Forró Ágnes, M. Lovász Noémi, Mira Marincaș és Nagy Anna Mária képzőművész olyan kivételes egyedi alkotásokat vonultat fel, amelyeken a színek és formák, a művészi narratívák ötvözése adja, képezi a kiállítás gerincét. A művészi ötletek, kifejezésmódok különbsége mégis összefügg egymással. Festményeket, rajzokat, pasztelleket, monotípiákat láthatunk. Fontos az is, hogy a művész milyen indítékok alapján, milyen formában választja ki a számára legmegfelelőbb üzenet/mondat kifejezését.
Hagyományos megnyitóra nem került sor, Hatházi Annamária, a kiállítás házigazdája, a NŐjünk össze! szervezője bevezetőjében így foglalta össze mondanivalóját: a szokványos megnyitó helyett a művészek arra kértek, hogy párbeszéden alapuló, a néző részvételét igénylő interaktív játékban lehessen részük, amelyben a szakmáról, sajátos színvilágról, mondataikról-gondolataikról, a különböző képzőművészeti technikákról fognak mesélni.
„Van egy vallási közösség, a kvékerek. Alapvető hitük az, hogy mindenki Isten szavának lehetséges tárolóedénye. Istentiszteleteik úgynevezett várakozó istentiszteletek. Csendben ülnek, várakoznak fél órát, órát, míg valaki vagy mind, rendre elmondják azt a mondatot, ami akkor az övék volt. Arra hívtam mindenkit, hogy amíg Fekete Tekla mondatát – hegedűjátékát – hallgatjuk, hagyjuk, hogy a mai saját mondatunk megtaláljon minket” – majd átadta a szót a művészeknek.
A rendezvény meghívottja Fekete Tekla hegedűművész volt, aki Eugene Ysaye francia zeneszerző 2. szonátájának első két tételét adta elő.
M. Lovász Noémi képzőművész, a Báthory-líceum művész-pedagógusától megtudtuk, hogy spontánul jött létre ez a kiállítás, néhány alkotásból kollázsszerű mozaikot szerettek volna létrehozni. A Mondataink kiállítás címéről kiderült, hogy mindnyájuknak van mondanivalója, a képzőművészek színekkel, formákkal tudják kifejezni gondolataikat. „Milyen mondatokat tudunk mi, művészek mondani, hisz a mondat kapcsolatban áll a beszédelőzménnyel, de a következő beszédegységekkel is. Ezekben a beszédegységekben gondolkodtunk, négyen négyféle megközelítésben próbáljuk elmondani a mondandónkat. Az asztalon lévő installáció papírcetliből és ceruzából áll, és mivel a munkáknak nem adtunk címet, épp ezért, ha valakinek van ötlete, mondata, kifejezése, írja fel és ragassza a kép alá. Ne csak mi mondjuk a mondanivalónkat, a néző gondolatai is érdekelnek minket – hívta játékos címadásra a nézőt a képzőművész, majd átadta a szót Nagy Anna Máriának iparművésznek, aki most festményeket állított ki. „Általában négyzet alakú vászonra festek, ebbe az alakzatba tudom behelyezni azt a gondolatvilágot, amit ábrázolni szeretnék, ebben kezdem el a mondanivalómat felépíteni. Ez a formátum egyben korlát is, amin nem tudok átlépni. Kis elemekből építkezem, és ezeket tágítom, bonyolítom. Amikor ezeket alkottam, sok minden történt, amelyek befolyásoltak, ilyen a migráció, vagy önmagam keresésének időszaka. A képen látható háromszög Ági szerint piramis, ez viszont Ady Endre Héja-nász az avaron című versének illusztrációja, amelyben mélységek, magasságok, kiutak és nagy utak jelennek meg. A végtelenség jut eszembe, amikor a kék színre gondolok, számomra a kék önmagában erős szín, zavar, próbálkoztam ennek használatával is, de nem szeretem” – fogalmazott.
Forró Ágnes keramikusművész az édesapjától (Forró Antal festőművész) örökölt pasztelljeivel kezdett el dolgozni 40 évvel ezelőtt, ez „a reá szakadt” eszköz lett a kifejezési mód, amellyel mondanivalóját el tudja mesélni. Ahogyan Anna Mária, ő is korlátok közé szorítja mondatait, a fél ív papír a legmegfelelőbb számára, mert ekkora a mappa, a rajztábla is, amiben a papírlapok elférnek, hisz ezek a munkák alkotótáborokban készülnek. A hely szelleméhez – az alföldtől a dombvidéken keresztül a hegyekig – és a megadott témához igazodva próbálja a látottakat beépíteni, és a tudattalanban lévő feszültségeket kivetíteni, megrajzolni. Ahogyan a mondat szavakból, a szavak betűkből állnak, a munkáit is így építi, a pont-vonal-foltok összességéből tevődik össze a rajz. A pasztellmunka alapja erőteljes szénrajz, és erre kerül rá több rétegben a pasztell. Címe sincs a munkának, a néző találja meg a neki szóló szócímet. „Készültem, Cím nélkül 1, 2, 3…” – ezt írná a munkák alá a művész. „És hogy miért kék? Magam sem tudom, meglepődtem, hogy a színvilágom a kékek közé szorult, egyrészt azért, mert édesapámtól sok kék színű pasztellt örököltem, másrészt meg rájöttem, hogy a kék hideg árnyalataival jobban ki tudom magam fejezni. Erre a kiállításra Mira is, Noémi is kékbe öltöztette az alkotásait, ami tetszik” – zárta hozzászólását a képzőművész.
Mira Marincaș fotóművész elmondása szerint visszatért az eredetekhez, a rajzhoz. Rajzai vizuális haikuk, golyóstollal rajzol minimalista stílusban. „Az ötlet átáramlik, és az visz tovább, színben is az egyszerűséget szeretem képviselni. A játékhoz csatlakozva most én sem adtam címet, egyébként is a rajzokból összeállt triptichonoknak van csak össznevük. Hogy számomra mit jelent a kék? Az élet eredét, a születést, a szabad áramlást, a gátlástalanságot jelenti” – mondta a képzőművész.
Lovász Noémi szerint a kék az egyedüli olyan szín a színkörön, amit akár világosítunk, akár sötétítünk, sosem veszít a hőfokából, mindig megőrzi az alap hideg színt. „Az én munkáim is kékes árnyalatúak. Festményeimben a mondataim is sokfélék, vannak benne tőmondatok, bővített mondatok, metaforikus mondatok. Zselés lenyomatnak nevezem a munkáimat, néhány éve kezdtem ezt alkalmazni, akrilfestéket használok, ezek rétegekben kerülnek fel a lapra. Az Ági kékjeivel próbáltam összhangban lenni, de engem is megleptek a Mira kék golyóstollal készült munkái. Játszunk a színekkel, formákkal. »Én játszom ugyan, / de ti / vegyetek komolyan« – mondta Szilágyi Domokos. Arra kérek mindenkit, hogy vegyenek minket is komolyan, és adjanak címet a munkáknak” – zárta beszédét M. Lovász Noémi festőművész-rajztanár.
A kiállítás február végéig tekinthető meg a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében.
