A Fehér megyei Magyarlapádon évről évre bebizonyosodik, hogy a cserkészet sokkal több egyszerű szabadidős elfoglaltságnál: olyan életforma, amely közösséget épít, értéket közvetít és felelősségvállalásra neveli a fiatalokat.
Rendszeres foglalkozások zajlanak egész évben
A 135. számú Báró Bánffy Dániel Cserkészcsapat tagjai egész évben változatos programokon vesznek részt, amelyek egyszerre szolgálják testi, lelki és szellemi fejlődésüket. A gazdag programsorozat részleteit a cserkészcsapat megalapítója és vezetője, Borbándi András református lelkipásztor ecsetelte, aki elmagyarázta, hogy akár a legtöbb cserkészcsapat esetében, náluk is két típusú tevékenység létezik: az egész éven át tartó rendszeres foglalkozások és a különleges események, programok.
A hetente megtartott tevékenységeken énektanítás, kézműves foglalkozás, kiemelt történelmi eseményekre való emlékezések, íjászat, csapatépítő játékok vannak napirenden, de a lelkész nagyon változatos dolgokra is megtanítja a fiatalokat, például a gyógynövények és a madárfajok ismeretére. Természetesen a sporttevékenységek sem hiányozhatnak, e téren pedig a méta az örök kedvenc.
A rendszeres heti cserkészfoglalkozások mellett a természetben eltöltött idő továbbra is kiemelt szerepet kap. A Kiserdőben kialakított cserkészközpont – amelynek különleges ökoházát és lombházát saját kezükkel, önkéntes munkával építetták – ideális helyszínt biztosít a gyakorlati foglalkozásokhoz, táborokhoz, hétvégi programokhoz. A fiatalok elsajátítják a cserkészismereteket, a tájékozódást, a tűzrakást, a természetvédelem alapjait és az önellátás fortélyait. Mint arról olvasóinknak korábban már beszámoltunk, 2022 májusában a lapádi cserkészek felavatták az Erdélyben egyedinek és egyedülállónak számító paticsfalú házat a falu határán levő Kiserdőben, ahol olykor – cserkész zsargonnal élve – portyázásokra kerül sor.
Kalandházat építenek a paticsfalú ház mellé
Az ökoház sikerén felbuzdulva (no és persze azon oknál fogva is, hogy a következő generáció is megtanulja a paticsház építésének technikáját) a kiscserkészek jelenleg egy gyerek kalandházat építenek a lapádi határban, a falutól egy kilométerre, az úgynevezett Kapus-oldalban. „A bázis, ahogyan ők nevezik a leendő épületet, lehetővé teszi számukra, hogy az ökoépítészet csínját-bínját gyakorolhassák” – hangsúlyozta Borbándi András.
A csapat életének fontos részét képezték az országos és regionális rendezvények is, lehetőség szerint igyekeztek bekapcsolódni a Romániai Magyar Cserkészszövetség által szervezett programokba. A kiváltképp tevékeny 135. számú Báró Bánffy Dániel Cserkészcsapat nagyobb programjait a Bethlen Gábor Alap támogatja.
A nyári időszak mindig különösen gazdag élményekben. Egyebek mellett sátortáborok, vízitúrák, hegyi kirándulások szerepelnek a programban, amelyek nem csupán a természet szeretetére nevelnek, hanem kitartásra, együttműködésre és egymás segítésére is.
Az első nyári program, a kiscserkész tanyázás, már a nagyvakáció első napjaiban el is kezdődött. Június 22-e és 25-e között ötven, magyarlapádi és nagyenyedi gyerek vett részt a magyarigeni református templom udvarán megszervezett táborban. Idén a keretmese Ludas Matyi volt. A főhős példájával igyekeztek a gyerekekkel megértetni, miért fontosak az olyan tulajdonságok, mint a bátorság, igazságérzet, furfangos észjárás és tanulékonyság. Rengeteg csapatjáték, énektanulás, kézműveskedés volt a programban, minden nap lejártak fürdeni az Ompolyra, esténként pedig a tábortűz körül beszélgettek. A kiscserkész-tanyázást a Communitas Alapítvány támogatta.
Az idei nyár további izgalmas programjai: gyalogtúra a magyarbagói Feneketlen-tóhoz, kirándulás a Torockói-hegységben található Rákos-patakba, illetve vízitábor a Maroson.
Kaland a folyón – egyedülálló hagyomány a helyi cserkészeknél
Kiemelt helyet foglalnak el az éves programkínálatban a vízitúrák is, amelyek évről évre egyre népszerűbbek a magyarlapádi cserkészek körében. Borbándi András lelkipásztor úgy tudja, az általa vezetett magyarlapádi cserkészcsapat, a nagyenyedivel karöltve, az egyetlen Erdélyben, ahol a gyerekeket megtanítják a folyóvizen való közlekedésre.
Az idei vízitáborra, amelyre július 9-e és 11-e között került sor, tizenhat magyarlapádi, nagyenyedi és marosvásárhelyi fiatal nevezett be. Az adrenalinnal fűtött napok eseményeiről Borbándi András számolt be olvasóinknak, akitől megtudtuk: a megtett szakasz Maroscsúcstól Marosgombásig tartott, amit – pihenőkkel együtt – szűk két nap alatt tettek meg.
Július 9-én, csütörtökön, megérkeztek Maroscsúcsra, ahol megismerkedtek a helyi nevezetességekkel és a helyi református parókián szálltak meg. Pénteken reggel felpakolták a kétnapi élelmet s egyéb szükséges dolgokat, majd a Marosra ereszkedtek. Míg húsz évvel ezelőtt saját készítésű, nagy teherautó gumikerekekre rögzített tutajuk volt csak, most már felfújható csónakokkal és kajakokkal rendelkezik a csapat. Ezekkel érkeztek meg estefelé Maroscsesztve illetve Marosdécse határába, ahol egy szigeten sátrat vertek, letáboroztak, megvacsorázták az általuk üstben készített túróspuliszkát, megitták a frissen szakított mentából készült teát, majd a tábortűz mellett beszélgettek, énekeltek.
A szigeten töltött éjszaka után, másnap korán keltek, reggelire szalonnás-hagymás rántottával erősítették az evezősök fizikai erőnlétét, és délutánra el is érték úticéljukat, Marosgombást.
Arra a kérdésre, hogy milyen mértékben veszélyes a vízitúra, és hogyan garantálják a résztvevők épségét, a lelkipásztor megnyugtató választ adott, kihangsúlyozva: harminc éve járja a vizeket, tehát kellő tapasztalattal rendelkezik. Csak negyedik osztályt végzett diákok vehetnek részt a táborban, de nem kizáró feltétel az úszni tudás, mert kötelezően mindenkinek mentőmellényt kell viselnie. Veszélyes helyzetek azonban mindig akadnak, ellenben ezekhez kötődnek a legemlékezetesebb pillanatok is. Idén például három vízesésen kellett továbbkelni. Akik nem voltak túl biztosak magukban, kikötöttek, a szárazföldön átvitték az egyébként könnyű felfújható gumicsónakokat, majd folytatták útjukat a folyón.
Borbándi András lelkész szívesen beszélt a vízitúra sokoldalú nevelő hatásáról is. A gyerekeknek alkalmuk van megismerni környékük természeti és történeti érdekességeit, hiszen ezekre külön felhívja a figyelmüket, amikor elhaladnak mellettük. Megismerhetnek olyan, a Maros ezen szakaszán előforduló vízparti fákat, mint például a szomorúfűz, égerfa, kőrislevelű juharfa, valamint vízimadarakat (szürke gém, kormorán, vadréce, fehér és fekete gólya, barázdabillegető és mások). Újabban sok hódot is megpillanthatnak, hiszen amióta visszatelepítették őket, eléggé elszaporodtak. Ezzel egyidejűleg, a környezetvédelmi aspektusokra is felhívják a figyelmet azáltal, hogy figyelik, mennyire szennyezett a folyó pillepalackokkal és egyéb nehezen lebomló anyagokkal. A gyerekek így jó eséllyel odafigyelnek majd a környezetkímélésre, óvni fogják a természetet.
„Az evezés kimondottan sok mindenre megtanít: felismerni, hol vannak az örvények, kikerülni a veszélyes tárgyakat, és javítja az egyensúlyérzetet is, hiszen nyilván kell ügyelni arra, hogy ne boruljunk fel. Megtörtént már, hogy valaki beborult a vízbe, de a többiek azonnal segítenek. Egyébként az elsősegély-nyújtás alapjait is megtanítjuk. Kialakul a bajtársiasság, hiszen mindig konvojban megyünk és figyelünk egymásra. A nyugodtabb vizeken az evez, aki akar, de soha nem hagyunk egyvalakit egyedül küszködni. Viszont amikor irányítani kell a csónakot, mindenki evez, hiszen csak így lehet elhárítani a veszélyt. Az együttműködés pedig az élet minden területén kulcsfontosságú” – hangsúlyozta Borbándi András, hozzátéve: felmerült, hogy az idén először szerveznek egy második vízitábort is, hiszen nagy igény mutatkozik rá.
A program sikere érthető, hiszen az ilyen kalandtúrák egyszerre jelentenek kikapcsolódást, természetközeli élményt, csapatmunkát, egymás iránti felelősségvállalást, de komoly önismereti próbát is, hiszen a résztvevőknek nap mint nap együtt kell megoldaniuk a felmerülő feladatokat. Nem véletlen, hogy sok cserkész számára a nyári vízitúra az év legjobban várt eseménye, amelyre még hosszú ideig szívesen emlékeznek vissza.
Két évtized cserkészélet
A székely származású Borbándi András és Erika 2001-ben kerültek Magyarlapádra, és 2006-ban meghonosították a cserkészetet az egyházközségben.
A magyarlapádi cserkészet sajátossága, hogy szorosan kapcsolódik a helyi népi hagyományokhoz. A fiatalok rendszeresen bekapcsolódnak a közösségi rendezvényekbe, népviseletet öltenek, népdalokat énekelnek, részt vesznek a néptáncos eseményeken és a település ünnepein. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a következő nemzedék természetes módon vigye tovább Magyarlapád gazdag kulturális örökségét.
A Borbándi házaspár nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a fiatalok a keresztény értékrend mentén, egymás iránti tisztelettel és felelősségtudattal váljanak önálló felnőttekké. A cserkészet itt nemcsak játékot és kalandot jelent, hanem olyan életre szóló tapasztalatokat is, amelyek később a családban, a munkában és a közösségi életben egyaránt kamatoznak.
A magyarlapádi cserkészcsapat története jól példázza, hogy egy kis szórványközösségben is lehet pezsgő ifjúsági életet teremteni. A lelkes vezetőknek köszönhetően, a cserkészet ma is vonzó alternatívát kínál a fiatalok számára, miközben egyszerre őrzi a keresztény értékeket, a hagyományokat és készíti fel őket a jövő kihívásaira. A sikerekben gazdag húsz esztendőre reflektálva, a Borbándi házaspár egy külön rendezvényt szervez valamikor a nyár végén, amelyen feleleveníthetik az elmúlt két évtized tucatnyi szép emlékét.
