Megkezdődött a téli időszámítás

Megkezdődött a téli időszámítás
Megkezdődött a március utolsó vasárnapjáig érvényben lévő téli időszámítás, az órákat éjjel 3 órakor 2 órára kellett átállítani.

Szakemberek  szerint a szokásos, reggel 7 és este 10 óra közötti ébrenléti idő a váltással jobban egybeesik a természetes világosság idejével, így kevesebbet kell világítani. Becsléseik szerint évente egy közepes méretű város éves fogyasztása spórolható meg az óraátállítással, a bevezetése óta elért megtakarítás így körülbelül 4 ezer gigawattórára tehető. A kisebb fogyasztás a káros anyagok kibocsátását is mérsékli, a rendszer ezért a környezet védelmét is támogatja.

A csillagászatilag megfelelő időszámításhoz ilyenkor térünk vissza. A téli időszámítás 2018. március 25-ig tart. Eredetileg azért vezették be az óraátállítást, hogy a nappalokat hozzá igazítság a lakosság napi menetrendjéhez. Az 1973-as olajárrobbanást követően 1976-ban Franciaországban vezették be először, ugyanis az indoklás nem volt más, mint az, hogy ezzel nagyjából 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia takarítható meg. Ma már rendelet szabályozza az időszámítást az Unióban, melyet a tagállamokhoz igazítottak.

(Borítókép: www.eduline.hu)

Mivel napjainkra az energiafelhasználás nagymértékben megváltozott, ezért a mai számítások szerint ezzel a módszerrel már nem lehet energiát megspórolni.

 

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A kormány deficitcsökkentő intézkedései, mindenekelőtt az áfa növelése nagymértékben kihat nemcsak a könyvkiadók, hanem a hagyományos média (napi- és hetilapok, szakmai vagy gyermeklapok, folyóiratok stb.) működésére, fenntartására, további létére. Arról, hogyan érintik ezek a gazdasági döntések a kiadókat, lapunk Nagy Pétert, a kolozsvári Exit Kiadó ügyvezető igazgatóját kérdezte, aki szerint az emberek először „a kultúrát fogják vissza, amikor kevesebb pénzük van”. Az ügyben a Romániai Magyar Újságírók Egyesülete is aggodalmának adott hangot korábban, kiemelve, hogy az ilyen típusú pénzügyi intézkedések helyett sokkal fontosabb és hasznosabb lenne a minőségi sajtó piaci helyzetén javítani kormányzati intézkedések által, hiszen sok esetben ezek a médiatermékek közfeladatot látnak el. A Romániai Kiadók Egyesülete is tiltakozott, hogy a kormányintézkedések a kultúrafogyasztást csökkentik, nem a költségvetési hiányt.
Közhír