Lehet jelentkezni a Kisebbségvédelem Európában nyári egyetemre

Lehet jelentkezni a Kisebbségvédelem Európában nyári egyetemre
A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2020-ban immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet, idén rendhagyó módon online formában. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a külhoni magyarok jog- és érdeksérelmeivel érdemben foglalkozni.

A nyári egyetem tematikájában a kisebbségvédelem nemzetközi és uniós jogi vetületeire, a nyelvhasználat és az oktatási jogok kiterjesztésének kérdéskörére, valamint a kisebbségek politikai képviseletének témakörére fókuszál. Előadónak olyan jogászokat, politológusokat, szociológusokat és politikusokat kérnek fel, akik a terület elismert szakértői, széleskörű tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek. A képzés elméleti és gyakorlati jellegű oktatási modulokat is tartalmaz, külön figyelmet fordítva a jogkiterjesztésre és a jogtudatosságra. A képzés nyelve magyar.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a nyári egyetem által olyan szakmai műhelyt kíván biztosítani a hallgatóknak, ahol lehetőségük nyílik az egymással, valamint az oktatókkal történő párbeszédre, tapasztalatcserére, emellett elmélyíthetik a nemzetközi, valamint uniós kisebbségvédelemre vonatkozó ismereteiket. Az előadásokon kívül kiscsoportos online foglalkozások és konzultációk, mentorálás is lesz.

A nyári egyetemet 2020. augusztus 3-7 között szervezik, a részvétel ingyenes. A nyári egyetem elvégzésének feltétele az összes előadáson való részvétel, valamint az elküldött, illetve közösen megbeszélt feladatok teljesítése.

Elsősorban joghallgatók jelentkezését várják, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak is lehetővé teszik a részvételt. Részvételi korhatárok: 20-35 év.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok: a Kisebbségi Jogvédő Intézet honlapjáról (www.kji.hu) letölthető regisztrációs ív; magyar nyelvű, fényképes szakmai önéletrajz; motivációs levél; hallgatói jogviszony igazolás (alap, mester, osztatlan vagy doktori képzésről), illetve végzett jelentkezők esetén a diploma másolata. A pályázati anyagot az npkikjinyariegyetem@gmail.com e-mail címre kérik elküldeni. Jelentkezési határidő: 2020. május 31.

A felhívásban szereplő feltételeknek megfelelő és hiánytalan pályázati anyagot benyújtó pályázókkal a nyári egyetemet szervező intézetek munkatársai Skype vagy más videóbeszélgetésre alkalmas program segítségével előre egyeztetett időpontban rövid interjút készítenek, rugalmasan egyeztetett időpontban. Ennek célja a pályázók szakmai felkészültségének felmérése. Az interjúkat várhatóan 2020. június 10-15. között ejtik meg.

Az interjúkat követően megtörténik a nyári egyetemre felvételt nyert pályázók kiválasztása. A pályázók kiértesítése előreláthatólag június 20-án történik meg.

További információkért forduljanak bizalommal Benda Vivienhez, a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársához a benda.vivien@kji.hu emailcímen, vagy Fülöp Izabellához, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársához a izabella.fulop@bgazrt.hu emailcímen.

További friss információkat a szervező intézetek Facebook-oldalán lehet találni.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Júniustól kezdődően azok a állampolgárok, akik elvesztették gépkocsivezetői jogosítványukat, vagy az okmányuk megsérült, közvetlenül a http://dgpci.mai.gov.ro internetes oldalon elérhető online szolgáltatáson keresztül igényelhetnek másolatot, és nem kell személyesen megjelenniük az ügyfélszolgálatnál. Az Agerpres hírügynökség közölte: a rendőrség szombaton kiadott közleménye szerint az online ügyintézés elsődleges feltétele a felhasználói fiók megnyitása a http://dgpci.mai.gov.ro oldalon.

Közhír