A jó hangulatú, pozitívumokat és negatívumokat egyaránt feltáró beszámolóra november 23-24-én került sor, péntek estére pedig Borbándi András lelkész, cserkészvezető az érintettek részére szülői értekezletet hirdetett.
Az idei sikeres esztendő elsősorban abban nyilvánul meg, hogy 1/3-ával megnőtt az aktív cserkészek száma, a kiscserkészek közé sikerült bevonni a szórványkollégium új lakóit is, ugyanakkor a tevékenységek skálája is változatosabbá vált, továbbá nem utolsó sorban megalkották az erdélyi cserkészek első lombházát – summázta a lelkipásztor.
Az év legnagyobb újdonsága az önálló vízitábor volt, amelyet augusztus végén szerveztek az Olt folyó erdővidéki szakaszán, Ágostonfalvától Olthévízig. A tevékenység kitartásra és állóképességre nevelte a fiatalokat, mert a teljes tábori felszerelést végig kellett cipelni, emellett kibővíthették a Székelyföldről való történelmi és természetrajzi ismereteiket, és kapcsolatba léphettek az ottani cserkészekkel is. A személyiségfejlesztő programpontok közül a gyerekek legszívesebben arra emlékeztek, hogy önállóan főzhettek, képesek voltak éjjeli őrséget biztosítani, megtanultak vadállatokat, például egy rókát élve befogni majd - a cserkészetika környezetvédő szemléletének megfelelően - később elengedni.
A lapádi cserkészek másik büszkesége, hogy minden évben falujukban szervezik meg az Országos Cserkész Sportnapot, amelyen az idén is 8-10 díjat sikerült megszerezni. A sport iránti szenvedélyüknek az évente megrendezésre kerülő Pentaktív című rendezvényen is hódolhatnak, hiszen ekkor van a közkedvelt csurigaverseny, a ládamászás, továbbá a benevezők által saját készítésű kisautók „pine-wood derby”-je, a disznóvágás, kenyérsütés és egy sor olyan tevékenység, amely gyakorlati, „túlélési” ismereteket szolgáltat, amilyeneket például a városi gyerekek másutt nem tudnának megszerezni. A Nagyenyeden szervezett Országos Pentaktív találkozón a lapádi csapat két díjat szerzett.
A cserkészek 2016 tavaszán kezdték el megvalósítani egy régi álmukat, a falu határában levő Kiserdőben elhelyezett lombház megépítését, amely hosszas tervezést, kivitelezéséhez pedig gyakori közmunkát, cserkészkalákát igényelt. A lombház valódi unikum, Erdélyben még egyetlen ifjúsági szervezet sem hozott létre ehhez hasonló építményt. A heti rendszerességgel kalákázó 12-14 éves gyerekek részéről valódi technikai bravúrnak számít az, hogy önkezűen gyakorlatilag lakható házat építettek, kezdetleges eszközökkel, ráadásul az erdő közepén. A lombházba egy kötélhágcsón kapaszkodva lehet csak följutni, és a kötélen himbálózva kell a zárat kinyitni. A házikót 4 méter magasan függesztették fel három fa törzsére, mellette egy háromszög alakú terasz helyezkedik el, a tervek szerint a kettőt lengőhíd fogja összekötni.
A csapatszellemet erősítette a torockói nyári nagytábor valamint a gabudi tónál megrendezett kiscserkész tanyázás; a gyerekek boldogan mesélték a hegymászás, csónakázás élményeit. A színes, mobiltelefont nélkülöző programok nem engedtek teret az unalomnak, hiszen a túrázások közben népdalokat tanultak, tábortűzi jeleneteket állítottak össze, amelyek a magyar történelemről, a cserkésztörvényekről, bibliai történetekről szóltak. A csapat legkisebb tagjai a Fehér megyei ispánlaki őszi táborban kaptak bevezetést a gyógynövényismeretbe, az erdei fák, madarak és állatok ismeretébe és a szabadban való tájékozódásba.
Minden évben, így az idén is alaposan felkészülnek az Országos Dalospacsirta nevű megmérettetésre, amelyre Marosszentgyörgyön került sor. Ez a verseny komoly hozzáállást igényel, hiszen fejenként 15 népdalt, 5 cserkészdalt kellett előkészíteni, ezen kívül néptáncprodukciót is össze kellett állítani, közben a kézműves foglalkozásra sógyurmákkal készültek. A rendezvényeken való megjelenést és a tevékenységekhez szükséges kellékek beszerzését a Bethlen Gábor Alapítvány anyagi támogatása tette lehetővé.
Az alapos munkának megvolt az eredménye, hiszen népdalversenyben 2. és 3. helyezést értek el, a tánccsoport különdíjat kapott, a kézműves foglalkozásban pedig a közönségdíjat vihették haza.
Jövőre is merész terveket szövögetnek: a lombház kibővítése szalmabála-házzal, sütőkemencével és egy nagy fa terasszal, aminek során a cserkészek meg fogják tanulni a környezetbarát építészet csínját-bínját, hogy majd felnőtt korukban saját otthonuknál is alkalmazhassák azt.