A Duna Napok célja, hogy a Nemzeti Összetartozás Napjához közeledve a magyarlakta vidékekről érkező művészek előadásaival, koncertjeivel, kicsiknek és nagyoknak szóló programjaival erősítse a nemzeti összetartozás érzését, bemutassa a külhoni magyarság szellemi örökségét, ezzel is erősítve az anyaországgal való kapcsolattartást.
A 10. jubileumi eseményre hagyományos és új programokkal készülnek május 31. és június 2. között. Már várja a nevezőket az Irány a Székelykő! futóverseny, amelynek házigazdája Szép Zoltán, sítájfutó. Az Europa Nostra-díjas Torockóra települ a Dankó Rádió és élőben teljesíti a hallgatói kívánságokat, de onnan szól majd a Jó ebédhez szól a nóta is. A legkisebbeket a gyermeknapi műsorok, foglalkozások és a Kaláka együttes várja. A gasztronómia amatőr rajongói főzőversenyen bizonyíthatnak, amelynek házigazdái Kudlik Júlia, Kárász Róbert és a Szomszédnéni Produkciós Iroda. A rendezvény pénteki és szombati napján a zenei élet közkedvelt együttesei és előadóművészei lépnek fel, köztük a kolozsvári magyar opera művészei, Pál István Szalonna és Bandája, a Bagossy Brothers Company, az Ismerős Arcok, a Kaláka, a Titán együttes, az Összetartozás koncerten pedig Pál Eszter, Varga Miklós és Vikidál Gyula lép fel.
„Mert számtalan a kincs, ami összeköt bennünket. Mert bár határok szakítottak szét bennünket több mint száz évvel ezelőtt, nemzeti egységünk gazdagsága megmaradt: mesterségek tudói, hagyományok őrzői, a szellemi örökség ápolói mind-mind gazdagítják magyarságunkat. És ennek a torockói Duna Napokon mindannyian részesei lehetünk” – hangsúlyozta Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója.
A Duna Napok mellett a külhoni magyarság elismert kulturális központját jelentő Duna-Ház is születésnapot ünnepel. A 2014-ben megnyitott épületet egy évvel korábban mentette meg a teljes pusztulástól a Duna Médiaszolgáltató azzal a céllal, hogy a közmédia küldetésének megfelelően, a ház a programjaival is segítse megőrizni a külhoni magyarság szellemi örökségét, és ismertesse meg azt a Kárpát-medencében és a világ más szegleteiben élő nemzettársakkal.
A 2014-ben életre hívott Duna Napot minden évben a Nemzeti Összetartozás Napjához, június 4-hez közeli hétvégén rendezik meg. A rendezvény a magyarlakta vidékekről érkező művészek előadásaival, koncertjeivel igyekszik erősíti a nemzeti összetartozás érzését. Az anyaországból, Délvidékről, Őrvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből érkező fellépőknek köszönhetően a látogatók egyúttal részesei lehetnek az ősi kultúra, a hagyomány és a modern világ találkozásának.