Klónok harca

Klónok harca
A liberálisok kongresszusa több tényállásra is rávilágított. Az egyik, hogy a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) is legalább annyira sújtja a káderhiány és a színvonaltalanság, mint a szociáldemokratákat. A Romexpoban megtartott tisztújítás sokkal inkább pankrációhoz hasonlított, mint politikai vitához. Az indulatok annyira elborították a pártaktivisták agyát, hogy főleg Ludovic Orban támogatói nem vették észre, viselkedésükkel nem csak saját jelöltjüket, hanem saját pártjukat is lejáratják.

Az ott történteknek nem volt semmi köze a demokráciához. Ez elsősorban azért történhetett meg, mert a pártok általában ma már annyira gyenge minőségű káderekkel rendelkeznek, hogy igényes vitáról szó sem lehet. Haldoklik a vitakultúra éppen abban a pártban, amely csaknem 150 éves múltja alatt nagyformátumú politikusokat adott. Nem tegnap vagy tegnapelőtt kezdődött el a liberálisok romlása, hanem jó pár évvel ezelőtt, amikor összeolvadtak a szociáldemokratáktól érkező Demokrata Liberális Párttal (PDL). Akkor történt meg a „génmódosítás”, így alaposan megkérdőjelezhető, hogy a mai PNL ugyanaz a liberális párt-e, amely a rendszerváltozás után alakult újra. Sokat veszített tartásából akkor is, amikor elvesztette a Călin Popescu Tăriceanu által képviselt szárnyat, úgyhogy a PNL nem most halt meg, ahogyan Mihai Șora filozófus mondta, hanem az elmúlt tíz évben, amikor Crin Antonescu azóta is rejtélyes módon kiszolgáltatta Klaus Iohannisnak.

 

A szombati kongresszuson hatalomra került Iohannis-féle liberális elitet a kirakatból az a Florin Cîțu fogja irányítani, aki eddig nem tűnt ki komolyabb politikai teljesítménnyel. Kurtán-furcsán pár év alatt felfutott a legmagasabb szintre. Ugyanezt a pályát járta be Klaus Iohannis is, így Cîțu szó szerint egy Iohannis-klón. A Gyűrűk Ura ezentúl a Cotroceni-palotából fogja a háttérből kézivezérléssel irányítani a Victoria-palotát is. Mindig különleges balkáni hangulatot adott a román belpolitikának ez a paloták közötti acsarkodás, amely lépten-nyomon izgalmas cselszövésekben, fondorlatokban, árulásokban nyilvánult meg. Iohannis most azt reméli, hogy a Victoria-palotában ezentúl nem fognak ellentmondani neki, hanem végrehajtják az utasításait. Iohannisnak sikerült kivégeznie Ludovic Orbant, akinek ezzel lezárult politikai karrierje, a PNL-ben ugyanis vélhetően már nem lesz vezető szerepe, a liberális párton kívül pedig nincs számára tér.

A kongresszus utáni belpolitikai helyzet cseppet sem egyszerűbb, mint amilyen a kongresszus előtt volt. Florin Cîțu kormánya még megbukhat, ebben a tekintetben fontos a várhatóan ma megszülető alkotmánybírósági döntés az USR PLUS és az AUR bizalmatlansági indítványáról. De ha meg is bukik a kabinet, Iohannis akkor sem fogja kiengedni a kezéből a hatalmat. Az előrehozott választások előidézése nagyon nehézkes folyamat, a pandémia kellős középen senki nem fog akarni valójában határidő előtti megmérettetést, még a szociáldemokraták sem, akik a politikai retorikában ugyan erőltetik, de tudják, hogy ez most nekik nem érdekük. Iohannis nem fogja a szociáldemokratáknak adni a kormányalakítási megbízatást, ezért a liberálisok várhatóan 2024-ig kormányon maradnak. A nagy kérdés csak az, hogy kivel fognak kormányozni. Az RMDSZ-re számíthatnak, a nemzeti kisebbségek frakciójára is, de ez nagyon kevés lesz a működőképes kormányzáshoz, hiszen alig jelent valamivel többet 35 százaléknyi parlamenti mandátumnál. A liberálisoknak a szociáldemokratákkal kell informális egyezséget kötniük. Hivatalos megegyezés nem valószínű, ezért „kilóra fogják felvásárolni” a képviselőket és szenátorokat az önkormányzati vezetőkön keresztül a 80 milliárd eurós mézesbödönből, amit Románia Brüsszeltől kap. Pénz bőven van, az önkormányzati vezetők és a törvényhozók vélhetően nem fognak tudni ellenállni a kecsegtető fejlesztési tervek megvalósulását garantáló pénzforrásoknak, ami növeli a Cîțu-kabinet mozgásterét. Az USR PLUS-ból is beadhatják páran a derekukat, hiszen a pandémia negyedik hulláma mindenképpen megteremti a vészhelyzet és a kormányzás szükségességének parancsát, így könnyű lesz érveket találniuk még a legelvetemültebb politikai ellenfeleknek is, hogy megindokolják esetleges békülési gesztusaikat. Most nem tűnik valószínűnek az sem, hogy az USR PLUS testületileg visszatér a koalícióba, hiszen ezt a liberálisok nem akarják. A román belpolitika fenegyerekének számító legfiatalabb párt pedig aligha ússza meg komoly presztízsveszteség nélkül, ha komolyabb garanciák nélkül hajlandó visszatérni a koalícióba.

A következő hetek még mindig nem a kormányzásról fognak szólni, hanem a háttéralkukról, egyezkedésekről, arról a balkáni kiszámíthatatlan politizálási gyakorlattól, amely eleve lehetetlenné teszi a tartós építkezést. Ez sajnos egy újabb megkérdőjelezhetetlen tényállás, amit semmilyen kongresszus, reformtörekvés nem volt képes felülírni az elmúlt harminc évben.