A bírósági és ügyészségi jegyzők Dicasterial szakszervezete kedden bejelentette, hogy felfüggeszti a bíróságokon és ügyészségeken zajló tiltakozó akcióit, miután a munkaügyi minisztérium elhalasztotta az új bértörvényről szóló egyeztetéseket, de megkezdi a sztrájk előkészítését – írja az Agerpres.
A szervezet Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint példátlan helyzetbe kerülhet a román igazságügyi rendszer, ha a Dicasterial követeléseit nem veszi figyelembe a kormány az új bértörvény tervezetének véglegesítésekor. Ez lenne ugyanis az első eset a román igazságszolgáltatás történetében, hogy ilyen formában szervezett sztrájkot indítanak.
Keddi közleménye szerint a szakszervezetet a bértörvényről folytatott tárgyalások elhalasztásáról értesítette a munkaügyi minisztérium, új időpont megjelölése nélkül. Mivel a kormányalakítási tárgyalások miatt az érdemi egyeztetések folytatása nem lehetséges, a Dicasterial rendkívüli online közgyűlése a tiltakozó akciók ideiglenes felfüggesztéséről döntött.
A szakszervezet azt is közölte, hogy szerdától helyreáll a normális ügyfélfogadási rend, és a bíróságok, illetve ügyészségek tevékenysége visszatér a megszokott medrébe. Ugyanakkor a Publisind szakszervezeti szövetség – amelyhez a Dicasterial is tartozik – vezetését felhatalmazták arra, hogy sürgősen kezdje meg a sztrájk megszervezéséhez szükséges belső eljárásokat.

