Kampányzáró interjú Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével
– Nehéz kampányt zárnak, hiszen egyszerre két, mondhatni különböző természetű választásra kellett felkészülni. Mennyire jelentett nehézséget egymáshoz illeszteni a helyhatósági és az EP-választást megelőző kampányt? Milyen stratégiát követtek?
– Valóban rendhagyó kampány, lévén, hogy az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat egyidőben szervezik. Ez azt is jelentette, amit egyébként előre lehetett látni, hogy az önkormányzati témák elnyomják az európai uniós témákat, a helyi témák árnyékában maradnak az unióval kapcsolatos kérdések, ugyanis az embereket az érdekli leginkább, ami hozzájuk a legközelebb van – és ez az önkormányzat. Hogy mi történik a településükön, sokkal fontosabbnak tűnik az emberek számára, mint az, hogy mi történik majd az Európai Unióban. Általában Romániában az európai uniós kérdésekről nem beszélnek sokat, ezért mi két csapást szabtunk a kampánynak: az egyik az, hogy a helyi közösségek ügyeiről a helyi jelöltek, vagyis polgármester-, illetve önkormányzati jelöltek egyenesen, őszintén beszéljenek, másrészt az európai parlamenttel kapcsolatos kérdéseket is tematizáltuk. A kettő persze nincs ellentmondásban, hiszen nem létezik egyetlen település sem – legalábbis ahol mi jelen vagyunk –, hogy ne történtek volna nagyon jelentős beruházások uniós forrásokból. Az EU-ról tehát többféleképpen lehet beszélni. Egyrészt az eurószkeptikus hangot, az elégedetlenség hangját meg kell hallani, de ott vannak a pozitívumok is, hogy az ország összes településén, a nagyvárosoktól a kis falvakig jelentős változások mentek végbe az elmúlt 17 évben, pontosan ezeknek a forrásoknak köszönhetően. Így próbáltuk a két kampánynak a tematikáit összefésülni. Nem mondom, hogy könnyű volt, azt se, hogy nehéz, de a jelölteknek és a politikának ez a dolga. Aki közéletre adta fejét, az a dolga, hogy elmondja a választások tétjét, a problémákat, a lehetséges megoldásokat, és ezekhez kéri a választók támogatását. Ugyanakkor az embereknek a személyes felelősségére is próbáltuk minden egyes alkalommal a figyelmet felhívni. Mert egy dolog az, hogy a politikai vezetők, az RMDSZ az egész közösségért felelősséget vállal, de a személyes felelősségvállalás a családomért, a közösségemért, a nemzetemért legalább annyira fontos.
– Melyik társadalmi réteghez volt a legnehezebb eljutni – a fiatalokhoz, a szórványközösségek, illetve nagyvárosok magyarjaihoz?
– A legeslegnehezebb kihívás évek óta a nagyvárosi szórvány, a nagyvárosi szórványban élő kisközösségekhez eljutni. Egy nagyobb lakótelepen, a tömbházrengetegben él néhány magyar család, őket megtalálni s megszólítani… számomra továbbra is ez a legnagyobb kihívás. Mert a szórvány kisközösségeket is el lehet érni, szerintem a fiatalokat is sikerül elérni és mozgósítani, nagyon sok érdeklődő fiatalt láttam, olyanokat, akik tenni akarnak a közösségért, és ez jó. De a nagyvárosi szórványt Kolozsvártól Temesvárig, Brassótól Nagybányáig, nos őket a legnehezebb elérni, megtalálni és megszólítani.
– Milyen kérdések, aggodalmak fogalmazódtak meg a magyar választók részéről, és milyen választ kínál rájuk az RMDSZ?
– Az önkormányzatok esetében a dolog viszonylag egyszerű, mert minden helyi közösségnek megvannak a saját problémái, és azokra keresi a választ, az a helyi választottak „hatásköre”. Gyakorlatilag mindenhol az élet minőségéhez kapcsolódó kérdések a legélénkebbek, azok vannak mindig előtérben, a jövedelmekhez, a biztonsághoz, az egzisztenciális biztonsághoz kapcsolódó kérdések, valamint az egészségügy. Jó szolgáltatásokat kérnek a polgárok a politikai vezetőktől, s ezeknek a szolgáltatásoknak a jelentős részét az önkormányzat tudja biztosítani. Önkormányzati választásokról lévén szó, nyilván ezek kerültek előtérbe. Aztán ott vannak azok a régi ügyek, különösen faluhelyen, például a földügyek – még mindig vannak olyan települések, ahol ilyen vagy olyan okok miatt nem sikerült harmincnégy év után sem megnyugtatóan rendezni ezeket a kérdéseket.
A fiatalokat az európai uniós kérdések érdeklik leginkább, ők azok, akik ezeket az EP-választással kapcsolatos kérdéseket minduntalan felteszik az unió jövőjéről. Különösen a háború és a béke kérdéséről, hiszen ők érzik ezt a legélesebben, mert az ő jövőjükről van szó. Engem meglepett, jó értelemben nyugtáztam azt, hogy a Sapientian ilyen jellegű kérdésekkel bombáztak két órán keresztül a fiatalok. Ugyanilyen kérdéseket kapunk folyamatosan, ahol fiatalokkal találkozunk, mert ők több nyelven olvasnak, több forrásból, őket már a különböző, két oldalról jövő háborús propaganda eléri, és megpróbálnak eligazodni. Ezek a kérdések nyilván szerteágazóbbak, az EP-választásoktól az őshonos kisebbségek védelméig, a gazdasági kérdésekig, Schengenig, egzisztenciális kérdésekig. Szorongást lehet érezni nagyon sok helyen, hogy mit hoz a holnap.
– Mi az RMDSZ válasza a háborútól való felfokozott félelemre, ami a térség magyarságát is a hatalmába kerítette jó ideje?
–Mi azt mondtuk már 2022-től kezdődően, de korábban is, 2014-ben, hogy a háborús agresszió nem elfogadható, és ez az álláspontunk nem változott: Oroszország az, aki megtámadta Ukrajnát. Másrészt azt mondtuk, hogy az, aki a békét akarja, az nem Putyin párti, nem oroszbarát, hanem életbarát. A békepárti az életpártiságot jelenti s jelentette mindig, a háború meg a halált, a pusztítást s a rombolást. Racionális ember nem választja a pusztítást meg a halált, hanem az életet választja és az alkotást. Megpróbáltuk kontextualizálni, mi ez a háború. Erről sokféle magyarázatot lehet adni. Nekem van egyfajta magyarázatom, ami vagy helytálló, vagy nem, de én ezt szoktam elmondani. Véleményem szerint egy birodalom nem úgy szokott összeomlani, hogy bejelentik: kedves polgártársak, ma reggel összeomlik a birodalom, aztán délután mindenki beül a karosszékébe, az árnyékba és pohár pezsgő mellett megünnepli vagy elsiratja az összeomlást. Az mindig több évtizedes átrendeződésnek, hosszú folyamatnak a végén szokott lezáródni, és mindig egy új világrend alakul ki. Amikor a szovjet birodalom s a kommunista országok összeomlottak, akkor egy birodalom omlott össze, egypólusú világrend alakult ki. Ez azt is jelentette, hogy azóta a térségben és más helyeken is mindig utórezgések vannak. Oroszország összeszedi magát a kétezres évek közepére, és elindít egy olyan külpolitikai expanziót, amely az orosz birodalom történelmét jellemzi, legalábbis II. Katalin cár óta, és ami a Kaukázus fele, Kelet-Európa fele irányul. Ezért szoktam mondani, hogy az orosz-ukrán konfliktus csak akkor érthető meg, ha ebből a perspektívából nézzük. Ebben benne van az is, hogy megtámadják Grúziát 2008-ban, 2014-ben Ukrajnát, a Krím félszigetet és a keleti megyéket. Akkor az EU egyféleképpen reagált. Most pedig itt van ez a nagyon éles, agresszív orosz-ukrán háború, s nem látjuk, hogy mikor és hogyan ér véget. Csak azt látjuk, hogy egy átalakuló világban élünk. Meg kell próbálnunk megérteni, miben vagyunk, mert akkor tudunk előre tekinteni, ha nem értjük félre azt a kontextust, amelyben éppen benne vagyunk.
– Mennyire játszották ki a „magyar kártyát” ez alkalommal a román pártok?
– Pontosan az történt, ami ilyenkor történni szokott: azt mondják, amit év közben, két választás között gondolnak, csak most sokkal élesebben. A kolozsvári eset az egyik, amit mindenki figyelmébe ajánlok: az AUR-os képviselő, aki most polgármester jelölt, azt mondja, hogy szegregáció a magyar iskolák léte, és egyenesen az apartheidhoz hasonlítja. Az említett politikus szerint elfogadhatatlan, hogy magyar iskolák legyenek, s nagyon nagy tévedésnek tartja, hogy a kilencvenes évek elejétől ezek működését megengedték. De ha ő polgármester lesz, ígéri, akkor ezeket fel fogja számolni, mert egy polgármesternek erre lehetősége van, és vegyes iskolákat fog működtetni. Fel is sorolja az Apáczai-, Báthory-, Brassai-líceumokat, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumot, stb., ezek szerinte elfogadhatatlanok. Tulajdonképpen azt mondja, amit az egész AUR gondol, mert ez nem az ő egyéni véleménye. És ha Kolozsváron ezt akarják, akkor az egész országban ezt akarják. Ezt látni kell. Szoktam mondani, hogy az emberek veszélyérzete eltűnt, de a veszély nem tűnt el, tehát érdemes ezekre odafigyelni, s ez nem riogatás, hiszen ők maguk mondják, hogy mit akarnak tenni.
Aztán ott van Szatmár megye, ahol a Nemzeti Liberális Párt (PNL) összefogott az AUR-ral, és a cél az, hogy leváltsák a magyarokat. Ez megint csak arról szól, hogy van olyan politikai erő, szervezet, olyan politikusok, akiknél a legfontosabb, hogy magyarok nélküli közigazgatás működjön. Ez mi más, ha nem magyarellenesség? S közben a liberális párt országos vezetősége hallgat, senki nem mond erre semmit. Ami megint eléggé aggasztó, és erre még vissza fogunk térni a választások után is, mert ez nem maradhat annyiban. Szóval kijátsszák a magyarellenességet, de nem csak egyszerűen kijátsszák, hanem magyarellenesek. Csak ilyenkor kikönyököl belőlük az, ami bennük van. Ezt komolyan kell venni, mert ha lehetőséget kapnak, közjogi értelemben hatalmat kapnak, akkor ők ezeket a programokat végre fogják hajtani.
– A virtuális térben a sok támogató üzenet mellett sok a gyűlölködő szöveg is. Hogyan lehet mindezt kezelni?
– Nincs erre módszerem, de igazából senkinek nincs erre módszere, mert ott vannak a trollok, a sértődött, frusztrált emberek, sokszor nem lehet tudni, hogy ki áll mögöttük. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem létezik elégedetlenség, de az internetes illetve virtuális valóság az a fajta fórum, hogy oda mindent, ami az emberben benne van, a legbrutálisabb módon megfogalmazva kijelentse. A technikai globalizációnak ez a nagyon rossz hozadéka – polarizálódik a társadalom. Valószínűleg ezek a vélemények korábban is léteztek, de ha szabad idézni Umberto Ecot, akkor annakidején ezek a vélemények a kocsmaasztalnál hangzottak így el, s egy idő után rászóltak a polgárra, hogy hagyja abba, s egy idő után kirakták a kocsmából vagy nem töltöttek neki még egy fél decit. Ez most az interneten zajlik, ahol senki nem mondja, hogy hagyd abba. Ez nyilván megmérgezi a közhangulatot. Én mégis azt látom, hogy a normalitás többségben van. Nem azok vannak többségben, akik gyűlöletet keltenek, hanem azok, akik egy normális életet akarnak, amibe belefér a véleménykülönbség, amire szükség is van, de nem fér bele a gyűlölködés meg az ocsmány köpködés.
– Mit üzen a potenciális magyar választóknak, a bizonytalanoknak, hogy miért fontos mégis elmenni szavazni?
– Azt szoktuk mondani, és ezt nagyon komolyan is gondolom, hogy az is jól jár velünk, aki nem ért mindenben egyet velünk, vagy többé-kevésbé másképpen látja a világot, mert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mindig a magyarok oldalán állt és a magyar érdekeket képviselte, a magyarok hangja volt. Másrészt mert bebizonyította, hogy kormányzatban, önkormányzatban mindenkiért cselekedni akar, az önkormányzatokban, ahol mi vezettük, nem tettünk különbséget magyar és magyar között, hogy ki kivel szimpatizál, magyar és román között, magyar és cigány között, magyar és sváb között, és mondhatnám a példákat Szatmárnémetitől, ahol fantasztikus fejlődés tapasztalható évről évre, Sepsiszentgyörgyig, Marosvásárhelytől akármelyik közeli vagy távolabbi kisebb vagy nagyobb településig. Ezért azt mondjuk, hogy 2024-ben a jó választás az, ha az RMDSZ-t támogatják, velünk ők is jól járnak.
– A család, a gyerekek hogyan élik meg ezt az időszakot, amikor sokat van távol?
– A gyerekeknek a legnehezebb ilyenkor, mert el kell tudni mondani az ő nyelvükön, miért nem vagy otthon, vagy miért vagy otthon keveset, de hála Istennek mindkét gyerekem elfogadja, bár nagyon sokszor mondják, hogy ma van az utolsó nap, amikor elmehetsz itthonról. Azt a kérdést is fölteszik, hogy miért nincs itt a parlament Kolozsváron. Mondtam nekik, hogy az irány az jó, de most egyelőre nem abban a filmben vagyunk. Nehéz nekem is, nekik is, hogy én nem vagyok ott, amikor a legszebb gyerekéveik zajlanak. Szükségük van arra, hogy velük legyek. De csak a köszönet meg a hála hangján tudok beszélni, mert a gyerekek megértik, és a nehezét a feleségem viszi, nélküle ezt nem lehetne csinálni.
– 1990 óta az RMDSZ-re szavazni annyi, mint a tulipánra szavazni. Kedvenc virága lenne a tulipán?
– Igen, mindenféleképpen.
Fotó: Facebook
