Marad a „hagyományos” hintapolitika az USA és az EU között?

Marad a „hagyományos” hintapolitika az USA és az EU között?
A 2019. november 4-i kormányalakítás után Romániában ugyanaz a párt, a nemzeti liberális PNL adja az államfőt és a kormányt is, és így elvben a nyugati elkötelezettségű politikai tábor részéről az eddiginél koherensebb, céltudatosabb kül- és biztonságpolitikát várhatnánk. Elemzésemben arra térek ki, miért nem fog bekövetkezni ez a koherencia, de előbb ismertetem és értékelem a külpolitika meghirdetett elveit és belső ellentmondásait is.

BARABÁS T. JÁNOS

A 2019. november 4-én létrejött, Ludovic Orban vezette PNL-kormány külpolitikai üzenetei a várakozásoknak megfelelően az euroatlanti partnerség mellett tesznek tanúságot. Ebben a diszciplínában is a részletekben rejtőzik a lényeg (vagy az ördög), de Bogdan Aurescu új külügyminiszter eddig óvatosan kerülte konkrét elképzeléseinek az ismertetését, marad tehát elsősorban az államfő választási programja, mint tájékozódási alap. Ugyanakkor ez a program keveset árul el a külpolitikáról, sőt összefüggéseiben zavaros, mert számos olyan területen fogalmaz meg külpolitikai vonatkozású tennivalókat, amelyek nem tartoznak az elnöki kompetenciához (pl. telekommunikáció, mezőgazdaság, közlekedés). Az alkotmány szerint az államelnök fő feladatai közé tartozik a kül- és biztonságpolitikai stratégia létrehozása, az állam külföldi képviselete, de legfőképpen közvetítenie kell az intézmények között.

Az elnökválasztási programból a következő külpolitikai irányok körvonalazódnak:

Első helyen az amerikai partnerség, közeledés az EU francia–német párosához 

Romániában a 2019. novemberi elnökválasztáson PNL-színekben induló Klaus Iohannis jelenlegi államfő választási programjában alapelvek szerepelnek külpolitikai vonatkozásban. Tágabb összefüggésben az EU-s források jobb felhasználása prioritás, ez az egyik alapja az állam modernizálásának, amire Iohannis és a PNL egy „stratégia” alkotását tervezi. Ez a szándék mindegyik eddigi kormány és elnök programjában szerepelt, és a mostaninak is az a gyengéje, hogy hiányzik az a konkrét gazdaságpolitika és belpolitikai reform, amelynek része lehetne az EU-s kapcsolat. Így nincsen tisztázva, mi lesz a fekete-tengeri szénhidrogénnel, az állami befektetési alapokkal, az adórendszerrel, az igazságügyi és adminisztratív reformmal. Az elnöki programban az EU-pártiság fogalma megítélésem szerint nincs kellően kifejtve, összefüggésekbe hozva. Ebből arra következtetek, hogy az Európa-politika inkább gazdasági vonatkozásban jelentkezik Bukarestben, és elsősorban a kormány, a diplomácia illetékességébe fog tartozni. A diplomácia új vezetője, a nemzetközi jogász Bogdan Aurescu volt már külügyminiszter Victor Ponta baloldali kormányában 2014–15 között, működésének lényege volt az, hogy kiemelt kapcsolatokat keresett főbb európai partnereivel. A 2015-ös migránsválsággal kapcsolatban Aurescu liberális elveket vallott, de akkor még nem is volt tétje álláspontjának, hiszen Románia nem volt migrációs célország. Ugyanakkor nem átallotta autistának nevezni az akkori migrációval kapcsolatos magyar intézkedéseket.

Az idézett államfői dokumentum szerint „a román külpolitika háromlábú lesz: az Amerikai Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség erősítése és kiterjesztése, valamint Románia szerepének és erőfeszítéseinek növelése az Európai Unióban, illetve a NATO-ban”.

A külpolitikai prioritások fenti sorrendje azt sugallja, hogy a Traian Băsescu elnök idején, 2005-ben meghirdetett külpolitika folytatására várhatunk. Az elmúlt években viszont az USA és az EU kül- és biztonságpolitikája távolodott, például a Kína-ellenes kereskedelmi embargó, az Oroszországgal való kapcsolatok (Északi Áramlat 2.) vagy akár a közép-keleti helyzet megítélésében. Iohannis és a PNL nem válaszol arra, hogyan hidalja át Románia ezt a növekvő távolságot. Megítélésem szerint ez azt jelenti, hogy marad a mostani külpolitika összefüggéstelensége, ad hoc jellege. Az atlantisták és az Európa-pártiak szaporodó geopolitikai ellentétei lesznek várhatóan szomszédunk politikájának közepében. Eddigi megnyilvánulásaiból és az itt ismertetett választási programból az tűnik ki, hogy Iohannis és a PNL az atlantista vonalat helyezik az előtérbe, de óvatosan, nem akarják nagydobra verni.

Változóan konfrontatív és kooperatív regionális politika 

Iohannis az elnökválasztási programjában térségünkre nézve kijelenti: „éljünk normálisan, decensen mindazokkal, akik körülvesznek”. A szomszédok közül egyedül a Moldovai Köztársaságot említi, erősen nacionalista felhanggal, tagadva a szomszéd állam önálló nemzeti létét: „el kell mélyíteni a Moldovai Köztársaság Európai Integrációjának Stratégiai Partnerségét, az egységes népi, nyelvi, történelmi közösség elvének alapján” (78. oldal).

Iohannis és az új kormányzat számára eszerint nincsen más konkrét szomszéd, sem Moldován kívül máshol élő románok, sem Romániában élő, a szomszédos államok nyelvét beszélő kisebbségek. Az erős nacionalista és egyoldalú atlantista hozzáállás nem tesz lehetővé egy koherens regionális politikát, és időnként érdekütközések várhatóak az európai hatalmakkal – lásd az energiapolitikát.

Problémákkal terhelt energia- és biztonságpolitika  

Iohannis programja nem érinti az Oroszországgal és Kínával való kapcsolatokat. Ami különös, hiszen a Krím annektálása után Romániának és Oroszországnak közös tengeri határa van, az orosz információs hadviselésnek kiemelt terepe az amerikai katonai támaszpontoknak otthont adó Románia. Kína lassan a Balkán fő infrastruktúra-építője, Oroszország energiapolitikai fontossága pedig hosszú távon megmarad. Márpedig Románia gázszükségletének a 20%-át a Gazprom biztosítja, és az orosz–ukrán tranzitegyezmény akadozik. Gázhiány esetében rövid távon a magyarországi gáztárolók segíthetnek, de az új román kormány a Magyarországgal való kapcsolatokról is hallgat. Az energiaügyi gondokat tetézi, hogy leállt a fekete-tengeri szénhidrogénüzlet is, aminek oka lehet a román gazdasági-politikai érdekcsoportok közötti küzdelem. Az új kormány nem nyilatkozott arról, hogyan oldja meg ezeket a gondokat, egyre problémásabb tehát a regionális energia- és biztonságpolitika. A regionális biztonságpolitika feszültebbé válhat amiatt is, hogy a Moldovai Köztársaságban a romániai jobboldal által támogatott kormánykoalíciós pártok konfrontatívabbak Oroszországgal. Ezen a területen legalábbis az információs, propagandaháború felfutására várok.

Nagyobb hangsúly a külpolitika információs, propagandisztikus megjelenésén 

Aurescu új külügyminiszter kommunikációs felelős volt eddigi pozícióiban is, és támogatta a nemzetközi szervezetben való aktivizálódást, mint információs és befolyásolási lehetőséget. Sikeres nemzetközi médiakampányt és lobbit szervezett a román tengeri felségterület bővítése érdekében. 2018-ban elnöki tanácsadóként ellenezte az izraeli nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését, a német–francia páros érveit ismételve. Az új külügyi csapat tehát az információs, propagandisztikus tevékenységekben profi, és használni fogja ezen eszközöket már csak azért is, mert megítélésükben Románia imázsdeficitben szenved, és orosz információs agresszió éri.

Összefoglalásként elmondható, hogy az új kormány egy gazdaságilag, EU-politikában és regionális kapcsolatokban is egyre nehezebb helyzetben lévő állam külpolitikáját kell hogy rövid távon menedzselje, ami miatt kevesebb lehetőség lehet majd a komolyabb projektek kivitelezésére. Az ismertetett elvi és gyakorlati okok miatt is marad a hagyományos, kevésbé összefüggő hintapolitika, jelenleg az USA és az EU között. Mindez viszont a Nyugat perifériáján tartja továbbra is az államot, magyarán nem lesz lehetősége lényegileg beleszólni a számára fontos külpolitikai folyamatokba (pl. regionális energiabiztonsági ügyek, EU-reform) – ami Magyarországnak sem kedvez. Hiszen a mi érdekünk egy erős, demokratikus, gazdaságilag virágzó Románia. (Forrás: kki.hu)

Borítókép: Bogdan Aurescu  külügyminiszter, Klaus Iohannis államfő és Ludovic Orban, Románia miniszterelnöke