Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély 2025. májusi számában.
Kolozsvárt elhagyva déli irányba, Torda felé, a Feleki-tetőn halad keresztül az utunk. Ez a gerinc vízválasztó a Kis-Szamos és az Aranyos völgye között, keleten a Nagy-Csolttól (718 m), nyugaton a Kis-Maguráig (826 m) terjed. Ennek a gerincnek nagy részét a kolozsvári Bükk-erdő borítja. A Feleki-hegy déli oldalának egyik geológiai érdekességei az ott található homokkő gömbök, Györgyfalvától Szelicséig mindenütt tele van szórva óriási golyókhoz hasonló képződményekkel, az úgynevezett „feleki gömbökkel”, ahogyan dr. Koch Antal geológus professzor nevezte őket. A homokkőgömbök a hajdani tengerfenék homokjából jöttek létre, a tenger áramlásának görgetése következtében a homokszemek lerakódtak egy központi mag köré, öklömnyi nagyságtól kezdve több mázsa súlyú nagyságig növekedtek. A legszebb gömbkövek az Őzek völgyében voltak láthatók, ezért vált ez a csendes, a világtól elzárt völgy a kolozsvári természetjárók egyik kedvenc kirándulóhelyévé. Ehhez a különleges völgyhöz két útvonalon juthatunk el: a Feleki-tetőről, a csillagvizsgáló mellett elhaladó útról a völgy felső részébe, vagy Erdőfelekről az országút tordai lejtőjén jobbra kanyarodnunk, és innen a völgy alsó részéhez érünk. A völgy bejáratánál egy tábla áll, amely jól látható az országútról, a Valea Căprioarelor felirattal. A völgynek ez a része sajnos egyre jobban beépül. Az Őzek völgye Kolozsvár környékének térképe szerint a Medve-árok folytatása.
A különleges kövekről a kutatók csak a 19. század második felében tettek említést, bár a vidék lakói már jóval régebben tudtak létezésükről. Nagy regényírónk, Jókai Mór is megcsodálta ezeket a köveket, az Erdélyi képek című beszámolójában így írt róluk: „Kolozsvárt elhagyva Feleken vitt keresztül az út, melynek hegyein teremnek azok az óriási kőgombócok, minek keletkezéséről nincsenek tisztában tudósaink.”
Március 16-án az Őzek völgyébe kirándultunk 15 fős csoportunkkal. Az idő tavaszias, enyhe, de felhős, ködös volt és csepergett az eső. Az M16-os autóbusz megállójában találkoztunk, 9 órakor indultuk a Bükki-telep felé, onnan gyalog a Sáros-bükkön keresztül. Az egykori hintásfa után balra tértünk a Feleki-tető felé vezető útra, amely eleinte a telep házai közt a földgáz vezetéket, majd az erdőben haladó ösvényt követi. A csillagvizsgáló közelében rátértünk az Őzek völgyébe vezető ösvényre. A tetőn sűrű volt a köd és szemerkélt az eső. A völgyben levő kis faház melletti asztalnál és padon szoktunk uzsonnázni, de most minden vizes volt, nem lehetett leülni, ezért a ház eresze alá húzódtunk be az eső elől. Elhatároztuk, ha ázunk is, legalább legyen érdekesebb az útvonal: a völgyből kimászunk a Mikes-gerincre, onnan az Adrenalin Park felé megyünk, így egy körtúrát csinálunk. Fazakas Ferit kértük fel a vezetésre, mert ő jobban ismeri ezt a részét az erdőnek, így sikerült kikerülnünk a Malom-völgy elmocsarasodott részét. A völgy egyik nevezetessége a pázsitliliom, amely nemcsak nálunk, hanem egész Európában ritka.
Az idő gyorsan telt, nyugat felől továbbra is esőfelhők gyülekeztek, így összecsomagoltunk és indultunk a völgyből a Mikes-tető felé, keresztül a patakokon, és az eső áztatta erdei utakon. A fák tövében koratavaszi virágokat találtunk, vöröshunyort, hóvirágot és vadboroszlánt. A Mikesi házaktól beereszkedtünk a Sáros-bükkön levezető piros sávon, ahol végre gömbköveket is találtunk. Onnan a Páter úton érkezünk meg a Monostor lakónegyedbe.
A Feleki-tetőn a lefutó vizektől el nem hordott homokrétegek mélyében még ma is képződnek a homokkő gömbök. Sajnálatos tény, hogy a gömbkövek egy részét lakások díszítésre és házakat vagy kerteket burkoló homokkő lapokként használják, mint természetes díszítőelem, ezért számuk sajnos évről évre csökken.
Április 27-én szintén a Bükk-erdőbe terveztünk egy gyalogtúrát. A húsvéti hosszú hétvége után reméltük, hogy tovább tart a szép idő. De az előtte levő szombat délután hirtelen beborult és megérkezett a vihar jégesővel, széllel, zuhogó esővel. Órákon keresztül szakadt az eső Kolozsváron. Másnap reggelre volt meghirdetve kirándulás az Árpád-csúcsra. Nem gondoltam, hogy az esős márciusi Őzek völgye után elindulunk vasárnap. Az M16-os megállójában öten találkoztunk, a húsvéti ünnepek után hiányzott már a gyaloglás a friss levegőn. Elindultunk a Sáros-bükk felé. Útközben csatlakozott még hozzánk Török János, ő volt a hatodik. Gondoltuk, ha újra esni kezd, akkor lerövidítjük a túrát. Eljutottunk a rádiósházig, onnan a gerincen az Árpád-csúcsig, amely a Feleki-gerinc legmagasabb pontja (833 m), az előző napi csapadékot beszívta a talaj, így nem volt nagy sár. A csúcsról beereszkedtünk a Bivalyos rétre, onnan a kék kereszt jelzésen mentük egy darabig, majd letértünk a Slamovics-ház és Brüll-kilátó felé vezető piros háromszöget követve. Eső nem esett, kellemes tavaszi idő volt, 17 km-t tettünk meg a Monostor negyedig.
