A Farkas utca és Egyetem utca felújítása során kipattant botrányok is arra világítanak rá, hogy városunk polgármestere összetéveszti az összehangolás, egyensúlykeresés különben hasznos műfaját a kisstílű lavírozással. Boc nem konszenzust keres az elkövetkező évtizedek városképének megalapozása, az erre vonatkozó stratégiák, tervek kivitelezése érdekében, hanem a „mindenkit jóllakatni”, az éles helyzeteket elcsitítani elve alapján taktikázik a következő évi választások szempontjából. Ami egészen más perspektíva. És más logika. A négy évre, egy mandátumnyi időszakra előrelátó politikusé, nem pedig a jövőbe mutató fejlesztés elve mellett elkötelezett városvezetőé. (A metró nem „jövőbe mutató”, hanem „nagyon távoli jövőbe mutató”, aminek a sikere-kudarca már nem Bocnak ketyeg. Ő a megépítés reményével, hitével sáfárkodik…)
A Mossfern Arhitectura tervezőiroda 2018-ban nyerte el a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a Romániai Építészkamara erdélyi fiókja által meghirdetett pályázatot a régi Kolozsvár két patinás utcájának felújítására is. Vélhetően Emil Boc maga is a terv részletes ismeretében adta áldását a projektre. Akkor a városvezető nem akadt fenn azon, hogy a román felvilágosodás képviselőinek emléket állító, az Erdélyi iskola néven ismertté vált szoborcsoport lekerül a talapzatról az új elképzelés szerint. Nem tartotta méltatlannak, a román nemzeti érzékenységét sértő gesztusnak ezt a módosítást.
A tervezők erre vonatkozó ötletéről hosszú és értelmes szakmai vitát lehetne folytatni a magát a világra nyitottnak, felvilágosultnak tartó Kolozsvár nagynyilvánossága előtt, de ez talán még hátra van. A szakmai vita helyét sajnos időközben másféle szópárbaj vette át néhány hónapja, mégpedig politikai indíttatású, annak is a legsovénebb változata. Lényege durván összefoglalva: a magyarok (Macalik Arnold építészre, a tervezőiroda munkatársára utalva) a románok számára jelképértékű szobrokat gyaláznak a polgármester szeme láttára. Eredmény? Emil Boc a nacionalista szólamokkal felpiszkált közvélemény nyomására visszatáncolt. Saját korábbi döntését sunyin felülbírálva bejelentette: a szobrok visszakerülnek a talapzatra.
Kisvártatva következett a fa-botrány is, amely, úgy tűnik, a magyar közvéleményt is megosztja. Hiába, városi ember valahogy másként becsüli a zöldövezetet, számunkra nem olyan természetes, hogy a házból kilépve fű, fa, virág fogad, ezért minden lehulló levél, istenőrizz kivágott fa láttán beindul a zsigeri tiltakozás, hevesebben reagálunk, mint azok, akik úgy szocializálódtak, hogy az élővilág tartozékai csupán fogyóeszköz-kategória.
Macalik Arnolddal tavalyelőtt készült interjúnkban külön kiemeltük a faállomány kezelésével kapcsolatos, már akkor elkezdődő vitát. (Nem a fákat irtanák, az értékeket emelnék ki a Farkas utcában, Szabadság 2021. március 12.) A szakember elmagyarázta, hogy a csenevész, beteg fákat helyettesítenék. Elmondta, a zsűri nemcsak elfogadhatónak tartotta, hanem értékelte a faállományra vonatkozó javaslatokat. Én Macalik Arnoldnak akkor is elhiszem, hogy ez a járható út – bármennyire is ösztönösen visszautasítok mindenféle „csenevész”élőlény eliminálására vonatkozó javaslatot -, ha a zsűri nem emeli ki pozitívan a facsere ötletét. Macalik személye ugyanis számomra garancia arra, hogy a növényzet számára valóban érték, és ok nélkül nem bánt fákat.
Ezt a bizalmat azonban Emil Bocnak nem tudom megelőlegezni. A polgármester keddi sajtótájékoztatóján megint egy nagyot alakított „a káposzta is megmaradjon, a kecske is jóllakjon” műfajban. A fák nagyrésze érintetlen marad, ez a tiltakozó civilek számára is győzelem, a szakma is lenyugodhat, legfennebb kicsit enged a „koncsepción”. Win-win helyzet, mindenki elégedett, és ekként is pecsétel majd a jövő évi választásokon, gondolhatja. Mindeközben - személyes tapasztalat! – csak az nem szerez meg fakivágásra engedélyt Kolozsváron, akinek nincs ideje utánajárni. Belvárosi udvar, két szerencsétlen fa, mégpedig az invazív fajtából, de zöld volt, árnyékot tartott, egyetlen bűnük, hogy levelük behullott a szomszéd ereszébe eldugaszolva azt. Mi sem természetes egyeseknek, hogy ilyenkor nem az ereszt, vagy a fa alatti kocsit -, mert erre is volt példa – tisztítják, hanem kivágatják a fát. Az illetékes hivatal szó nélkül megadja az engedélyt, és ironikusan hozzáfűzi: a szomszéd majd pótolja, ültessen fát oda, ahonnan nem fú a szél, vagy mi… (Mert ezt valaki a hivatalból ellenőrzi, ugye?) És ezek csak a kis, banális ügyek.
Valahogy nincs bizalmam a civilekben sem. Ha ugyanis ilyen elszántsággal kötözték volna magukat a Farkas/Kogalniceanu utcai Nemes-Bethlen palota Petőfi/Avram Iancu utcára nyíló kertjének százados faritkaságaihoz, ma az a koporsó-hotel nem rondítaná a városképet. Hol voltak akkor?
A kompromisszum-készség egy vezetőnél erény. A jellemtelenség és sunyiság nem az. Lehet viszont előny. Különböző helyzetekben. Vagy versenyekben. Mint amilyen a megüresedő államelnöki székért is hamarosan indul. Amivel kapcsolatban Emil Boc neve ismét komolyan felmerült….
