Hát így is tett. Bepakolta tarisznyáját, és nekivágott a hosszú tekergős útnak. Ahogy ment-mendegélt az ösvény mentén, egyszer csak megpillantott egy szépséges pillangót. Gyönyörű nagy szivárvány színű szárnyai voltak Valaki megszólította.
– Szia, Tündérkislány! Mit keresel ezen a tekergős ösvényen? – kérdezte.
– Szeretnék világot látni – válaszolta meglepődve azon, hogy a pillangó hozzászólt.
– Elkísérlek, mert nagyon sok furcsaság vár még rád – mondta neki a pillangó.
Folytatta útját, most már egy társsal. Mendegéltek a kanyargós út mentén. Hangos zajra lettek figyelmesek. A hétfejű sárkány termett előttük. A sárkány tovább engedte őket, mert barátságos volt. Aztán a következő tekergőben az óriás lakott családjával. Megvendégelték őket ebéddel. Óriás volt az asztal, a szék, a tányér, a kanál és minden amit láttak. Sétájuk során hirtelen egy kastély volt előttük. Bementek, és csodák csodája, elvarázsolt kastély volt. Sokat kacagtak. A kastélyból kiérve ott termett egy jóságos boszorkány.
– Ne féljetek – mondta. – Én jóságos boszorkány vagyok. Ha kívánhatnátok egyet, mi lenne az? – kérdezte tőlük.
– Én… – habogta a Tündérkislány – szeretnék egy igazi játszóteret magamnak – válaszolta.
– Ha hazaérsz, meglátod, mi vár rád – mondta a jóságos boszorkány.
A nap már lemenőben volt, és a Tündérkislánynak lassan haza kellett volna mennie. Izgatott is volt, hogy teljesül-e a kívánsága. Egyszer csak eléjük ugrott egy unikornis. Felültek a hátára, és hazarepítette őket.
Ha a nap még fent ragyogott volna, az én mesém is tovább tartott volna.
A 8 éves kisvárdai Mák Laura meséje közönségdíjas lett a Tekergő Meseösvény Egyesület pályázatán (A SZERZŐ RAJZA)