A mérleg állását azonban mindenképp befolyásolják az egyénileg támasztott követelmények, de a körülmények is, amelyeket sokszor nem tudunk alakítani vagy szándékaink szerint befolyásolni. A bő harminc esztendő, amely eltelt ebben a sajátos hazai demokráciánkban és amelyben volt már alkalmunk többször bizalmat szavazni képviselőinknek, jót is, rosszat is hozott az évek során. Elégtételben meg csalódásban is bőven volt részünk, és ha szétnézünk a jelenben, a jövő továbbra is csak ugyanezt biztosíthatja: adott esetben sikerélményt, más esetben kiábrándulást, ám mindig arra kell törekedni, hogy a mérleg a sikerek, elégtételek, megvalósítások oldalára billenjen.
Hiszem, hogy ma nem tartanánk itt, nem lennének ilyenek a lehetőségeink, körülményeink, ha távol maradtak vagy kiestek volna a politizálásból a magyar képviselőink, szenátoraink. Nem így írnánk újságot, nem így járhatnánk magyar iskolába, nem így újíthatnánk fel visszaszerzett épített örökségeinket, nem így szólalhatnánk meg magyarul, nem így mondhatnánk el imáinkat. Emlékszem a kilencvenes évek elejére, amikor még halkan mertünk megszólalni magyarul nyílt téren, bátorság volt megjelenni az utcán magyar népviseletben, és amikor még belekötöttek a magyar könyvvásár magyar nyomtatású könyveibe… Időbe és kitartó munkába telt a változtatás, és ehhez emberek kellettek, mint ahogy ahhoz is emberek kellenek, hogy folytassuk a munkát a megmaradásunkért.
A négyévente sorra kerülő helyi és parlamenti választások egyfajta mérföldkövek, amelyeket nem szabad kihagynunk, hiszen csak azokon keresztül tudunk tovább jutni, előrébb lépni. Erről persze nehéz meggyőzni azt, aki azzal “dicsekszik”, hogy harminc éve egyetlen választáson sem vett részt, soha senkire nem szavazott, de ugyanakkor sorolja az elvárásait és kifogásait, hogy “érte a politikusok nem tettek semmit”. Érveket szintén nehéz keresni a csalódottak és kiábrándultak, valamint közönyösek meggyőzésére, hogy talán most sem alkalmas az idő illetve a körülmény arra, hogy megtapasztaljuk, milyen lenne nélkülünk, magyar képviselőink és szenátoraink nélkül a román törvényhozás…
Kicsit nézzünk mégis körül a hazai politikai kínálatban, hogy mire számíthatunk. A koronavírus járvány alaposan felkavarta az idei politikai életet, de mind a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL), mind az ellenzékben levő nagyobbik politikai alakulat, a Szociáldemokrata Párt (PSD) igyekezett kampánycélra is felhasználni a helyzetet. Azt, hogy hol tartunk, jól mutatják a napi hivatalos esetszámok is – mert a valós számok még rémisztőbb helyzetet jeleznének. Tény, hogy bárki lenne kormányon, a járványügyi intézkedésekbe könnyen belebukhatna, jelentősen ronthatja népszerűségét, és ezt jelzik egyes felmérések is, amelyek szerint csökkent a kormány eddigi támogatottsága. Persze, ez a csökkenés nem mutatkozott meg arányosan a PSD népszerűség növekedésében, ehelyett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) került egyre inkább előtérbe és növeli népszerűségét rendszerkritikus szólamaival, amelyek mögött sem igazi tartalom, sem kritikátlan politikusok nincsenek. Nézzük meg ezeknek a politikai elsőségre törekvő román pártoknak a programját, és keresve sem találunk benne ránk, magyarokra vonatkozó részt, ígéretet, bármit, ami értünk lenne, velünk és a mi problémáinkkal, elvárásainkkal, igényeinkkel foglalkozna. S ha mégis van, annyit is ér. A német származású államelnök pedig nem egyszer bizonyította mind első, mind jelenlegi második mandátumában, hogy számára nem létezik nemzetiségi kérdés vagy probléma Romániában. De mit is várjunk el egy olyan államelnöktől, aki nyíltan felcsapott kampányfigurának a liberálisok mellett, nyíltan uszít a PSD és alkalomadtán az RMDSZ ellen, messze semmibe véve az alkotmányos előírást, amely szerint semlegesnek, egyformán távolságtartónak, sőt békítőnek kellene lennie a pártok között.
Tudhatnánk már annyi évtized után, hogy mi magyarok a román politikában elsősorban akkor számítunk, ha ellenünkbe össze kell fogni és velünk kell riogatni. Idén azonban megtette a hatását a járvány: a félelem beköltözött az emberekbe, a családokba, a közösségekbe, és kérdéses, hogy ebben mekkora szerepe volt és van a politikailag kezelt járványügyi intézkedéseknek. Fontos, hogy elsősorban az egészségügyi szakemberek tanácsaira hallgassunk, de ugyanakkor ne hagyjuk szétesni, egymástól eltávolítani közösségeinket. Magunk vagyunk, egymásért.
Nyolcvanhárom év távlatából is érvényes, amit a Vásárhelyi Hitvallásban megfogalmaztak, miszerint “az erdélyi magyarság minden egyes tagjára sorskérdéseink és küzdelmeink iránti érdeklődés, tevőleges szolgálat és munka hárul; a magyarság minden egyes tagjának teljesítenie kell mind anyagi, mind szellemi tehetségéhez mérten kötelességét magára hagyott nemzetünk iránt”…
