Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély márciusi számában.
Március 12-én a Királyerdő-hegység északi peremén levő Vársonkolyosi-szorosba terveztünk kirándulást, ahol a Sebes-Körös festői, kanyargós szurdokvölgyet vágott magának. Kolozsváron reggel –9°C hidegre ébredve indulunk a reggeli vonathoz, a tervezett kirándulásra. Induláskor számoljuk össze, hogy 27-en vagyunk. Valamivel 8 előtt a nagyváradi személyvonat elindul velünk a kolozsvári állomásról. Ezen a hideg reggelen az ég felhőtlen, tiszta, ragyogóan süt a nap, a vagonban kellemes a meleg, az ablakon keresztül csodáljuk a napsütést, reménykedve, hogy a következő órákban kicsit felmelegszik kint is a levegő. Tudva, hogy a Sebes-Körös völgyében mindig hamarabb kinyílnak a tavaszi virágok, bízunk benne, hogy ott valamivel melegebb lesz. Elhagyjuk Sztánát és Zsobokot, Bánffyhunyad közeledik, megcsodáljuk a hóborította Vlegyászát a vonat ablakából. Tovább a Sebes-Körös völgyében halad a vonat, Csucsa, majd Körösfeketetó (Negreni) következik, mind szebb és szebb tájakat hagyunk magunk mögött, Barátkánál (Bratca) már kezdünk készülődni a leszálláshoz, végül 9.55 órakor megérkezünk Körösbánlakára (Bălnaca).
Kilátás a Vársonkolyosi szorosra FOTÓ: PÁL GYÖNGYIA műút szélén Vársonkolyos irányába indulunk szépen libasorban a települést átszelő úton egészen a magaslatra épült ortodox templomig. Onnan balra tértünk egy fenyőerdővel borított dombtető felé (Dl. Gropilor, 465 m), amelyet alagút szel át Vársonkolyos felé. A vasútvonal a völgyben halad, az alagúton át, az országút a dombon keresztül vezet Vársonkolyosra. A falu Barátka és Vársonkolyos között fekszik, a Sebes-Körös mindkét oldalán, 1406-ban szerepel először a feljegyzésekben. Elhagyjuk a falu szélső házait, majd egy fenyőerdőn keresztül szekérúton haladunk tovább. Kiérünk egy déli irányba lejtő széles legelőre, szemben velünk fenyves szegélyezte hegygerinc, az is fokozatosan lejt a folyókanyar görbülete felé. Ezt a gerincet a Sebes-Körös hatalmas kanyart leírva kerüli meg, miközben sziklákkal szegélyezett szoroson vágja át magát, ez a Vársonkolyosi-szoros, más néven Köröskanyar. A fenyőszegélyű gerincen túl egy sziklás oldal látszik, majd a Körös kanyarulatánál előbukkan a Nagy Magyar-barlang bejárata. Átvágunk a legelőn és a szemközti fenyves felé vesszük az irányt, míg elérjük az észak felől, a faluból jövő szekérutat. A fenyők között kilátunk a Vársonkolyosra vezető megyei útra, a vasútvonalra és a település házaira, szemben velünk a Révi-szoros bejáratának sziklafalai látszanak. Alattunk fenyőkkel borított meredek hegyoldal. Épp az alagút felett vagyunk. Elhagyjuk a kilátópontot. A szekérút nemsokára nagy ívben balra fordul és beereszkedik a Sebes-Körös felé. Mi egy füves ösvényen az erdő vonalát követjük. Nemsokára az ösvény kétfelé ágazik. Jobbra kicsit lejt és a fenyőfák irányába egy szép kilátóhoz vezet.
A Kis Magyar-barlang FOTÓ: PÁL GYÖNGYI
A fenyőerdő szélén, a sziklafal tetejéről csodálatos kilátás nyílik a Sebes-Körös völgyére, a lengőhidakra, a szoros sziklafalaira, a Méhsed (Mişid) völgyére. A meredeken kiálló magányos sziklaszirt kiváló kilátóhelyként szolgál, az egész szurdok jól belátható. Miután kibámészkodjuk magunkat, visszatérünk a kilátóról és tovább indulunk a baloldali ösvényen, amely meredeken ereszkedik a Körös kanyarulata felé. Figyelmesen lépünk, nehogy elcsússzunk a köveken, elhaladunk egy víznyelő mellett, majd jobbra újabb meredekebb ereszkedő következik és a Sebes-Körös partjára érünk, szemben a Nagy Magyar-barlanggal (Peştera Unguru Mare). A parton kempingezőhely, asztalok, padok, faházikó, ahonnan lengőhidon lehet a barlangba jutni. A barlang látogatása csak vezetővel lehetséges. Körbejárása fél órát vesz igénybe, sajnos a barlang most épp zárva van, csak április elejétől látogatható.
Kellemesen süt a nap, már elmúlt dél. Helyet foglalunk a folyóparton levő asztalok mellett és elfogyasztjuk a hátizsákban hozott szendvicseket a Körös vizének kellemes csobogását hallgatva.
Sáfrány virágzik a Sebes-Körös partján FOTÓ: PÁL GYÖNGYI
Az ebédszünet után a Méhsed (Mişid)-völgy elején megtekintjük a Kis Magyar-barlangot, amelyet Kecskés-barlangnak vagy Peştera Napiştileu-nak is neveznek. Hossza 195 m, a bejáratnál felirat figyelmeztet, hogy a barlangban denevérek élnek, ezek a törvény védelme alatt álló hasznos élőlények, vigyázni kell, hogy ne zavarjuk meg őket. Az egykori kisvasút felszámolása után a Misid-völgy visszakapta eredeti vadságát és régi varázsát. A Körös partján, az úton haladunk tovább Vársonkolyos felé, menet közben még megpillantjuk a Szelek barlangjának (Peştera Vîntului) lezárt bejáratát. A környéken található számos barlang közül ez a legismertebb, járatainak hossza eléri az 50 kilométert, ezzel Közép-Európa egyik leghosszabb barlangja. 1957-ben Bagaméri Béla kolozsvári barlangász fedezte fel. A vidék a természetjárók mellett a barlangászoknak is egyik fő célpontja lett. A lengőhíd mellett a Sebes-Körös partján lila sáfrányok (krókuszok) és sárga kankalinok (primulák) virítanak, jelezve, hogy itt a tavasz. A Vársonkolyosi-szoros jobb oldali meredek sziklafalait vasalt mászóutakkal (via ferate) látták el az elmúlt években, a vadvízi evezést kedvelők kajak- és raftingtúrái is ebből a szorosból indulnak. A szoros elején nemrég modern panzió is épült, a Sebes-Körös partján a nyári időszakban strand is működik. A szoros feletti sziklán ifj. Zichy Ödön építtette azt a vadászkastélyt, amelynek romjaira komfortos menedékház épült, udvarán kis faházakkal.
Innen már a falu házai közt vezet az út Vársonkolyos központjába, mentén számtalan elhagyott, romos emléke maradt az egykor szebb napokat látott iparnak. Az állomásra érünk, nemsokára jön a vonatunk és indulunk haza Kolozsvárra.
(Borítóképen: Lengőhíd a Körösön FOTÓ: PÁL GYÖNGYI)
