Martin Lajosról készült fénykép (Martin-mappa 1913.)
BITAY ENIKŐ
Cél a tudós egyéniségek hagyatékának a gyűjtése
Egy tudós tanár életpályájának kutatása mindig izgalmas feladat, főleg, ha az adat-, forrásgyűjtés olyan többletinformációhoz juttat, amely sok ismert, közölt adat átértelmezésére, alapos átvizsgálására kényszeríti az embert. Martin Lajos jellemzésére sok mindent fel lehet sorolni: tudásra szomjas egyéniség; a műszaki alkotásra irányuló figyelem; tudatos törekvés az újszerű megvalósítások iránt az álmoktól, ötletektől kezdve a felfedezésekig, majd ezek igazának bizonyítására irányuló törekvés, az elért eredmény levédése, szabadalmaztatása, mindezek előadásokon való bemutatása; folyamatos publikálás több nyelven; oktatás, a tudásutánpótlás nevelése… Azt, hogy ki volt ő valójában, csakis úgy tudhatjuk meg, ha hagyatékát egybegyűjtjük, alkotásait, közléseit, a róla szóló irodalmat tüzetesen feldolgozzuk. A hagyatékgyűjtés az EME egyik jelentős feladata: felkutatni, gyűjteni, digitalizálni, őrizni, ápolni és kutathatóvá tenni a kallódásra ítélt tudós egyéniségek hagyatékait. Martin Lajos esetében ez annál is érdekesebb feladat volt, hiszen gyermekei 1913-ban átadták az EME-nek apjuk találmányát, a lebegőkereket, több irattal, rajzzal, dokumentummal, hogy ez ily módon megőrződjék, itthon maradjon. Az évek során hányattatott sorsra voltak utalva a két világháború, majd az EME megszüntetése, gyűjteményeinek elkobzása miatt. Jelenleg ez a hagyaték két intézmény kezelésében van. Martin Lajos mappáját a Román Állami Levéltár Kolozs Megyei Igazgatósága őrzi, a lebegőkerék az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban található. Mindezek digitalizált változata a több éve gyűjtött anyagokkal együtt, Martin Lajos gyűjteményként egy helyen, a róla szóló irodalommal együtt az EME által működtetett Erdélyi Digitális Adattár Tudóstárában található.
Martin Lajos első találmánya 1856-ban a forgó hadirakéta tervezete
Martin Lajos 1827. augusztus 30-án született Budán, tizenkét gyermekes család hetedik gyermekeként. Házi tanulóként kezdte tanulmányait, majd a budai evangélikus iskola diákjaként folytatta. Már ekkor, diákként nagy érdeklődéssel foglalkozott egyik tanára hatására a csillagászattal. Ezt követően a budai katolikus főgimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol magas szintű matematikai tudását alapozta meg. Egyetemi évei alatt nagy érdeklődést mutatott a különböző szakterületek iránt, két évet tanult a budapesti tudományegyetemen bölcsészeti szakon, két évet a műegyetemen, mérnöki szakon, majd a 1848-as szabadságharc kitörésekor félbeszakította tanulmányait. Martin Lajos önként jelentkezett a honvédséghez, fegyvert fogva a szabadság eszméjéért. A világosi fegyverletétel után egy ideig a megtorló hatalom bosszúja elől bujdosott. 1849-ben elfogták, néhány hétig tartó fogság után besorozták közlegénynek az osztrák hadseregbe.
A forradalom leverése után, 1849–1851 között iskolaszolga volt Nápolyban az utász-katonaiskolában. Ezt követően átvezényelték a nápolyi műszaki tisztképzőbe iskolaszolgának, itt felettesei hamarosan felismerték matematikai tehetségét, ezért áthelyeztették a hadmérnöki akadémiára. A bécsi tiszti akadémián az utolsó évfolyamba osztották be kiemelkedő tudásának köszönhetően. Főhadnagy lett, majd kinevezték a kremsi műszaki tanszázad mértan-, géptan- és építészettanárává, 27 évesen. Itt született első találmánya 1856-ban, a forgó hadirakéta tervezete. Ugyanekkor forgó röppentyűt készített hadászati célokra, amely annyira megnyerte a magas osztrák vezérkar tetszését, hogy megbízást kapott kormányozható léghajó szerkesztésére. Martin ezt nem vállalta el, mert a repülés jövőjét a dinamikus repülésben látta.
A hadseregből 1859-ben távozott, hazautazott Magyarországra. Budán magánmérnöki gyakorlattal próbálkozott. Egy középítkezési pályázatra benyújtott, kiváló műszaki tervére a városi tanács felfigyelt, és városi főmérnökké választották. 1859–1861 között Budapesten magánmérnökként dolgozott, majd megszerezte a tanári képesítést is.
Időközben Martin Lajost 1861. november 27-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, 1862-ben tartotta meg székfoglaló értekezését A madárszárny erőzete címmel. 1863-ban Körmöcbányán a reáliskola tanára lett, majd 1864–1868 között a pozsonyi reáliskolában és a Róm. Kat. Főgimnáziumban volt tanár. A közoktatásügyi miniszter megbízására magyar nyelvű mennyiségtan-, mértan- és ábrázolómértan-tankönyvet írt. 1868-ban Pesten távírdagondnok, majd 1869-ben Debrecenben a távírda helyettes igazgatója.
Martin Lajos 1871-ben költözött Kolozsvárra, ahol a távírda igazgatójává nevezték ki, majd 1872-ben, 45 évesen felkérték, hogy legyen a kolozsvári tudományegyetem felsőbb matematikai professzora. Haláláig, 25 évet állt az oktatás szolgálatában. Az 1890-es években Martin Lajos Kolozsváron, a Gyár utcában lakott (a Fürdő utca felőli végén), vele rézsút szemben Gyulai Farkas barátja.1
Martin Lajos, a mérnök-kutató
A repüléssel életének utolsó évtizedében kezdett behatóbban foglalkozni. Terjedelmi korlátok miatt csupán néhány adatot tekintsünk át kronológiai sorrendben, amelyek érzékeltetik kutatói munkásságát a repülés területén: 1871–1875-ben készítette első csapkodó szárnyú repülőgépmodelljét; 1893. július elején készítette el lebegő kerekének modelljét; 1893. októberi ülésén Kolozsvárt az EME-nél Martin először mutatta be a „lebegő kerék” mintáját 1893-ban szabadalmaztatta a lebegő kereket; 1894-ben adta ki A lebegő kerék a Wellner-félével összehasonlítva című munkáját; 1894. március 31-én a 81 303-as számú szabadalmát iktatták Németországban; 1895-ben rektori székfoglaló beszédében is a repülést jelölte meg a tudomány legfontosabb feladatául; 1896. augusztus 30-án próbálta ki a lebegő kereket a kolozsvári egyetem kertjében.
Martin Lajos és az Erdélyi Múzeum-Egyesület
Martin Lajos alapító tagja volt az EME-nek. Előszeretettel tartott előadásokat, illetve az EME tudományos kiadványaiban is publikálta kutatásainak eredményeit. Az EME hitvallását magáénak tekintette, s minden lehetőséget megragadott a rendezvényeken aktívan részt venni, de még a gyűjtemények fejlesztéséhez is hozzájárult. Martin Lajos szoros kapcsolata az EME-vel nem volt hiábavaló, hiszen tanári, egyetemi munkássága mellett a szívügyének tekintett repülős kutatásainak itt megfelelő hátteret talált, mind az eredményeinek bemutatására, mind ezek közlésére, terjesztésére. Ezt családja is jól tudta, amikor hagyatékát az EME-nél kívánták elhelyezni.
Martin Lajos szerepe a kolozsvári magyar egyetemi oktatásban
1872. szeptember 29-én egyik elsőként nevezik ki rendes tanárrá: „Ő Felsége a kolozsvári egyetemhez Ischlben szept. 29-én tanárokká kinevezte … 3) a bölcsészeti és mennyiségtan-természettud. karhoz pedig Szamosi Jánost, Hóman Ottót, Imre Sándort, Meltzl Hugót, Szász Bélát, Felméri Lajost, Szabó Károlyt, Ladányi Gedeont, Finály Henriket, Martin Lajost, Abt Antalt, Fleischer Antalt és Koch Antalt rendeseknek.”2
Kolozsváron a csillagvizsgáló 1832–1872 között a piarista matematikus-csillagász tanárok irányítása alatt működött. Ezt követően a kolozsvári egyetem felállításakor a csillagvizsgáló felügyeletét és tudományos irányítását Martin Lajos matematikai professzorra bízták. Martin, megbecsülve a régi műszereket, igyekezett korszerű műszerekkel is kiegészíteni, két delelőcsövel, teodolittal, üstököskeresővel és egy ingás órával. 1872–1885 között az egyetem és a főgimnázium a csillagvizsgálót közösen használta. Martin Lajos az egyetemi hallgatóknak csillagászati gyakorlatot 1893-ig tartott a csillagvizsgálóban, amikor a régi egyetemi épülettel együtt ezt lebontották. Az újonnan felépült egyetemi épületben, a mai Babeş–Bolyai Tudományegyetem központi épületében már nem kapott helyet. Ekkor már nem is volt alkalmas a tudományos követelményeknek az elavult műszerei miatt. (Új csillagvizsgálót, korszerű berendezéssel a Tordai úton létesítettek 1924-ben.)
Martin Lajos a Matematika és Természettudományi Kar első pródékánja 1872–1873 között, elemi csillagászattant tanított heti 3 órában, felsőbb mennyiségtant heti 5 órában, egészleti hánylatot (ma integrálszámítás) heti 5 órában, gyakorlatot a felső mennyiségtanból heti 2 órában, csillagászati gyakorlatot heti 1 órában, külzeléki hánylat (ma differenciálszámítás) alkalmazása a mértanra heti 5 órában.
Martin Lajost az egyetem Almanachjában 1873–74 között „nyilvános rendes tanárként” említik, valamint a középtanodai tanárvizsgáló bizottság tagjaként, a magyar királyi természettudományi társulat és a magyar mérnökegylet rendes tagjaként. Lakhelyeként pedig a Linczeg utca 8. szám van feltüntetve. Az egyetemen 1918-ig tanították az ábrázoló geometriát, Martin Lajos oktatásának idejében ez leirati mértan volt. Martin Lajos nem csak leíró mértant oktatott, az 1873-as tanév második felében ő tanította az ábrázoló mértan megnevezésű tantárgyat heti két órában. 1875-ben még vetülettant, complex függvények elméletét, variációszámítást és mértani rajzott is oktatott az egyetemen – olvashatjuk az egyetem Almanachjában.
Martin Lajos az egyetem vezetőségében is vállalt szerepet, így „a mathematikai és természet tud. karnak 1877/8., 1882/3,1883/4. és 1891/2-ben volt dékánja. 1872/3., 1878/9., 1884/5., 1886/7., 1887/8. és 1892/3-ban volt pródékánja, az egyetemnek 1895/6. tanévi volt rektora.”
Fontos kiemelnünk, hogy Martin Lajos nemcsak feltaláló, matematikus, mechanikus és a repülés eszméjének az úttörője volt, hanem kiváló pedagógusként is megállta a helyét. Fél évszázadon át (amiből 25 évet a kolozsvári tudományegyetemen töltött el) tanított és nevelt több generációt a természettudományos gondolkodásra. Életét végigkísérte az oktatás, akár mint iskolaszolga, katonatiszt, reáltanodai segédtanár, akár mint egyetemi professzor tette azt.
Martin Lajos 1897. március 4-én reggel 5 órakor hunyt el. Temetése március 6-án volt a kolozsvári Házsongárdi lutheránus temetőben. A ravatalnál dr. Farkas Gyula, a matematika kar dékánja mondott búcsúbeszédet. Márki Sándor naplójában ezt a feljegyzést olvashatjuk: „A Kolozsvár mai számában névtelenül ezt írtam halálára: „Emberi mesterművei akart fölszállni a légbe / S míg maga lenn maradott, lelke az égbe röpült. / Ösmeri már az utat s megsúgja utódinak onnan / A nagy titkot, amely földit az égbe emel!”
Zárszó
Egy műszaki alkotás sikeres életre keltéséhez nem mindig elegendő az alkotó zsenialitása, elhivatottsága és állhatatossága; ugyanolyan mértékben szükség van a konjunktúra megfelelő alakulására, a megfelelő személyek találkozására és a közös felismerés erejére, amely a találmányba éltető szikrát lehel, hogy ezzel elindítsa azt az alkalmazás világában.
Sajnos nem volt hazai érdeklődés a „találmány(ok)” iránt, a kutató pedig nem volt hajlandó mindezt külföldön értékesíteni, ezért korlátolt anyagi lehetőségek között küzdött a fejlesztéssel, amíg ereje engedte. A repüléshez kötött, igen gazdag tudományos munkássága eredményeit áttekintve olyan tudós képe jelenik meg, aki korát jóval megelőzte, habár egyes számításaiba tévedések is becsúsztak. A vitatott kérdésekben igyekezett nyíltan helytállni, de ez nem von le semmit abból az értékből, amit magáénak tudhatott, a megbecsülés, az értékelés és emlékének mindenkori megőrzése a mi feladatunk, az utókor feladata. Fontos a birtokunkban levő műszaki örökség feltárása, rendszerezése és megőrzése. Elsősorban a fiatal nemzedék számára ösztönző példa, de gazdag ötlettár is, további kutakodások forrásanyaga.
2 Budapesti Közlöny, 1872. október 3., 226. sz., 1805. 1. A névsort táviratban már október 2-án közölte a Magyar Polgár 227. száma.