Szerző: SINKLER-NÉMETH ZSÓFIA PETRA
Hűs szél, tűző nap, kedves mosoly: így fogadtak a mérai világzenei csűrfesztiválon, amely a népzene, néptánc, általában a kultúra iránt érdeklődők előtt idén immár hatodik alkalommal tárta ki a kapuit, a már megszokott Szarka-udvarra, a fesztivál fő helyszínére, ahol a folk-kocsma is működött, enni-inni lehetett, de volt pihenő (chill) zóna lazításra, gyerekeknek külön hely játszásra, mesehallgatásra.
Tárt kapukkal fogadtak a Szarka-udvaron
Fotókon a mérai juhmérés
A Csűrfiában lehetett megtekinteni Farkas József fotóriportját a 2019-es mérai juhmérésről. A látványos és kifejező képek mellett azonban kellett a fotós elbeszélése is a képeken rögzített folyamatról, a juhmérésről, amely nemcsak különleges hagyomány, hanem ritka is, és fontossággal bír egy adott közösség életében. 
Farkas József szerint ez a különleges hagyomány már csak kevés, főleg nagyállattartó vidéken maradt meg, ahol a faluközösség gazdái szervezik meg a juhmérést. Ekkor választják ki tulajdonképpen egymás közül, hogy kinek mennyi részesedés jár a tejhozamból. Mindég szigorú zsűri értékel, és nagy pontosan lemérik a kifejt tejet a gazdák állataitól. A legtöbb tejhozam jogosít fel arra, hogy ki lesz a következő évben a gazda a faluban – ez pedig rangot, tekintélyt jelent a többi gazda, a falu közössége előtt is. Az utolsó megszervezett juhmérés 2019-ben volt, azóta a koronavírus-járvány miatt nem tartották meg. 
A fotós elmondta, ez a régi hagyomány az évek során nagy rendezvénnyé nőtte ki magát, az eseményre Erdély más régióiból és még Magyarországról is ellátogatnak. A juhmérés előtti éjszaka a kiválasztott állatokat kihajtják a legelőre a falun kívülre, a legények pedig ott maradnak a jószágokkal, felügyelni. Természetesen a zenekar is velük van, tart a mulatság egész éjjel, reggel pedig már várja őket a falu közössége.
Van jövője a helyi kultúrának
A mérai csűrfesztivál iránt folyamatosan és fokozatosan nő az érdeklődés – mondta el a két főszervező, Bethlendi András és Varga Zoltán László, akiket a néptánc és általában a népműszet és -hagyomány jövőjéről, de a világzenei fesztivál következő kiadásáról is kérdeztem.
Kis fesztiválként határozták meg magukat, tudatosan adott zenei műfajokban, amelyek népszerűek az azokat kedvelők körében, és gyakorlatilag annyian szoktak ellátogatni a fesztiválra, amennyivel a rendezvény pont jól működik – magyarázták a szervezők.
„Mindig azt mondjuk, hogy mindenkit várunk, de valójában korlátozott a befogadó képességünk. Azokat az embereket várjuk, akik főképp egy családias hangulatú szórakozásra vágynak. Adott kultúrát promoválunk, és akik eziránt érdeklődnek, azokat szeretettel várjuk” – nyilatkozta Varga Zoltán László. Mindkét fiatal szervező úgy véli, van jövője a néptáncoktatásnak. Szerintük a fesztivál is sokban hozzájárul ahhoz, hogy a helyi közösségben felértékelődjön saját kultúrájuk, és amennyiben látják, hogy tömegeket vonzz be a kultúrájuk, akkor sokkal nagyobb szeretettel ápolják és éltetik majd. Méra egy hagyományőrző közösség, ahol a táncoktatásnak is évtizedes hagyománya van. Jövője is lesz mindaddig, ameddig van fiatalság, vannak gyerekek, és ameddig vannak a helyi kultúra iránt érdeklődők - fogalmaztak.
Mérában hagyománya van a táncoktatásnak
A fesztiválszervezés akkor kezdődik, amikor az épp zajlóban lévő véget nem ér – válaszolta Varga Zoltán László. Azt is elmondta, a világjárvány miatt bizonytalan volt a szervezés, annak a pontos időpontja is, ezért az utolsó hónap húzós volt számukra, még rengeteg dolgot véglegesíteni kellett.
Mindenki hozzájárult az általános jó hangulathoz
A fesztivál minden kis sarkába betekintettem. A Chill-zone-ból a frissen faragott fahídon áthaladva megakadt a szemem egy standon, amin díszelegtek a szebbnél szebb, kézzel készített kiegészítők, táskák, blúzok. Szóba elegyedtem a helyet épp elrendező Török Patrícia Ágnessel, a Chignon Mignon Brand kialakítójával. Ágnes elmondta, hogy Gyergyószentmiklósról származik, viszont a műhelye Kolozsváron van, ahol egy kedves alkalmazottjával dolgozik együtt. A táskakészítést 15 évvel ezelőtt kezdte hobbiból, majd munkává alakult. Második alkalommal vesz részt a fesztiválon.
Bármilyen fesztivál fontos része a műszaki felszerelés. Erről kérdeztem Dobai Csaba és Bartalis Zsombor hangtechnikusokat, akik elmondták, hogy a legkorszerűbb technikával dolgoznak, az RCF hangrendszer van kirakva, és ez gyakorlatilag minden normának megfelelő.
Ahol lazítani lehetett
Bíró Sándor és Vincze Csenge bárosok kiemelték, hogy ugyan még mindenkiben benne van a koronavírussal szembeni félelem, teljesen felszabadultak az emberek, mernek közeledni egymáshoz, mernek bulizni egymással. Erről szól egy fesztivál, hogy gyűljünk össze és érezzük jól magunkat – tették hozzá.
Fontos szórakoztatási forma volt a mesemondás
A gyerekes szülők számára is volt megannyi program. Kirakós, fából készült játékokkal szórakoztak előszeretettel a kisgyerekek. És a mesemondás sem maradhatott el a Csűrfiában Pintér Zsolttal és kollégájával.
A gyerekeknek sokkal fontosabb a mese, mint azt el tudjuk képzelni
Pintér Zsolt mesemondó Turáról érkezett, a Csűrdöngölő Kulturális Egyesület elnöke, és szívesen válaszolt a kérdéseimre. Felesége javaslatára kezdett mesemondásba, aki alált számára egy megfelelő képzést a Hagyományok Házában. Egy életre nyomot hagyott benne Agócs Gergő és Raffai Jutka előadás, és ő is azóta is mesél, járja az országot, országhatáron túl, sőt már Amerikába is voltak. A gyerekek bármilyen meséket szeretnek, mondta, és azt szeretnék, hogy az élő szóban való mesemondás terjedjen minél jobban. „Mi népmeséket mondunk, mert én hiszek abban, hogy ugyanúgy, mint a népzenénél, ami generációkon át csiszolódott, egyre szebbé vált, ugyanígy volt a népmesével is. Ahogy öröklődött át apáról-fiúra vagy leányra, ez is csiszolódott. A szép részek megmaradtak, ami nem tetszett a közönségnek, az kimaradt belőle.” Pintér Zsolt szerint a gyerekeknek sokkal fontosabb a mese, mint azt el tudjuk képzelni, de nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek életében is. Régen felnőtteknek meséltek elsősorban, a gyerekek csak hallhatták. Tehát felnőtt mesélt felnőttnek, és ez egy nagyon fontos szórakoztatási forma volt a paraszti kultúrában – magyarázta a mesemondó.
Fotók: Sinkler-Németh Zsófia Petra és Vásárhelyi Melinda
