Anders Olsson, az irodalmi Nobel-bizottság elnöke elemzésében – amelyet Olsson betegsége miatt az eseményen a bizottság egyik tagja ismertetett – Krasznahorkai nagyszabású életművének több regényét és egy elbeszéléskötetét emelte ki.
Felidézte, hogy Krasznahorkai Gyulán született, és ennek a dél-alföldi, román határ menti világnak a hangulatát idézte meg Sátántangó című első regényében, amely Magyarországon 1985-ös megjelenését követően irodalmi szenzációvá vált, és amelyből 1994-ben a szerző forgatókönyve alapján Tarr Béla forgatott világhírű filmet.
A Háború és háború című regényében a levéltáros Korin György New Yorkba, a „világ közepébe” utazik, hogy egy az archívumban felfedezett rejtélyes eposzt bemutathasson a világnak. Olsson kiemelte, hogy Krasznahorkai prózája a hosszú, kanyargós, pontok nélküli mondatokkal jellemzett, folyékony szintaxis felé fejlődött, amely mára már a szerző védjegyévé vált.
A Báró Wenckheim hazatér című, 2016-os művében a hangsúly a hazatérésen van. Az irodalmi hagyományokkal szívesen játszó Krasznahorkai Dosztojevszkij egyik hősét idézi meg a reménytelenül szerelmes, szerencsejáték-függő báróban, aki az Argentínában töltött évek után hazafelé tart Magyarországra. A regény csúcspontja, amely sok szempontból komikus csúcspont is, a helyi közösség által a bárónak rendezett örömteli fogadás, amelyet a melankolikus főszereplő minden áron el akar kerülni.
Ezekhez az „apokaliptikus” eposzokhoz egy ötödik mű is hozzáadható a 2021-ben megjelent Herscht 07769, amely „egyetlen lélegzetvétellel íródott az erőszakról és a szépségről, amelyek »lehetetlenül« kapcsolódnak egymáshoz” – fogalmazott Olsson. Kiemelte, hogy a Herscht 07769-et a német társadalmi zavargások pontos ábrázolása miatt a kortárs német irodalom egyik legnagyobb regényének tartják.
A szerző második műve, Az ellenállás melankóliája egy alföldi kisvárosban játszódik, ahová vándorcirkusz érkezik. A regény megjelenése után Susan Sontag amerikai kritikus Krasznahorkait az „apokalipszis mesterévé” koronázta. „Álomszerű jelenetek és groteszk karakterábrázolások segítségével Krasznahorkai László mesteri módon mutatja meg a rend és a rendezetlenség közötti brutális küzdelmet” – fogalmazott Olsson.
Az abszurdizmus és a groteszk túlzás írója
„Krasznahorkai László a Kafkától Thomas Bernhardig nyúló, az abszurdizmus és a groteszk túlzás által jellemzett közép-európai hagyomány nagyszerű epikus írója. De több is rejlik benne: keleti hatások is megmutatkoznak műveiben, amelyek hangvétele szemlélődőbb, finoman hangolt” – értékelte Olsson a Nobel-díj honlapján is közzétett méltatásában.
Hozzáfűzte, hogy az író Kelet felé fordulását is több mű jelzi, amelyet kínai és japán utazásainak mély benyomásai ihlettek. 2003-as regénye, az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó egy Kiotóban játszódó rejtélyes történet, erőteljes lírai részekkel. A mű előzményének tekinthető a Seiobo járt odalent (2008) című, tizenhét novellából álló, Fibonacci-sorozatban elrendezett gyűjtemény, amely a szépség és a művészi alkotás szerepét vizsgálja a vakság és a mulandóság világában. Krasznahorkai öt eposzával együtt ez a műve is legfontosabb alkotásai közé tartozik – hangsúlyozta a Nobel-bizottság elnöke.
Krasznahorkai László sokoldalúságát és irodalmi sokszínűségét bemutató lenyűgöző műveként említette még a szerző 2018-ban megjelent Aprómunka egy palotáért - Bejárás mások őrületébe (2020) című regényét is, amely Manhattanben játszódik, ahol az egykor ott élt nagy Herman Melville szelleme és fanatikus rajongói kísértenek.
A kilencvenes évektől szinte állandóan „útközben” van
Krasznahorkai László 1954. január 5-én született Gyulán. Az érettségit követően a szegedi, majd a pesti egyetemen hallgatott jogot, és elvégezte az ELTE magyar-népművelés szakát is, diplomamunkáját Márai emigrációs pályájáról írta. 1977 és 1982 között a Gondolat Könyvkiadó dokumentátora volt. 1982-től írásaiból él. Első írása, a Tebenned hittem című elbeszélés 1977-ben a Mozgó Világ hasábjain jelent meg. Első regénye az 1985-ben napvilágot látott Sátántangó, amelyben az egyetemes pusztulás víziójához rendelte hozzá a kíméletlen pontossággal megrajzolt realitást. A kritika által nagy elismeréssel fogadott könyvet követte első novelláskötete, a Kegyelmi viszonyok 1986-ban.
A nyolcvanas évek közepétől Tarr Béla filmrendező alkotótársaként forgatókönyvírással is foglalkozott, első közös munkájuk, a reménytelenséget és elmagányosodást megjelenítő Kárhozat volt. Tarr készítette el a Sátántangóból a mindmáig leghosszabb, hét és fél órás magyar filmet is. Együttműködésüknek köszönhető az író Az ellenállás melankóliája című regénye alapján készült Werckmeister harmóniák, majd A londoni férfi (Georges Simenon regénye nyomán) és A torinói ló, amelyet a rendező életműve befejező darabjának szánt, s amely 2011-ben elnyerte a Berlini Filmfesztiválon a zsűri nagydíját. Az ellenállás melankóliája alapján készült Eötvös Péter utolsó, Valuska című operája (2023).
Krasznahorkai a kilencvenes évek elejétől szinte állandóan „útközben” van, magyarországi és németországi tartózkodásai közben hosszabb-rövidebb időt töltött Európában (Svájc, Anglia, Görögország, Dánia, Olaszország), az Egyesült Államokban, valamint Japánban és Kínában is. Írásművészete is jórészt az utazásai közben szerzett élményeiből, tapasztalataiból táplálkozik, műveiben a tér, a távolságok, az elzártság nagy szerepet játszanak.
Az ellenállás melankóliája című 1989-es regénye óta szinte minden évben új könyvvel jelentkezik, ezek között elbeszéléskötet (Az urgai fogoly, Megjött Ézsaiás, Seiobo járt odalent, Az utolsó farkas) és regény (Háború és háború; Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó; Rombolás és bánat az Ég alatt; Báró Wenckheim hazatér; Herscht 07769) egyaránt megtalálható. Művészeti írásaiból Este hat; néhány szabad megnyitás címmel 2001-ben publikált kötetet. 2010-ben jelent meg az ÁllatVanBent című könyve, amelynek megírására Max Neumann képzőművész egyik képe, egy négy fal közé bezárt állat kitörési kísérlete ihlette. 2012-es könyve, a Nem kérdez, nem válaszol az elmúlt húsz évben magyar és külföldi lapoknak adott interjúiból nyújt válogatást, és műhelytitkokról, keletkezéstörténeti érdekességekről is olvashatunk benne. 2019-ben jelent meg Mindig Homérosznak című, összművészeti alkotásként definiált műve, a szöveghez Max Neumann festett képeket és Miklós Szilveszter szerzett zenét. Legutóbbi munkája a 2024 elején megjelent Zsömle odavan című szatirikus hangvételű regénye. Novemberben jelenik meg A magyar nemzet biztonsága című regénye.
Krasznahorkai művészetét kritikusai vizionárius vagy mágikus realizmusnak nevezik. Minden munkáját kompozíciós kiegyensúlyozottság, arányérzék, erősen intellektuális jelleg, az elbeszélő személytelensége, mintegy történeten kívülisége jellemzi, prózája többek között Kafka, Faulkner, Márquez és Bernhard szövegvilágával és szemléletformáival rokon.
Kolozsváron elárulta, soha nem akart író lenni
2019 márciusában a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Doctor Honoris Causa címmel tüntette ki Krasznahorkai Lászlót. Az ünnepség apropóján aznap a BBTE Aula Magna termében közönségtalálkozót szerveztek. A beszélgetésen akkor Krasznahorkai László elmesélte, amikor kamaszkorában el kellett döntse, hogy prózát vagy lírát írjon, úgy érezte, nem érdekes önmaga számára annyira, hogy lírában fejezze ki magát. „Mindenki más érdekesebbnek tűnt, mint én magam, ezért döntöttem a próza mellett”, mesélte. Ugyanakkor kiemelte, soha nem akart író lenni, mert az írói léttel közéleti szerep is jár, amelyet nem akart vállalni. „Azért lettem mégis író, mert mindig szerettem az irodalmat. Úgy éreztem, hogy a szó maga képes arra a mágikus tettre, hogy ne csak ábrázolja valamilyennek a valóságot, de hatással is legyen rá” – mondta Krasznahorkai.
Az író bevallotta: akkor úgy gondolta, minden írónak csak egy könyvet kell írnia, hiszen a művész feladata az, hogy világot teremtsen, nem az, hogy szórakoztasson. Csak azért jelent meg több könyve, mert a már megjelent köteteket újraolvasva rájött, hogy mind rosszak, így újabb és újabb szövegeket kellett írnia, hogy megszülethessen az egyetlen, igazi. Krasznahorkai bevallotta, a Sátántangót eredetileg nem is akarta kiadni, egy író beszélte rá arra, hogy jelentesse meg. „Ezután már nem volt megállás a lejtőn”, fogalmazott.
