásban a potenciális partnert, Román Eszter és András Gedeon kettőse hitelesen és mindenki számára ismerősen hozza a csillogó szemű, gyomorgörcsös tinédzser szerelmet. George Gibbs András Gedeon első központi szerepe a KÁMSZ-ben, és a fiatal színész nem okoz csalódást: a tinédzser fiúk komolytalanságba bújtatott tépelődését teszi a színpadra, az első nagy szerelem, majd házasság bizonytalansága hihető és emberi. Román Eszter Emilyje a fülig szerelmes kislány és az öntudatos fiatal nő elegye, a tinédzserkori bukdácsolás az ő esetében sem marad el.
Az egyes szülőpárok kapcsolata a szerelem tipikus mintázatait, ugyanakkor sokszínűségét mutatja. Mrs. Webb szigorúbb, sok esetben szókimondó és nyers anyafiguráját ellensúlyozó bohókás, laza Mr. Webb harmonikus párkapcsolatra mutat egyfajta példát. Csutak Réka és Bogdán Zsolt kettőse természetesen hozza ezt a dinamikát, s miután, egyrészt köztudomásúan tehetséges színészek, másrészt a való életben is egy párt alkotnak, ez a megállapítás nem is meglepő. Mivel ez a darab sokszor él a párhuzamokkal, a felnőtt párkapcsolati párhuzam a Gibbs-duó: Kardos M. Róbert orvosa, a szerethető, mindenben igyekvő apa, aki a hivatása és a magánélete között próbál lavírozni. Mellette az aggodalmas, melankolikusabb anya, Varga Csilla alakításában, más megvilágításba helyezi a harmonikus párkapcsolat mikéntjét.
A harmadik felvonásban, amelyre a kolozsvári produkcióban a szünet után kerül sor, a hőmérséklet csökken, a tér eddig kifejezetten meleg fényei hidegebbre váltanak, és egyes szereplőket a homokban fekve, nevetve találunk. Az Ügyelő hamar az értetlen néző segítségére siet és közli: ez itt a Halál és az örökkévalóság. A bemutatót megelőző sajtótájékoztatón Halmágyi Norbert zeneszerző, Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, valamint maga a rendező azt ígérték, a másvilág meditatív voltát és súlytalanságát minden létező eszközzel érzékeltetni fogják. Ez így is történt. A tibeti hangtálak, a homok és a fények mind azt vetítik elő: itt az ember megnyugodhat. Ebbe a békébe érkezik a frissen megboldogult Emily, akit a gyermekágyi láz vitt át a folyó túlpartjára. Mindenkinek van lehetősége visszatérni a földre, újraélni egy napot, de mint mindennek, ennek is ára van: aki már meghalt, mindent tud. Azt is, ami volt, de azt is, ami lesz. Mindennek tudatában, Emily visszatér a földre az Ügyelő segítségével, és a tizenkettedik születésnapját választja ki A Nagy Napnak.
Emily „újraélőmonológja” összefoglal mindent, amiről ez a darab szól: az elszalasztott pillanatokat, azokat a magától értetődőnek vett eseményeket, amelyeket a megtörténtükkor nem értékelünk igazán, sőt észre sem vesszük, hogy ezeknek fontos pillanatoknak kellene lenniük.
Román Eszter átadja magát ennek a megterhelő élménynek, végigjárja az érzelmek széles skáláját néhány perc alatt, a sült szalonna illatától a torokszorító fájdalomig. Ugyanakkor tökéletesen kontrollálja magát, a mozdulatait, pontosan tudja, hogy mi mi után következik.
A kisvárosiak élete nem csak játék és mese. Aki kisvárosi (mint alulírott), közelről ismeri mindazt, amit látott a darabban. Az emberek jönnek-mennek, megszületnek, iskolába járnak, civakodnak. Egyszer csak szerelembe esnek, megházasodnak, gyermekük születik. Reggelit készítenek neki, megdorgálják, ha kell. Aztán egyszer csak meghalnak, a másvilágon pedig újra találkoznak. A kisvárosi lét fintora azonban az, hogy mindenki ismer mindenkit. Éltében és holtában egyaránt.
