Kolozsvár első barokk épülete
Tóth Gödri Iringó már a séta elején kiemelte, hogy nem a templomok aranyozott világába fogja elkalauzolni a résztvevőket, hanem elsősorban a paloták, udvarházak, nemesi reprezentáció világát szeretné bemutatni. Hangsúlyozta, hogy ez a korszak háttérbe szorul a középkor és a reneszánsz mellett, pedig a kincses városban található barokk épületek legalább ugyanennyire fontosak, mint az előző korokból származók.
A sétavezető először azt mesélte el röviden, hogyan jelent meg a barokk stílus Kolozsváron, illetve ennek milyen jelentősége volt. „A barokk Kolozsvár története akkor kezdődik, amikor 1687. októberében a város ellenállás nélkül megadta magát a Habsburgoknak, akik ezt követően mindent megtettek azért, hogy Kolozsváron és Erdélyben is megszilárdítsák és kifejezzék uralmukat. Ezért a barokk, a Habsburg birodalomba való betagolódás által, egy Nyugatról és Közép-Európából érkező irányzat volt, amely a bécsi udvart jelképezte. Másfelől ez az időszak az ellenreformáció (rekatolizáció) időszaka, ekkor érkezett ide a jezsuita rend is” – mesélte Tóth Gödri Iringó még a Szent Mihály-templom előtt, amely ékköve a városnak, és egyes részeiben a barokk stílust fedezhetjük fel.
A jezsuita rend szilárdította meg Kolozsváron ezt a stílusirányzatot, az első barokk épület is a rendhez fűződik: a mai nevén Piarista templomként ismert épületet 1718–1724 között építették fel, így ez volt az első nagy, az új stílusirányzatot követő épület a városban. A templom előtt egy szintén barokk teret is kialakítottak, amelyen az oktatási intézmények, kollégiumok, tanári lakások kaptak helyet. A tér közepén egy Mária–oszlop állt, amelyet 1734-ben emeltek a pestis áldozatainak emlékére, illetve azért, hogy kifejezzék hálájukat a betegség városból való eltűnéséért. Az oszlopot a kommunizmusban áthelyezték a Szentpéteri templom mögé, ma sérült állapotban látható.
A várost elfoglaló Habsburgok a Fellegvár megépítésével akarták hatalmukat megerősíteni, ahova egy erődítményt készültek építeni, amelynek terveit Giovanni Visconti építész készítette, majd 10 év alatt, 1713–1723 között építették fel. „A váraknak mindig védelmező funkciójuk volt, a külső ellenségtől óvta a várost. Ám Kolozsvár esetében nem erről volt szó, itt inkább felügyeletet biztosított a város felett” – mondta el a sétavezető.
A városlakók nem kedvelték a fellegvári erődítményt, hisz amellett, hogy őket vigyázták, felügyelték onnan, még 5800 munkanapot is kellett annak megépítésére áldozzanak. Mindemellett a domb, amelyre épült, az egyik legtermékenyebb területe volt a városnak: az aljában szántóföldek, a dombon pedig szőlős volt. A Habsburgok, amikor elkezdték az erődítmény építését, még azt sem engedték meg a városlakóknak, hogy a termést begyűjtsék, a szőlőt leszüreteljék – részletezte a művészettörténész, majd átvezette a sétán résztvevőket az első jelentős világi épülethez.
Bánffy-palota: a kolozsvári nemesi paloták példaképe
A Fellegvár beépítése és a Piarista templom felállítása után sokáig szünetelt a barokk stílusirányzatot követő házak építése Kolozsváron, az építkezések csak az 1770-es években folytatódtak, amikor az első jelentős világi barokk épület munkálatai kezdődtek.
Az Erdélyi Királyi Guberniumot 1791-ben Kolozsvárra helyezték át Nagyszebenből. Ezt Bánffy György korábban már „megsejtette”, így 20 évvel azelőtt, az 1770-es években nekifogott egy városi lakás megépítéséhez, amely megfelelően reprezentatív legyen ehhez a képviselethez és szerepkörhöz, illetve megpróbálta „elintézni”, hogy a kormányzósági szerepet is a palota képviselje.
Az épület terveit Johann Eberhard Blaumann német építész készítette, aki Nagyszeben városi építésze is volt abban az időben. Bánffy Györggyel még Nagyszebenben kötöttek barátságot, így vállalta el a városi rezidencia megépítését, illetve a bonchidai kastélyon is dolgozott később. Mivel az építészt annyira lefoglalta a kolozsvári nemesi palota építése, a nagyszebeni városi tanács felfüggesztette állásából.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!
