Az RMDSZ kezdeményezésére a tanügyi törvényt módosító javaslatot december 5-én döntőházként fogadta el az szenátus. Ennek értelmében lehetőség nyílt arra, hogy törvénnyel is létre lehessen hozni kisebbségi oktatási intézményeket. A jogszabály-módosítás tehát jogalapot teremtett arra, hogy törvény útján lehessen újraalapítani a marosvásárhelyi római katolikus iskolát – áll az RMDSZ képviselőházi frakciójának közleményében.
„A marosvásárhelyi római katolikus iskola esete annak példája, milyen aljas módon élhet vissza jogkörével egy önkormányzat, ha magyar iskoláról van szó. A képviselőház mai döntése jó hír közösségünknek, s azt üzeni: ha nehéz körülmények között is, de lehet alkotni, építkezni, szövetségünk pedig tudja, mit akar, merre kell haladnia” – nyomatékosított a frakció.
Leszögezik: az RMDSZ minden eddigi helyi szintű megoldási javaslatától elzárkóztak az illetékesek, vagy megtámadták azokat. A törvény általi iskolaalapítás azért bizonyul a legjobb megoldásnak, mert ezt nem lehet közigazgatási perrel megtámadni – összegzett a frakció.
Az elfogadott törvénytervezet a katolikus iskola jogi státuszát rendezné, az áthelyezett osztályok visszavételét, az új osztályokba történő beiratkozást tenné lehetővé, valamint a tanárok és az adminisztratív személyzet helyzetére nyújtana megoldást.