A rendezvényen megemlékeztek és tisztelegtek Rózsa Sándor, Ornstein József, Giovanni Battista, Adler Severin valamint Hermánn János sírja előtt, a koszorúzás utolsó megállója pedig a Példaképeink Emlékhelye volt. „Köszönet Kasza Antal órásmester úrnak, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta a szamosújvári helytörténeti gyűjtemény anyagát és felhívta a figyelmünket a szabadságharcosok síremlékeinek létezésére. Nagyra értékelendő a Téka Alapítvány és az RMDSZ Szamosújvár szemlélete, amely évek óta csokorba fonja a helyi közösségek ’48-as megemlékezéseit, s így helyszíntől függetlenül egységes Nemzeti Ünnepet ülhet városunk magyarsága egymást kiegészítve, egymást erősítve, lelkesítve. Köszönet Juhos Helga tanítónéninek és diákjainak a felvállalt szereplésért, valamint a református és a katolikus lelkésznek szolgálatukért” – írták Facebook-oldalukon az eseményt követően a cserkészek.
Fotó: Riti József Attila