Kulturális örökségünk jövője digitálisan (is) biztosítható

Kis betekintés Wass Ottilia hagyatékába: a grófnő halotti ruhának szánt öltözéke

MITU MELINDA

Egy tavaly óta tartó nagymértékű múzeumi digitalizálási projektnek köszönhetően számos nagybecsű műtárgy került (újra) elő a kolozsvári történelmi múzeum kincsesládáiból. Az E-cultura: Biblioteca digitala a Romaniei  leendő adatbázis feltöltésére beküldött kulturális javak (leírásai) között magyar személyiségek (Kossuth Lajos, Bem József, Teleki Sándor, Kuun Géza, Wass Ottilia stb.) személyes tárgyai, valamint szép múltú egyesületek (Erdélyi Múzeum-Egyesület, a kolozsvári 1848-49-es Országos Történelmi Ereklye-Múzeum Egyesület, Erdélyi Kárpát-Egyesület) és az általuk létesített múzeumok darabjai is szerepelnek. Olyan műkincsek, amelyek már önmagukban is szépek, egyediek, érdekesek, de az általuk közvetített adatok, történetek csak növelik páratlan értéküket.

Ilyen rendkívüli muzeális értékek lesznek majd hamarosan hozzáférhetők a fent említett digitális platformon Wass Ottilia (1829-1917) hagyatékából is.

Mint ismeretes, a nagy műveltségű, művészetpártoló, régiség kedvelő grófnő 1911. évi végrendeletében az Erdélyi Múzeum-Egyesületre hagyta kolozsvári főtéri házát és annak berendezését, műtárgyait.

A hagyaték első számbavétele még 1917 tavaszán megtörtént, röviddel a grófnő halála után, de a világháború, valamint az impériumváltás nehéz évei sokáig késleltették az értékek bejegyzését. Ezek rendezésére, leltározására 1924-ben és  1943-1944-ben került sor. Az EME Érem- és Régiségtárának V., VI. és VII. beszerzési naplójában összesen 1227 tétel szerepel. 

A fennmaradt régiségek számosak és változatosak. Vásárlásainak, megrendeléseinek, valamint utazásainak köszönhetően a grófnő különböző történelmi korok szépségeivel és ritkaságaival gazdagította otthonát. Hagyatékában éppúgy fellelhetők régészeti különlegességek, mint középkori fegyverek és ékszerek, 18-19. századi textíliák, fajansz-, porcelán-, majolika- és üveg dísztárgyak, vagy érdekes hangszerek, fényképek. „Kavics Athénból”, „cseréptöredékek Mykénéből”, „római mozaik téglák”, „velencei csillár”, vagy „japánízlésű” lakkozott fatárgyak.

Az értékek közül kitűnnek a bútordarabok. „Wass Otília hagyatékával az EME egy bő évszázad változó bútordivatját tükröző gazdag gyűjtemény tulajdonosa lett – írja Vincze Zoltán történész A kolozsvári régészeti iskola a Posta Béla-korszakban (1899-1919) című könyvében – amelyben a barokk, klasszicista, Lajos Fülöp-, viktoriánus, szecessziós stílus darabjai adtak egymásnak találkozót: íróasztal, kézimunkaasztal, kabinetszekrény, könyvállvány, angol szalongarnitúra.” (lásd Vincze, 212)

A hagyaték műkincsei Wass Ottilia hozzáértéséről és kiváló ízléséről tanúskodnak. És nemcsak amiatt nagyszerűek, mivel több évszázad lenyomatát tükrözik, hanem mert közülük több is híres-neves erdélyi személyiségekhez fűződik.

A Wass Ottilia hagyaték pompás darabjainak számít a grófnő halotti ruhának szánt öltözéke is. Rövid ismertetőnkben ezekre a textíliákra szeretnénk kitérni.

Az EME Érem-és Régiségtárának VII. beszerzési naplójában az alábbi leírás szerepel a tárgyakról: „Gr. Wass Ottilia halotti ruhája; ez elő volt készítve, de nem ebben temették el, hanem a Múzeum-Egyesület csináltatott egyet. A ruha nincsen összevarrva, hanem az egyes részeket csak rá kellett volna teríteni. Lehetséges, hogy nincs meg valamennyi darab.”  (Beszerzési napló VII. 1943. 27).

Az öltözék az alábbi ruhadarabokat és kiegészítőket tartalmazta: „a) gyönggyel kivarrt fekete selyem mellény; b) fekete bársony retikül; c) 5 drb. fekete selyemcsíkos fátyol: szoknyarészek, ujjak; d) fekete bársony szalagokból és csipkékből összeállított mellény és két ujj; e) fekete selyem fejkötő fátyollal; f) fekete, fehérhímzéses fátyollal borított kis fejkötő, amit a másikra tettek rá a kontyra;  g) hosszú csipkegallér, fekete; h) 4 drb. gyöngycsipke, ezeket a szoknyára tették; i) konytfésű, áthúzott bársonyszalaggal.”

Az EME muzeológusainak az öltözék megőrzésére vonatkozó döntését illetően teljesen helytállónak tartjuk Vincze Zoltán történész magyarázatát, miszerint ez csakis a grófnő iránti kegyeletből történhetett, hiszen ekképpen az öltözék „az Érem- és Régiségtárban emlékeztetett az EME nagy jótevőjére”. (lásd Vincze, i. m., 238).

Napjainkban pedig nem is szükséges hosszan magyarázni, mennyire  örvendetes, hogy ezen régi, egyedi női díszruha fennmaradt. A fátyol-, selyem- vagy bársony anyagokból készült, csipkével, gyöngyhímzéssel vagy zsinórdíszítéssel gazdagított ruhadarabok híven tükrözik a 19-20. századforduló divatját, a historizmus és szecesszió díszítő elemeinek szoros kapcsolatát, valamint Wass Ottilia nemes eleganciát kedvelő stílusát. Elérzékenyülten gondolhatunk arra is, hogy maga a grófnő választhatta, rendelhette, rendezgette őket.

Wass Ottilia halotti ruhának szánt öltözéke tehát rendkívüli muzeális értéket jelent az utókor számára. A gyönyörű textíliák leendő kiállítások fénypontját képezhetik, történetüknek és a régmúlt idők hangulatát remekül visszavarázsoló tulajdonságaiknak köszönhetően.

Az alábbiakban bemutatunk néhány ruhadarabot a halotti öltözékből:

Fekete színű, vastag atlaszselyemből készült, rövid ujjú női kiskabát. Elülső és hátsó oldalán, valamint a galléron növényi motívumokat visszaadó gyöngyhímzés. A kabátszegélyei kétsoros, sűrű gyöngyhímzéssel és számos gyöngy függődísszel. Az ujjak teljes felülete sötétbarna vékony csipkével van bevonva és apró, lapos gyöngyökből kialakított mértani alakzatokkal és virágokat utánzó mintákkal kihímezve. A gallér belső részén két címke is található a „Nouveautes de Confection” (a „konfekció újdonságai”) és „Fehér Gyula/Budapest/Váczi utcza 16.” feliratokkal,  amelyek arra utalnak, hogy a kabát a legújabb francia divat szerint készült, és egy budapesti női divatáru üzletből származik. (Köszönetet mondok a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársainak, Kollár Csilla, Mátyás Eszter és Apor Eszter muzeológusoknak a leírásban nyújtott segítségért).

„5 drb. fekete selyemcsíkos fátyol: szoknyarészek, ujjak.”

Ezen textíliák esetében kissé bonyolultabb a helyzet. Figyelembe véve a beszerzési naplóban lévő magyarázatot, miszerint a darabokat csak „rá kellett volna teríteni” a grófnő holttestére, lehetséges, hogy három fátyoldarabnak kellett volna képeznie a szoknyát és kettőnek pedig afféle ruhaujjakat (habár ez szükségtelennek tűnik, ha az „előkészített” másik két női felsőre gondolunk). A későbbiekben viszont, az 1980-90-es években (?), az öt fátyoldarabot összevarrták (sajnos nem rendelkezünk a döntésre vonatkozó adatokkal), és ezek jelenleg is egy szoknyát képeznek, a derékrészén eldolgozatlan szegélyekkel. 

Fekete színű bársony szalagokból és krémszínű csipkesávokból összevarrt blúz. Elülső és hátsó részét öt bársony szalag és négy csipkesáv, oldalait pedig egy-egy bársony szalag és két-két csipkesáv alkotja. A blúz gallérja szintén bársonyból készült, csipkedíszítéssel. A blúzhoz két hosszú ujj is tartozik, mindkettő két fekete színű bársony szalag és három krémszínű csipkesávból. A leltárkönyvi magyarázat ezekre a részekre is érvényes lehet, miszerint az ujjakat szándékosan nem rögzítették a blúzhoz, hogy a grófnő holttestére lehessen őket teríteni. 

Fekete, fehérhímzéses fátyollal borított kis fejkötő, amit a másikra tettek rá a kontyra

Fekete bársonyból készült tarsoly, elülső részén zsinórdíszítéssel, alján széles selyemmasnival

Fotók: Alexandru Rădulescu