A két család a transznisztriai Mogiljovban került közel egymáshoz, ahol egy szobán osztoztak. A megnyitón Klein András – aki 1942-ben a lágerben született – személyes történettel idézte fel kapcsolatukat. Elmondta, csak évtizedekkel később, Gottlieb Rózsa visszaemlékezéseiből tudta meg, hogy a lágerben Rózsa szoptatta őt, mivel saját édesanyjának nem volt teje. A két család egymást segítve próbált életben maradni: Klein Ernő asztalosként, Elemér Gottlieb pedig szerelőként hasznosította tudását.
Tötszegi Tekla néprajzkutató, muzeológus a tárlat bemutatásakor hangsúlyozta, az egyéni képességek mellett a deportáltak közötti szolidaritásnak is fontos szerepe volt a túlélésben. Gottlieb Rózsa 1943 augusztusában kislányával együtt megszökött a lágerből; két román katona segítette őket. Elemér Gottlieb 1944 tavaszán jutott ki, Klein Ernő pedig 1945 májusában tért haza. A múzeum 2014-ben, Klein András révén ismerte meg közelebbről a két család történetét. Klein Ernő számára a fa már a deportálás alatt a túlélés eszköze volt, a lágerben fából készített használati tárgyakat, amelyeket élelemre cserélhetett. Később ugyanez az anyag művészi pályájának meghatározó elemévé vált, intarziákat készített. Munkáinak jelentős része Klein András adományaként került az Erdélyi Néprajzi Múzeum gyűjteményébe.
A megnyitón Gottlieb Rózsa lánya, Reder Kati édesanyja művészi pályáját idézte fel. Rózsa már kisgyermekként sokat rajzolt, később Budapesten is folytatott művészeti tanulmányokat, a háború azonban megszakította alkotói pályáját. Ezekre az évekre lánya úgy utalt: „a ceruza aludt”. A háború után Rózsa a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián tanult, majd rajzolóként dolgozott a Bolyai, később a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen.
Reder Kati arról is beszélt, hogy édesanyja fokozatosan távolodott el a szigorú akadémiai ábrázolásmódtól, és alakította ki saját művészi nyelvét. Felidézte a korabeli kolozsvári művészvilágot is: édesanyja révén már gyermekkorában műtermekben fordult meg, és több kolozsvári alkotót személyesen ismert. Különösen Mohy Sándorra emlékezett, aki Gottlieb Rózsa tanára is volt.
Gottlieb Rózsa első önálló kiállítását 1975-ben rendezték meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében. Alkotói tevékenysége különösen nyugdíjazása után teljesedett ki. Műveinek jelentős része most ugyancsak az Erdélyi Néprajzi Múzeum gyűjteményébe került: a megnyitón elhangzott, hogy az új adomány csaknem hatszáz rajzot és vázlatot tartalmaz.
A mostani tárlaton a két életmű dokumentumokkal és személyes történetekkel együtt jelenik meg. A kiállított anyagot két kölcsönzött festmény is kiegészíti, az egyik magángyűjteményből, a másik a Quadro Galériától érkezett. A kiállítás kezdeményezője ezúttal is Klein András volt.
Tudor Sălăgean múzeumigazgató a megnyitón arról beszélt, hogy a történelemnek nemcsak a szép, hanem a sötét pillanataira is emlékeznünk kell. A két alkotó munkái pedig arról is tanúskodnak, hogy akik átélték ezeket a tragikus eseményeket, képesek voltak tovább élni és jelentős művészi értéket teremteni.
A Fájdalomból született művészet című kiállításról fotók itt láthatók, a tárlat október 18-áig látogatható a Redutban.
