A főcelebráns, László Attila főesperes, plébános bevezetőjében rámutatott: Egyházanyánk ünnepléseinkben, készületünkben arra hív, hogy legyünk bátrak hinni az ígéreteknek, mit Isten maga tett megváltásunkért; emeljük fel fejünk, lépjünk és éljünk örömben érkezését várva. Aztán László Attila így imádkozott: „Urunk, sok csillám és sok árnyék vesz körül, jelszavak kábítanak el, de mi éberek akarunk maradni, virrasztani; vágyva, hogy Te vezess el a legtisztább világosságra, a legmélyebb békére, a legigazabb örömre. Urunk, Te mindent megígérsz annak, aki hittel kér: add, hogy csak azon a napon érkezzünk meg Hozzád, amelyen terved beteljesedett bennünk. Ezt segíts megvalósítanunk hitünk megélése által. Ugyanígy tégy mindenkivel, akit szeretünk, és minden emberrel.” Ezt követően megáldotta a templomban elhelyezett adventi koszorút, amelyen az első gyertyát ministránsi minőségében, megtisztelő liturgikus feladatként Bartalis Anna elsőosztályos tanuló gyújtott meg (képünkön).
A szentmise prédikációjában a csíkmadarasi születésű Czirják Ottó gyakorlati éves kispap nyomatékosította: életünk értelme többek között abban van, hogy átalakítjuk azt hitben és szeretetben, abban a reményben, hogy az így megélt élet egyszer Isten boldogító, színről-színre való látásában a beteljesedésbe megy át. Nekünk – belső meggyőződésünk mellett – minennapi magatartásunk attól lesz keresztény, hogy tevékenységeinket, várakozásainkat egy végső cél elérésének vágya hatja át. Ez azt jelenti, hogy a keresztény ember minden vágyát beépíti, beállítja egy Szeretett Lényre való várakozásba. A bűnbeesés után maga az Isten tárta fel a bűnös ember előtt, hogy csak a várakozás, mégpedig magára az Istenre való ráfigyelés teljesítheti be az ember életét.
Advent első vasárnapján a további kolozsvári római katolikus templomokban is ünnepélyes szertartás keretében meggyújtották a hagyományos adventi koszorú első gyertyáját, miközben valamennyien így imádkoztunk Istenhez: „Te osztogatod az életet, amelyre várunk; Te vagy az a fény, amely eloszlat minden sötétséget. Segíts bennünket, hogy egyre jobban szeressünk és egyre nagyobb buzgalommal törekedjünk hozzád.”
Advent a latin adventus szóból ered, jelentése eljövetel: az Úr érkezése. Advent első vasárnapja (az idén november 28.) egyben az új katolikus egyházi év kezdete is. Előkészületi idő Krisztus első eljövetelének liturgikus ünneplésére, a Karácsonyra, ugyanakkor végidőbeli eljövetelének várása is. Ez a bűnbánat és a megtisztulás időszaka, liturgikus színe a lila, egyben az önátadó és örvendező várakozás ideje.
Tudatosítsuk, hogy az adventi koszorú gyertyalángjának fénye Krisztust jelképezi, aki a világ világosságának mondja magát, és azt akarjuk, hogy az Ő fénye elűzzön minden sötétséget az életünkből. Éppen ezért nem elég fényt gyújtani csupán a templomi és az otthoni koszorúkon, hanem gyújtsuk meg - elsősorban emberi és keresztény magatartásunkon keresztül - a mi szívünkben is, hogy a Megváltó Jézus Krisztus fényében járhassunk.
Adventet ünnepelni tehát azt jelenti: részt venni az Úr eljövetele utáni sóvárgásban a hit által. Átéljük, hogy Isten mindinkább közelít a mi homályunkhoz, mert sokszor lelki homályban és árnyékban vagyunk. Ezzel kapcsolatban idézem Szent XXIII. János pápa elgondolkoztató szavait: „Isten azért engedi az árnyékot, hogy a fény ragyogása annál inkább érvényre jusson.”
Ebben a szent időben, mikor a Megváltó születésének ünnepére, Karácsonyra készülünk, természetesen örvendező szívvel emeljük tekintetünket a Megváltó anyjára, a boldogságos Szűz Máriára, hogy megtanuljuk tőle, hogyan kell Isten útját szívünkben egyengetni, készíteni. Személye világít nekünk az adventi homályban: Isten kegyelmi látogatására való várakozásunkban és reménységünkben.
A sérelem nélküli, bűn nélkül fogantatott Istenanya világít a bűn sötétségében, hiszen Máriát Isten felöltöztette a kegyelem ruhájába. A Szent Szűz, aki lelki újraébredésre szólít és hív minket, biztató fény az adventi homályban: a kegyelem napjának hajnalpírja.
Az adventi koszorú fénye eltölt várakozással Jézus Krisztus születésének szent ünnepére, reményeink szerint pedig megvilágosít minket is. Kosztolányi Dezső gondolataival élve: „Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget és sose látott fényt gyújt a világnak.”
A Piarista templomban készült fotóriportunk ide kattintva tekinthető meg.
