Amikor magával ragad a csodálatos felhőtenger varázsa
Január utolsó előtti hetén folyamatosan szervezkedtünk: térképet böngésztünk, pro és kontra érveket sorakoztattunk fel, latolgattuk a szállításra vonatkozó lehetőségeket, kompiláltunk és permutáltunk. Végül Kertész Leventével, a Kolozsvár Teker (Clujul Pedalează) vezetőjével és Jári Zoltán ősrockerrel és bicikliguruval úgy döntöttünk: a jó öreg Vigyázóra megyünk kirándulni. Valójában kit érdekel, hogy sokadik alkalommal voltunk már a környéken, a Havasrogoz (Rogojel) faluból a Jusztinka és Jónás által menedzselt menedékházig becsukott szemmel és háttal haladva is meg tudjuk tenni az utat? Egyébként a menedékháztól a meteorológiai állomásig is ismerjük az utat, itt „csak” n-1 alkalommal fordultunk meg. 
A csúcson
A Vigyázó-csúcstól a Fehér-kövekig tartó szakasz is ismerős, az ereszkedő és a béke színéről elnevezett természeti szépség sem idegen számunkra. A menedékházhoz vezető szekérúton is jártunk már, az 1980-as években lezuhant Tarom-repülőgép áldozatainak elmékére emelt kereszt mellett is többször elhaladtunk már. Ugyanez mondható el Pillich Balázs havasrogozi szép kulcsosházáról is.
Ereszkedő a Fehér-kövek felé...
Sebaj, elmegyünk még egyszer. S nem bántuk meg: együtt voltunk a szabadban, sokat nevettünk, mozogtunk. Összesen 22 kilométert tettünk meg, a professzionális mérőeszközök 1100 méter szintkülönbséget számoltak.
Fejedelemség… a magashegyen
A Román Fejedelemségek egyesülése hivatalos ünnepnap, így szerencsére két szabadnapnak örvendhettünk. A Nagy-Bihar csúcsra már Adela, Levente barátom felesége is elkísért. A csúcstámadásra a Fehér megyei Aranyosfőről (Arieşeni) indultunk. Szerencsére a hóval már nagyon hamar találkoztunk. A hideggel is, azonnal a kocsiból történő kiszállás után, ám az egy korty pálinka és az intenzív mozgás megtette a jótékony hatását, mert gyorsan bemelegedtünk.
Radnai-havasok. Mászás a gerincre, majd a Nagy-Pietrosz csúcsra
Egy ideig a fakereskedők útján haladtunk, aztán pedig nekilódultunk a meredek emelkedőnek. A csúcs ebből az irányból is csalóka: közelinek látszik, amikor először előbukkan, ám a kevés szintgörbén haladás után kiderül, hogy még egy órányit tart az emelkedő. A másik irányra a Vákár (Takács) Enikő által évekkel ezelőtt használt szintagma érvényes: a fel, le, majd ismét fel szakaszok miatt a killing me softly (gyöngéd gyilkosság). Ebből az irányból pedig a killing me non-stop (állandó gyilkosság) a mászásra jellemző legjobb kifejezés.
A csúcsról megcsodáljuk a Nyugati Érchegység többi magas bércét: Vigyázó és Öreg-havas. Levente számára ez a harmadik három nap alatt, valóságos teljesítmény.
Bár a távol lévő hegyek megmászása kapcsán a nyugodt és ráérős péntek este – vasárnap este típusú kiruccanásokat preferálom, képtelen voltam ellenállni Sallai János barátom kísértésének: január 29-én másszuk meg a Nagy Pietrosz-csúcsot. Tudtam: hajnalban kell ébredni, 2,5-3 órás út vár ránk, valójában szinte ugyanannyi időt töltünk a dobozban (gépkocsi), mint a magashegyen.
Nem bántam meg: lélegzetelállító volt a kiállítás
Ezt a kompromisszumot sem bántam meg: a 7 óra 40 perces, 15 kilométeres és 1633 méter szintkülönbség legyűrésével járó túra során a szó szoros értelmében lélegzetelállító kilátásban volt részünk. A meteorológiai állomás után balra vettük utunkat, a téli útvonalon (a nyári útvonal lavinaveszélyes volt) másztunk ki a gerincre, ahonnan csupán a környező magashegyek csúcsai látszottak ki a felhőtenger alól. A látvány miatt alig győztem meg magamat, hogy folytassam az utat a 2303 méter magas csúcsig. Jól tette Paróczi Ákos barátom, hogy ő a tájat csodálta, amíg visszaértünk…
Alacsony költségvetésű felszerelés: professzionális síkabát (ajándék), sí maszk 35 lej, sí szemüveg 40 lej, sínadrág 50 lej (másodkézből), polar 30 lej (másodkézből). Ezek már régen megvannak nekem. Plusz: hágóvas (kölcsön), jégcsákány (kölcsön), üzemanyag (fejenként 40 lej).
