Ebben a faluban élt egy család, nagyon sok állatuk volt, kakas, tyúk, kiscsibék, kutya, macska, malacok, tehenek, libák, kacsák és még sorolhatnám… Ezeket az állatokat nagyon szerette a család és az állatok is szerették a gazdáikat.
A falu lakói a családot kirekesztették, ennek az volt az oka, hogy nagyon keveset látták őket, a család nem igazán vett részt semmilyen ünnepségen, gyűlésen, mert az állatokat nem hagyhatták magukra. Sok munka volt velük, és ez kitöltötte a mindennapjaikat. Még a bevásárlást is futtába végezték, hol az anyuka rohant, hol az apuka, volt hogy a gyerekek siettek el megvenni a szükséges dolgokat. A falubeliek ezt nem igazán értették meg.
A faluból senki nem tudta, hogy hova is vezet az ösvény, ami körbe öleli a falut, mert soha nem mertek átmenni rajta, féltek, ha nekivágnak, eltévednek és nem találnak haza. Ahogy teltek múltak az évek egyre kíváncsibbak lettek. Egy nap elhatározták, hogy másnap, mikor felkel a nap, együtt elindulnak és felfedezik az ösvényt, megnézik, mi van az ösvényen túl. Úgy is lett, csak a család és az állatok nem tartottak velük. Kíváncsiak voltak ők is, főleg a gyerekek, de nem akarták az állatokat magukra hagyni egy percre sem.
A falubeliek úgy eltévedtek, hogy senki sem talált ki az ösvényből, de haza sem találtak, ráadásul egymástól is jól elkeveredtek. Mindenki jajveszékelt, mert beesteledett, éhesek, szomjasak voltak és bizony féltek is, hallani hallották egymást, de nem találtak egymásra. A segítségkérésüket a család is hallotta, és azon gondolkodtak, hogy tudnának segíteni nekik. Egész éjjel fent voltak és tanakodtak, miként tudnának úgy segíteni, hogy ne járjanak úgy, mint a többiek. Aztán eszükbe jutott egy ötlet mikor rápillantottak az ólokra.
Reggel, mikor a nap felkelt, útnak eredtek, de ők sokkal okosabban, mint a többiek. Megbeszélték szeretett állataikkal, hogy egy láncot kell alkotniuk, hogy mindenki visszataláljon. A kakas maradt az ösvény bejáratánál és folyton kukorékolt, ezzel is segítve gazdáit, kakas után a kiscsibék, aztán a tyúk, a libák, kacsák következtek és így tovább. Mindenki hallatta a hangját. A kutyus vezette a gazdáit. Sok idő telt el, mire rábukkantak egy-egy falubelire, ők is beálltak a láncba. Mikor a nap a legmagasabban járt, akkor találták meg az utolsó embert is. Abban a pillanatban a kutya rátalált az ösvény kijáratára is, ami pont a falu másik végén volt. Hogy nehogy megint eltévedjenek visszafelé indult mindenki, már este lett mire hazaértek. Nagy volt az öröm! Egy igazi nagy lakomát tartottak, melyre a családot és az állatokat is meghívták. Hogyha minden embert meg nem találtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.
A 7,5 éves tatai Rubi Kevin László a legfelelősségteljesebb mesét írta a Tekergő Meseösvény Egyesület pályázatán
(A borítókép illusztráció)
